Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

Beharangozó: Budakalász – Veszprém

A Szegeden döntetlent játszó csapathoz látogat a magyar bajnok.
 

 
Mikulás napján fogadja a CYEB Budakalász a Telekom Veszprém csapatát a K&H Liga keretein belül. A mérkőzés 18:00-kor kezdődik, televízió viszont nem közvetíti. Tervezünk a helyszínről, a már szokásos módon, élő szöveges közvetítéssel jelentkezni.
 
2017.09.26.vac_46.jpg
 
Tavaly kétszer találkoztunk a Budakalásszal a magyar bajnokságban. Az első összecsapást hazai pályán vívtuk, és 29:20-re sikerült nyernünk. A visszavágón, idegenben, hozzátettünk még egy gólt a különbséghez, és 22:32-re győztünk. Az első meccsen Dragan Gajic 10 gólig jutott.
 
Az előző szezonban nagyon jól teljesített a Budakalász, hiszen a bajnokság 4. helyét szerezték meg. Ez a pozíció EHF Kupa selejtezőre jogosította őket. A harmadik selejtezőkörben csatlakoztak a versenysorozat küzdelmeihez, ami sajnos korán véget ért számukra. Ellenfelük a spanyol bajnokságban jelenleg második Helvetia Anaitasuna volt, akik oda-vissza győzelemmel léptek túl következő ellenfelünkön. A Helvetia már idegenben eldöntötte a továbbjutás sorsát, amikor 27:35-re nyert. Spanyolországban 5 góllal kapott csak ki a Budakalász, így véget ért számukra az európai sorozat.
 
2017.10.10.fradi_98.jpg
 
Szerdai ellenfelünk jelenleg a 9. helyen áll a K&H Ligában, 10 mérkőzésből 3 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség a mérlegük. Legutóbb múlt hét szerdán léptek pályára a MOL-Pick Szeged ellen, és óriási meglepetésre sikerült pontot rabolniuk a bajnoki ezüstérmestől. A végeredmény 35:35 lett. A találkozó legjobb góllövője Emil Berggren volt, aki 13 gólig jutott. A házi gólkirály Nagy Bence, aki eddig 10 meccsen 66 gólt lőtt.
 
A Budakalász 6 új játékost szerződtetett erre a bajnoki idényre. Érkezett a már említett Emil Berggren a Wetzlartól, Tomas Reznícek a Gyöngyöstől, Leimeter Csaba Tatabányáról, Hans Johan Schmidt a Pénzügyőrtől, valamint Sinkovits Benjámin és Nemes Richárd a Balatonfüredtől. Távozók oldalán mindössze 3 játékost találni: Rédai Krisztiánt, Alexander Semikovot és Michal Holdost.
 
Az „Építők” legutóbb a Bajnokok Ligájában lépetek pályára a PGE Vive Kielce ellen, ahol szép játékkal 31:26-re legyőzték a lengyel bajnokot. A magyar bajnokságban utoljára november 21-én játszottak, amikor Dabasra látogattak, és 21:39-es győzelmet arattak.
 
Hajrá Veszprém!
 
2017.10.10.fradi_45.jpg
 
Fotó: Vörös Dávid

2017. december. 05. 09:34


Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
Az A csoport állása  
1. Vardar Szkopje 0
2. PGE Vive Kielce  0
3. Barcelona Lassa
0
4. HC Meshkov Brest 0
5. Telekom Veszprém
0
6. Montpellier HB
0
7. IFK Kristianstad 0
8. Rhein-Neckar Löwen 0
 
Az alapszakasz állása   
1. Telekom Veszprém 0
2. MOL-Pick Szeged
3. Grundfos Tatabánya KC 0
4. Balatonfüredi KSE
0
5. Sport 36 Komló
0
6. Csurgói KK 0
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

2018.06.13. Magyarország-Szlovénia

2018.05.20. Veszprém-Szeged 29-26

2018.05.12. Szeged - Veszprém 32-28

2018.05.07. Veszprém - Tatabánya 28-25

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2018. augusztus 10. (péntek), 17:00
Veszprém
Füred
Felkészülési mérkőzések
2018. május 20. (vasárnap), 15:00
Veszprém
29
Szeged
26
K&H Liga

Névadó partnereink