Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

Beharangozó: Magyar Kupa négyes döntő

A 27. Magyar Kupánkat nyerhetjük a hétvégén Debrecenben.
 

 
A 2018-as Magyar Kupa Final4-ját ismét a debreceni Főnix Csarnokban kerül megrendezésre április 14- és 15-én. A Telekom Veszprém mellett a Balatonfüredi KSE, a Csurgói KK és a MOL-Pick Szeged fog részt venni rajta. Szombaton az első elődöntőt, a Szeged – Csurgó mérkőzést, 13:00-kor játszák, míg a másodikat, a Veszprém – Balatonfüred találkozót, 15:15-kor. A Magyar Kupa minden mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport csatornája.
 
TVP_CsurgKK62.jpg
 
Alábbi cikkünkben minden csapatot bemutatunk, amelyik pályára lép Debrecenben, a lehető legnagyobb részletességgel.
 
Kezdjük is az elődöntőbeli ellenfelünkkel, a Balatonfüredi KSE-vel. Szomszédvárak csatája várható, idén már háromszor is találkoztunk velük. Egyszer a nyár végén, zártkapus felkészülési meccsre érkeztek a Veszprém Arénába. A végén mi örülhettünk, hiszen 37:31 arányban sikerült nyernünk. Manaskov, Gajic, Nilsson és Ugalde egyaránt 5-5 gólt szereztek. Az ellenfélnél Bóka szintén 5 találatot jegyzett. Ezután november 7-én a Veszprém utazott Balatonfüredre és nyert 25:39-re, immáron éles mérkőzésen a K&H Ligában. Legeredményesebb játékosunk Dejan Manaskov volt, 9 góllal terhelte ellenfelünket. A Fürednél Hornyák és Máthé 5-5 gólt lőtt. A harmadik összecsapásra nem is olyan régen, március 14-én került sor a Veszprém Arénában. A találkozó 40:26-os veszprémi győzelemmel ért véget, és ahogy az ez előtti két meccsen, úgy most is Dejan Manaskov lőtte csapatunk legtöbb gólját. Ezúttal 8 alkalommal volt eredményes a macedón balszélső, ebből háromszor büntetőből. Ellenfelünknél Hornyák 7 gólt lőtt, ötöt hetesből. A Balaton-partiak egyébként a 4. helyen állnak a magyar bajnokságban, 5 ponttal lemaradva a 3. Tatabányától. Összesen 22 mérkőzésen léptek pályára, ezeken 17 győzelem és 5 vereség született. Legeredményesebb játékosunk Stanislav Kasparek 85 góllal.
A Balatonfüred érdekelt volt az EHF Kupában is, és elmondható, hogy szépen kezdték a sorozatot. Október 7-én, hazai pályán fogadták az izlandi Valur FC csapatát a második selejtező körben, és 27:22-es győzelmet arattak. Kasparek 6 gólt szerezve a mezőny egyik legjobbja volt itt is. A visszavágót egy nappal rá, október 8-án játszották, szintén Balatonfüreden, ahol még nagyobb verést mért ellenfelére a Füred. A 19:28-as győzelem alkalmával Szita Zoltán volt a legjobb góllövő, a csapatunktól kölcsönben szereplő játékos 7 gólt ért el. Összesítésben 55:41-el jutott a harmadik selejtezőkörbe. Ott az esélyesebb Granollersszel találkozott, és egy 28:21-es, valamint egy 27:25-ös vereséggel kiesett az EHF Kupából.
 
2017.11.07.f__red_90.jpg
 
A második csapat, amit górcső alá veszünk, a Csurgói KK lesz. A magyar bajnokságban jelenleg 6. helyen álló együttes a Szegeddel fog találkozni a Magyar Kupa elődöntőjében. A bajnokságban 23 összecsapáson vannak túl, 10 alkalommal tudtak nyerni, emellett 11 alkalommal hagyták el vesztesen a pályát és kétszer végeztek döntetlenre. Legjobb góllövőjük a 148 gólos Marko Vasic. Ellenünk kétszer játszottak, és kétszer veszítettek. Rögtön az első fordulóban 31:15-ös győzelemnek örülhettünk hazai pályán. Manaskov remekelt az első hazai tétmeccsén Veszprémben, balszélsőnk 8 gólig jutott. A visszavágón, december 17-én, ismét nagyarányú győzelmet arattunk, 19:33-ra nyertünk. Legjobb góllövőnk ezúttal Dragan Gajic volt, 9 gólt szerzett, ebből 8-at akcióból.
Ahogyan a Füred, úgy a Csurgó is indult az EHF Kupában. Az ő szájuk íze mégis keserűbb lehet. Jól alapozták meg az európai kupasorozatot, hiszen a horvát Dubrava ellen 9 góllal, 33:24-re sikerült nyerni, ráadásul hazai pályán. Ezután azonban jött a hideg zuhany. Október 14-én, Horvátországban, 10 góllal nyert a Dubrava, ezzel pedig 59:60-as összesítéssel kiesett az EHF Kupából. A mérkőzés után Sótonyi László vezetőedző beadta felmondását, amit a Klub vezetése elfogadott. A szakmai munkát azóta is Bencze József irányítja a somogyi csapatnál.
 
TVP_Csurg___KK39.jpg
 
Harmadikként a MOL-Pick Szeged következik, akikkel már évek óta küzdünk nem csak a Magyar Kupákért, de a magyar bajnoki címekért is. Az utolsó 10 kupadöntőből 9 dőlt el e két csapat között. Utoljára 2008. április 4-én sikerült a Tisza-partiaknak elhódítani ezt a trófeát, azóta viszont rendre Veszprémbe kerül a Magyar Kupa. A magyar bajnokságban idén bukdácsolt a Szeged, ettől függetlenül azonban a második helyen állnak a ligában. 23 meccsen 19 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség a mérlegük. A Budakalász és a Gyöngyös tudott velük döntetlenre végezni, míg vereségeiket a Tatabányától és a Veszprémtől szenvedték el. Legjobb góllövőjük a K&H Ligában Stefan Sigurmannsson, aki 22 összecsapáson 111 alkalommal volt eredményes. Velünk kétszer találkoztak, és az első mérkőzésen, Szegeden, 21:30-ra nyerni tudtunk, ezzel kizökkentve, az addig jól teljesítő ellenfelünket. Kent Robin Tonnesen 7 góljával a mezőny legjobbja volt. Ezután a 9 gólos vereség után következtek a döntetlenek és a vereségek a hazai porondon, ami az előző szezonokban nem volt jellemző a Szegedre. A visszavágón, Veszprémben, 32:31-es vereséget szenvedtünk egy végletekig kiélezett találkozón. Csapatunkból Lékai Máté 6, míg az ellenfélnél Bodó Richárd 10 gólt lőtt.
A Szeged - hozzánk hasonlóan - a Bajnokok Ligájában szerepelt ebben az idényben is. Az ’A’ csoport küzdelmeit az 5. helyen fejezte be a Szeged, ezzel pedig bejutott a legjobb 16 közé. A csoportkörben 14 meccsen 6 győzelem, 7 vereség és egy döntetlen volt a mérlegük. A Vardarral, a Löwennel és a Barcelonával is partiban voltak a kékek. A nyolcaddöntőben a THW Kiel következett számukra. Idegenben 7 gólos, 22:29-es, vereség lett a vége, ami után otthon hiába nyertek 1 góllal, 28:27-re, kiestek a legrangosabb európai sorozatból. Legjobb góllövőjük a BL-ben Balogh Zsolt volt, aki 57 találattal végzett.
 
cikk.szeged.82.jpg
 
Utoljára a címvédő Telekom Veszprém következik az általunk bemutatott csapatok sorában. Az Építők a magyar bajnokságban mindössze egyszer hibázott. A már említett Szeged elleni hazai vereség volt az egyetlen bukkanó az egyébként makulátlan eddigi alapszakaszban. 24 találkozón 23 győzelem és 1 vesztes meccs a mérleg. Csapatunk legjobb góllövője a szlovén jobbszélső Dragan Gajic, 91 találattal. A Bajnokok Ligájának önmagához képest korán búcsút intett a Veszprém, hiszen már a legjobb 16 között kiesett a sorozatból. A ’B’ csoportból indult a csapat, ahol a második helyen végzett, 14 találkozón 8 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség született. A PSG ellen veszítettünk kétszer, illetve az Aalborg és a Kiel tudott még kifogni rajtunk. A döntetlenek a Kielce és a Flensburg ellen születtek, mindkettő idegenben. A csoportban elért második hely azt jelentette, hogy a dán ezüstérmes Skjern ellen léptünk pályára, akiknek sikerült kiejtenie a csapatunkat. Az idegenbeli 7 gólos vereség után csak egy 5 gólos hazai győzelemre futotta, amivel sajnos kiestünk a Bajnokok Ligájából. Innen azonban már csak felfelé ívelhet az út, ami a Magyar Kupával kezdődhet. Zsinórban 9 éve hódítjuk el a hazai kupát, és ezt a szériát idén is folytatni szeretnénk.
 
2017.12.02.veszprem_kielce.172.jpg
 
A hétvégén fontos állomáshoz érkeznek az „Építők”, hiszen a Bajnokok Ligája kieséssel már csak két fontos címet szerezhet meg. Ezek közül a Magyar Kupa az első, amelyet a hétvégén közel 800 veszprémi szurkoló buzdítása közepette nyerhet meg Debrecenben, immáron a 27. alkalommal. A fiúk keményen edzenek, és készülnek az előttük álló feladatra.
 
Hajrá Veszprém!
 
Fotók: Vörös Dávid

2018. április. 13. 08:44


Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
Az A csoport állása  
1. Barca Lassa 18
2. HC Vardar 13
3. Rhein-Neckar Löwen
12
4. Telekom Veszprém 12
5. PGE Vive Kielce
12
6. HC Meshkov Brest
5
7. IFK Kristianstad 5
8. Montpellier HB 3
 
Az alapszakasz állása   
1. MOL-Pick Szeged 32
2. Telekom Veszprém
22 
3. Grundfos Tatabánya KC 21
4. Balatonfüredi KSE 
18
5. Csurgói KK
18
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 15
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.12.04.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.12.04.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.12.04.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

2018.12.16. Cegléd - Veszprém (fotó: Vörös Dávid)

2018.12.10. Veszprém - Dabas (fotó: Vörös Dávid)

2018.12.06. Veszprém - FTC (fotó: Vörös Dávid)

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2019. február 2. (szombat), 18:00
Csurgó
Veszprém
K&H Liga
2018. december 16. (vasárnap), 18:00
Cegléd
23
Veszprém
41
K&H Liga

Névadó partnereink