Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

Beharangozó: Szeged – Veszprém

A bajnoki döntő első felvonása következik szombaton.
 

 
Szombaton, 13:00-kor kezdetét veszi a K&H Liga magyar bajnoki döntőjének kétmeccses párharca. Az első mérkőzésen a MOL-Pick Szeged látja vendégül a Telekom Veszprém együttesét. A találkozót élőben közvetíti az M4 Sport 12:30-tól.
 
2017.10.21.szeged__35_of_141_.jpg
 
A Veszprém és a Szeged már több mint 10 éve uralja a hazai porondot, és ez idén sem volt másképp. A Tisza-partiak egy kisebb hullámvölgytől eltekintve odaértek a tabella második helyére, míg a Veszprém mindössze a kékektől kapott ki egyszer, így megnyerte az alapszakaszt. Idén már háromszor mérkőzött meg a két nagyágyú, amiből kétszer a Veszprém, egyszer pedig a Szeged jött ki győztesen. Az első találkozóra még októberben, Szegeden került sor, és nagyarányú győzelmet arattunk, 21:30 lett a végeredmény. Csapatunk legjobb góllövője Kent Robin Tonnesen volt 7 találattal. A második mérkőzésre Veszprémben került sor márciusban, ahol a Szeged vissza tudott vágni, és egy végletekig kiélezett összecsapáson egyetlen góllal nyerni tudott, 32:31-re. Legeredményesebb játékosunk a 6 gólos Lékai Máté volt. A harmadik alkalommal Debrecenben ütköztek meg a csapatok, a Magyar Kupa döntőjében. Ott az első félidőben inkább a Szeged dominált, azonban a második félidőben visszajött a Veszprém, köszönhetően főként Mirko Alilovic védéseinek, és 27. alkalommal is elhódította a kupát. A végeredmény 23:21 lett, és ismét Lékai Máté volt a legeredményesebb, újra 6 góllal.
 
Mint az már feljebb említésre került, a Szeged második helyen végzett az alapszakaszban, 26 meccsen aratott 22 győzelemmel, 2 döntetlennel és 2 vereséggel. Vereségeit a Veszprémtől és a Tatabányától szenvedte el, míg a két döntetlen a Budakalász és a Gyöngyös ellen született. Összességében 46 pontot szereztek, ezzel, 4 ponttal maradtak alul az alapszakasz győzelemért folyó harcban a Veszprémmel szemben. Legeredményesebb játékosuk a 134 gólig jutó Stefan Sigurmannsson, akit a 103 gólos Bodó Richárd követ.
 
2017.10.21.szeged__44_of_141_.jpg
 
A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntő volt a végállomás a Szegednek. A csoportkörben 14 mérkőzést játszottak, ebből 6 győzelem, 1 döntetlen és 7 vereség született. A nyert meccsek közül kiemelkedik a hazai diadal a Barcelona ellen, valamint a Löwen elleni idegenbeli siker. Döntetlenjüket a Vardar Szkopje ellen szerezték. A csoportban ötödik helyen végeztek, és a Kiellel találkoztak a legjobb 16 között. A németek az otthon elért 7 gólos győzelem után, 1 góllal kikaptak Szegeden, és jutottak tovább a legjobb 8 közé. A kékek legeredményesebb játékosa az európai kupasorozatban Balogh Zsolt volt, 57 góllal.
 
Az „Építők” legutóbb a Veszprém Arénában léptek pályára, amikor a Grundfos Tatabányát fogadták a K&H liga utolsó alapszakasz mérkőzésén. Csapatunk halványan kezdett, és a félidőben még vezetett is a „Bányász”, a második félidőre azonban felszívták magukat Ljubomir Vranjes tanítványai, és végül maguk javára fordították az eredményt. A 28:25-re végződő meccsen Petar Nenadic és Momir Ilic voltak a legeredményesebbek, mindketten 5 gólt szereztek.
 
A vasárnapi mérkőzés óta a Telekom Veszprém teljes gőzzel azon dolgozik, hogy a szezon utolsó két meccsén kiharcolja a ősi riválisával szemben az újabb bajnoki címet, amely immáron a 26. elsőség lenne a bakonyi klub számára. A fiúkat 320 Veszprém-drukker kíséri el a Szegedre, hogy hozzásegítse a gárdát a lehető legjobb eredmény eléréséhez a finálé első találkozóján.
 
Hajrá Veszprém!
 
2017.10.21.szeged__56_of_141_.jpg
 
Fotó: Vörös Dávid

2018. május. 11. 08:30


Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
Az A csoport állása  
1. Vardar Szkopje 0
2. PGE Vive Kielce  0
3. Barcelona Lassa
0
4. HC Meshkov Brest 0
5. Telekom Veszprém
0
6. Montpellier HB
0
7. IFK Kristianstad 0
8. Rhein-Neckar Löwen 0
 
Az alapszakasz állása   
1. Telekom Veszprém 0
2. MOL-Pick Szeged
3. Grundfos Tatabánya KC 0
4. Balatonfüredi KSE
0
5. Sport 36 Komló
0
6. Csurgói KK 0
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2018. augusztus 24. (péntek), 18:30
Nantes
Veszprém
Eurotuornoi - Strasbourg
2018. augusztus 18. (szombat), 18:00
Veszprém
26
Tatabánya
20
Felkészülési mérkőzések

Névadó partnereink