Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

Beharangozó: Veszprém – Cegléd

A Cegléd ellen zárjuk a magyar bajnokság alapszakaszát.
 

 
Kedden 18:00-kor a Ceglédi KKSE lesz a Telekom Veszprém vendége a Veszprém Arénában a K&H Liga zárófordulójában. A találkozót élőben közvetíti a Veszprém Handball TV YouTube csatornája.
 
37407.jpg
 
December 16-án már egyszer összecsaptunk a Cegléddel, idegenben, és végig magabiztosan játszva 23:41-re sikerült is győzni. A mérkőzés után Gulyás István sportigazgató elmondta, hogy: „A célunk az volt, hogy úgy tiszteljük meg az ellenfelet, ahogyan mi szocializálódtunk. Úgy tiszteljük meg őket, ha megverjük őket 20-al, vagy amennyivel lehet. Ez most sikerült.” A csapat legjobb góllövője a hatgólos Manuel Strlek volt, míg az ellenfélnél Marko Campar négy gólt szerzett.
 
A Cegléd jelenleg a 12. helyen áll a bajnokságban, azonban pontazonosság áll fenn közte, és a kieső helyen álló Mezőkövesd között. A Mezőkövesd a Dabassal találkozik az utolsó fordulóban. Keddi ellenfelünk az eddigi 25 mérkőzésből hat győzelmet és egy döntetlent ért el, és tizennyolc alkalommal szenvedett vereséget. Hat győzelmét a Mezőkövesd, az Eger, a Gyöngyös, az FTC és a Vecsés ellen oda-vissza szerezte. A csapat legjobb góllövője Gábor Marcell 84 találattal.
 
A Telekom Veszprém utoljára múlt hét szombaton játszott a K&H Ligában, amikor Dabasra látogatott és győzött. A 28:40-re végződő találkozón Gasper Marguc volt a legeredményesebb, hét góllal. A Bajnokok Ligájában utoljára a hónap elején lépett pályára a csapat, hazai pályán, a német bajnok Flensburg ellen. Az idegenbeli győzelem után itthon is legyőztük őket, és bejutottunk a kölni Final4-ba.
 
Hajrá Veszprém!
 
37428.jpg
 
Fotó: Vörös Dávid

2019. május. 13. 12:47


Tabellák

BL tabella
SEHA liga
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. HC Vardar 0
2. Telekom Veszprém 0
3. PGE Vive Kielce
0
4. HC Meshkov Brest 0
5. HC Motor Zaporozhye
0
6. Montpellier HB
0
7. FC Porto Sofarma 0
8. THW Kiel 0
 
A B csoport állása
 
1. PPD Zagreb 0
2. Meshkov Brest 0
3. Eurofarm Rabotnik
0
4. Metaloplastika Sabac 0
5. Telekom Veszprém
0
6. Spartak Moscow
0
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. MOL-Pick Szeged 0
2. Telekom Veszprém
3. Grundfos Tatabánya KC 0
4. Balatonfüredi KSE
0
5. Csurgói KK
0
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 0
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2019. augusztus 27. (kedd), 18:00
Veszprém
Eger
K&H Liga
2019. augusztus 25. (vasárnap), 18:00
Veszprém
40
Füred
28
K&H Liga

Névadó partnereink