Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Spartak Vojput Subotica - MVM Veszprém

Spartak Vojput Subotica
15
MVM Veszprém
31

2015-10-30 19:00, Szabadka
Bírók:
SEHA Liga, SEHA Liga alapszakasz

Spartak Vojput Subotica:
MVM Veszprém:



Palmarsson és Ugalde révén mi szereztük meg a találkozó első két gólját, ám hamar egalizáltak a hazaiak. Ezután úgy tűnt máris el tud húzni az MVM Veszprém, ám 2:5 után egy gyengébb periódust mutatott a csapat sok hibával és kihagyott helyzetekkel, így egy gólra felzárkózott a Subotica. A 15. percben Xavi Sabaté mester időt is kért ezért. Bejött Sulic és ilic is, és koncentráltabbá vált a játékunk is. Főleg Mikler védéseinek és a nagy kedvvel játszó Marguc góljainak köszönhetően a félidőben már 8:14-es eredménynek örülhetett a helyszínre kilátogató, szépszámú veszprémi közönség.
 
A második játékrészben tovább növeltük az előnyünket, Palmarsson góljával már elértük a tízgólos különbséget is (9:19). A hazai időkérés sem hozott fordulatot a játékban, így a végére már csak az jelentett izgalmat a veszprémiek részére, hogy a három becserélt fiatal játékosunknak sikerül-e gólt szereznie. Mindannyian meghálálták a bizalmat, előbb Tóth Attila, majd Varjú Martin talált be, a találkozó utolsó két gólját pedig Szeitl Erik szerezte, beállítva a 15:31-es végeredményt.
 
 

Spartak Vojput Subotica - MVM Veszprém 15:31 (8:14)
 
 
Spartak Vojput Subotica: Vukoslavović (0 védés), Radulovic (9 védés), Stojanovic (2 védés) – Kosovic, Dekic 4, Perovic, Knezevic 1, Ljubojevic 1, Galfi, Lojanicic 1, Distol, Županjac 1, Jelic 5, Basaric 1, Rakocija 1, Cupic 1
 
MVM Veszprém: Mikler (20 védés), Gulyás 1, Iváncsik 1, Schuch 1, Ilic 2 (2), Palmarsson 3, Szeitl 2, Nilsson 1, Ugalde 3, Marguc 9 (2), Varjú 1, Tóth 1, Sulic 4, Lékai
 
Hétméteres: 1/0 ill. 6/4
 
Kiállítás: 10 perc ill. 2 perc

Jelenleg nem elérhetőek nyilatkozatok a mérkőzéshez.
DSC07606.jpgDSC07618.jpgDSC07629.jpgDSC07640.jpg
DSC07641.jpgDSC07740.jpgDSC07769.jpgDSC07781.jpg
DSC07782.jpgDSC07790.jpgDSC07826.jpgDSC07859.jpg
DSC07869.jpgDSC07892.jpgDSC07900.jpgDSC07901.jpg
DSC07902.jpgDSC07916.jpgDSC07917.jpgDSC07928.jpg
DSC07955.jpgDSC08029.jpgDSC08061.jpgDSC08070.jpg
DSC08081.jpgDSC08088.jpg

Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
Az A csoport állása  
1. Vardar Szkopje 0
2. PGE Vive Kielce  0
3. Barcelona Lassa
0
4. HC Meshkov Brest 0
5. Telekom Veszprém
0
6. Montpellier HB
0
7. IFK Kristianstad 0
8. Rhein-Neckar Löwen 0
 
Az alapszakasz állása   
1. Telekom Veszprém 0
2. MOL-Pick Szeged
3. Grundfos Tatabánya KC 0
4. Balatonfüredi KSE
0
5. Sport 36 Komló
0
6. Csurgói KK 0
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2018.05.31.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

2018.06.13. Magyarország-Szlovénia

2018.05.20. Veszprém-Szeged 29-26

2018.05.12. Szeged - Veszprém 32-28

2018.05.07. Veszprém - Tatabánya 28-25

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2018. augusztus 10. (péntek), 17:00
Veszprém
Füred
Felkészülési mérkőzések
2018. május 20. (vasárnap), 15:00
Veszprém
29
Szeged
26
K&H Liga

Névadó partnereink