Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

MKB Veszprém KC - FC Barcelona Borges

MKB Veszprém KC
33
FC Barcelona Borges
34

2010-05-01 16:15, Veszprém Aréna
Bírók: Geipel Lars, Helvik Marcus
Bajnokok Ligája, BL negyeddöntő

MKB Veszprém KC:
FC Barcelona Borges:



Természetesen teltház, mindenre elszánt szurkolók és fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat a Veszprém Arénában.
 
Az első tíz percben felváltva estek a gólok, rendre a Barcelona vezetett, köszönhetően többek között annak is, hogy Renato Sulic az első hat percben két kétperces kiállítást szedett össze. Az MKB Kiegyenlített (6:6), majd Iváncsik Gergő góljával átvette a vezetést. Ezután a hazaiak védekezése összeállt, sok labdaszerzéssel sikerült könnyű gólokat szerezni. A 22. percben már ötgólos volt az előny, sőt két perc múlva Perez góljával sikerült ledolgozni a hatgólos különbséget (15:9). A félidő végén felzárkózott a Barca, de így is négygólos veszprémi előnyt mutatott az eredményjelző a szünetben (19:15).
 
A második játékrész két gyors MKB góllal kezdődött, majd a Barcelona fokozatosan átvette a játék irányítását és a 40. percben feljött két gólra (23:21). Védekezést váltott a Veszprém, megnyitott a falat, ennek köszönhetően újra négy góllal vezetett a hazai csapat (29:25). Sulic piros lapja megakadályozta, hogy a Veszprém ezt a védekezést tovább játssza és a végjátékban a Barca hosszabb kispadjának köszönhetően kiharcolta a győzelmet. A vége 33:34, ezzel az MKB nem jutott a Final Fourba.

MKB Veszprém KC - FC Barcelona Borges 33:34 (19:15)
 
MKB Veszprém KC: Peric - Iváncsik T. 2, Sulic, Lapcevic, Lushnikov, Terzic 2, Iváncsik G. 10 (5).
Csere: Fazekas, Vilovski 4, Gulyás 2, Sesum,Eklemovic 2, Perez 5, Vujin 6.
 
FC Barcelona Borges: Saric - Tomas 11, Nagy 4, Sarmiento 1, Noddesbo 2, Hansen 2, Garcia 8 (4).
Csere: Barrufet, Garabaya 1, Romero 1, Jernemyr, Rutenka 4, Boldsen, Igropulo.
 
Hétméteres: 5/5 ill. 6/4
Kiállítás: 6 perc ill. 6 perc
Mocsai Lajos: Gratulálok az ellenfélnek a FInal Fourba jutáshoz, megérdemelten jutottak tovább. A kollégám irigylésre méltó keretből válogathat. A mi keretünk szűkebb, Marko sérülése miatt tulajdonképpen balkezes lövő nélkül jutottunk a legjobb nyolc közé. A csapat szakmailag kitűnően felkészült a mérkőzésre, sikerült több alkalommal is hat góllal elhúznunk. Büszke vagyok a csapatomra és a játékosaimra, mert olyan mérkőzéseket játszottak, amelyek értékesek voltak. A végjátékban a Barcelona a minőségi cseréivel, azonos értékű játékosaival győzött. Sulic kiállítása meghatározó volt, nélküle nem tudtuk tovább játszani a 3-2-1-es hatékonynak minősülő védekezésünket. Az alapcélkitűzést teljesítettük, a nagy álom sajnos még nem teljesült.
 
Iváncsik Gergő: Óriásit küzdöttünk, óriásit játszottunk velük. Tudtuk, hogy sokkal jobban tudunk játszani, mint kint, ezt be is bizonyítottuk. Voltak reményt keltő momentumaink, de a végére sajnos elfáradt a csapat.
 
Nagy László: Tudtuk, hogy óriási hangulat lesz Veszprémben, tudtuk, hogy a közönség nagyot lendít a hazai csapaton. Örülök, hogy a második félidőben határozottak tudtuk lenni és tudtuk forgatni a csapatot is. A Veszprém maximálisan felkészült ellenünk, pontosabban játszottak, mint az első meccsen. Hatgólos hátránynál tovább játszottuk a játékunkat, számítottunk arra, hogy ezt az iramot nem fogja végig bírni a hazai csapat. Fel voltam készülve arra, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem, szembesülni ezzel nehezebb volt, de úgy érzem, ettől tudtam függetleníteni magam.

Xavier Pascual: Szeretünk Veszprémben játszani, motiváló ilyen közönség előtt pályára lépni. Tudtuk, hogy az MKB 5-6 góllal is el tud húzni, ezért nyugodtak tudtunk maradni és vissza tudtunk jönni a meccsbe.
IMG_0801.JPGIMG_0821.JPGIMG_0831.JPGIMG_0835.JPG
IMG_0842.JPGIMG_0849.JPGIMG_0853.JPGIMG_0857.JPG
IMG_0862.JPGIMG_0880.JPGIMG_0881.JPGIMG_0883.JPG
IMG_0891.JPGIMG_0908.JPGIMG_0915.JPGIMG_0920.JPG
IMG_0944.JPGIMG_0956.JPGIMG_0963.JPGIMG_0975.JPG
IMG_0996.JPGIMG_1030.JPGIMG_1031.JPGIMG_1042.JPG
IMG_1050.JPGIMG_1054.JPGIMG_1060.JPGIMG_1069.JPG
IMG_1078.JPGIMG_1097.JPGIMG_1141.JPGIMG_1145.JPG
IMG_1163.JPGIMG_1175.JPGIMG_1179.JPGIMG_1192.JPG
IMG_1195.JPGIMG_1201.JPG

Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. Telekom Veszprém 2
2. SG Flensburg-Handewitt 2
3. HC Meshkov Brest
2
4. PSG Handball 2
5. Aalborg Handball
0
6. PGE Vive Kielce
0
7. THW Kiel 0
8. RK  Celje Pivovarna Lasko 0
 
Az alapszakasz állása  
1. MOL-Pick Szeged 6
2. Telekom Veszprém
3. Balatonfüredi KSE 4
4. Eger SBS Eszterházy
4
5. Ceglédi KKSE
3
6. Grundfos Tatabánya KC 2
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.09.20.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.09.20.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.09.20.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

2017.09.20. Veszprém - Gyöngyös 39-19

2017.09.16. Celje - Veszprém 31-39

2017.09.12. Orosháza - Veszprém 21-40

2017.09.09. Veszprém - Csurgó 31-15

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2017. szeptember 23. (szombat), 17:30
Veszprém
Flensburg
Bajnokok Ligája
2017. szeptember 19. (kedd), 18:00
Veszprém
39
Gyöngyös
19
K&H Liga

Névadó partnereink