Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

MKB Veszprém KC - BB Kecskemét KKSE

MKB Veszprém KC
36
BB Kecskemét KKSE
26

2009-10-14 18:00, Veszprém Aréna
Bírók: Hargita I Gábor, MAkó Gábor
Magyar Bajnokság, 5. forduló

MKB Veszprém KC:
BB Kecskemét KKSE:



Kiéhezett a veszprémi közönség a férfi kézilabdára, hiszen a BL-ben és a bajnokságban is régen látták hazai közönség előtt kedvenceiket. Szerda este a Kecskemét gárdája vendégszerepelt a királynék városában, mindkét fél az előtte álló feladatokra készült.
  
A szombati Kielce elleni BL-mérkőzés előtt Mocsai Lajos pihentette néhány játékosát, így a kapuban Peric helyett Fazekas védett, és a kisebb sérüléssel bajlódó Eklemovics és Iváncsik Gergő is a lelátóról figyelte társait.
 
A 4. percig ismerkedtek egymással a csapatok, mindkét oldalon kihagyott helyzeteket regisztrálhattunk, majd Iváncsik Tamás szerezte meg a vezetést a hazai csapat javára. A remekül védő kecskeméti kapusnak, Shejbalnak köszönhetően feljött a vendég csapat, és 3:2-re átvette a vezetést.
 
Mivel a hazaiaknak nem jött össze semmi, Sesum méregből egyenlített, de a kecskeméti csapat beállóból majd leindításból két gólra növelte előnyét. (3:5) Ekkor Sesum, Vujin és Sulic is beköszönt egy-egy góllal, de 7:7-ig együtt haladtak a csapatok.
 
Megrázta magát az MKB Veszprém, és hat gólt dobott zsinórban, pedig Sulic kiállításának köszönhetően emberhátrányban volt a csapat. Vujin, Iváncsik Tamás és Perez góljaival már öttel vezetett a veszprémiek. (13:7) A szünetig még egy gólt sikerült rátenni az előnyre, jól kihasználta kettős emberelőnyét a csapat. (16:10)
 
A második játékrész elején igyekezett felzárkózni a vendég csapat, de Berta három góljára Vujin kettővel válaszolt. A hatgólos vezetésből gyorsan nyolc lett, majd elsősorban Perez, Korazija és Gulyás remek teljesítményének köszönhetően sikerült tíz gólra növeli az előnyt. (32:22) Utóbbi az ellene elkövetett sorozatos szabálytalanságokat pimasz góllal honorálta, a kapus lába közé pattintotta a labdát. A hazai kapuban Fazekas kiválóan védett, több ziccert és egy hétméterest is hárított.
 
A mérkőzés hajrájában új lendületet vettek a vendégek, Kekezovics és Petró révén ledolgoztak két gólt a hátrányukból. Fazekas, Sesum és Gulyás azonban gondoskodott arról, hogy megmaradjon a tízgólos különbség, Gulyás a lefújás előtti másodpercekben szerezte az utolsó találatot. (36:26)
 
A veszprémi csapat szombati Kielce elleni BL-meccsre történő felkészülését remekül szolgálta a találkozó, a vendég kecskemétiek szívósan küzdöttek, méltó ellenfelei voltak a jóval erősebb játékosállományt felvonultató hazaiaknak.
 
 

MKB Veszprém KC – Budapest Bank Kecskemét KKSE 36–26 (16–10)
  
MKB Veszprém: Fazekas – Iváncsik T. 4, Vujin 7 (2), Sesum 6, Sulic 3, Terzic, B. Korazija 4. Csere: Lapcsevics, Lusnyikov, Pérez 3, Vilovszki 2, Gulyás 7. Edző: Mocsai Lajos
 
Kecskemét: Shejbal – Berta 4 (1), Petró 7, Dobó 3, Varsandán 2, Bíró 2, Kekezovics 4. Cs: Nagy L. (Kapus), Hruscsak 2, Skribic, Tóth E. 2, Makai, Csatai. Edző: Skaliczki László
 
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
 
 
 
Skaliczki László: "Ebben a csarnokban játszani komoly rangot jelent a környezetében és játékstílusában is európai színvonalú csapat ellen. Ez a mérkőzés kiváló lehetőség volt számunkra a gyakorlásra, próbáltuk féken tartani a Veszprémet. Kiválóan védett a kapusunk, támadásban szélesebb játékot akartam erőltetni. Örülök, hogy bizonyos mértékben meccsben tudtunk maradni – értékelt Skaliczki László, a vendégek vezetőedzője."
 
  
Mocsai Lajos: "Egy jól szervezett Kecskemétet láthattunk, remek védekezéssel, a mérkőzés elején a ziccereket és az indításokat rendre elhibáztuk. Egy más felállású kezdőcsapathoz vagyunk szokva, Eklemovics pihentetésével a nyitott védelem elleni játékunk nem ment jól. Voltak szép momentumok a mérkőzésen, Fazekasnak négy hét pihenőt követően jó felkészülésül szolgált a találkozó – mondta Mocsai Lajos, a hazaiak mestere."
 
 

Jelenleg nincs elérhető galéria a mérkőzéshez.

Tabellák

BL tabella
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. PSG Handball 14
2. SG Flensburg-Handewitt 12
3. Telekom Veszprém
11
4. PGE Vive Kielce 8
5. THW Kiel
7
6. HC Meshkov Brest
5
7. RK Celje Pivovarna Lasko 5
8. Aalborg Handbold 2
 
Az alapszakasz állása  
1. Telekom Veszprém 18
2. MOL-Pick Szeged
18 
3. Grundfos Tatabánya KC 16
4. Balatonfüredi KSE
16
5. Dabas KC VSE
14
6. Sport 36 Komló 12
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.11.08.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.11.08.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2017.11.08.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

2017.11.21. Dabas - Veszprém 21-39

2017.11.12. Veszprém - PSG 24-29

2017.11.12. PSG - Veszprém 33-28

2017.11.07. Balatonfüred KSE - Veszprém 25-39

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2017. november 26. (vasárnap), 16:50
Aalborg
Veszprém
Bajnokok Ligája
2017. november 21. (kedd), 18:00
Dabas
21
Veszprém
39
K&H Liga

Névadó partnereink