Közelgő mérkőzések
Összes
2015. feb letöltés

Hírek

Veszprém – Flensburg meccs előtti nyilatkozatok

„Csak a győzelemben gondolkodunk”
 

 
Szombaton 17:30-kor a Telekom Veszprém – SG Flensburg-Handewitt VELUX EHF Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját rendezik a Veszprém Arénában. A Veszprém hatgólos előnnyel várja a párharc második meccsét a német bajnokkal szemben. A Final4-ba jutásról döntő, kiemelt fontosságú találkozóról kérdeztük vezetőedzőnket és játékosainkat.
 
David Davis: Kiváló mérkőzést zártunk Flensburgban egy remek végeredménnyel. Tettünk egy nagy lépést, de még le kell zárnunk a negyeddöntőt hazai pályán. Saját Arénánkban játszhatunk, és megmutathatjuk Szurkolóinknak, hogy milyen erősek is vagyunk valójában. Csak a győzelemben gondolkodunk, a múlt heti teljesítményből kiindulva. Az is világos, hogy ha egy pillanatra is bealszunk, vége, ki is estünk. Azt gondolom, hogy egy nagy lépést tettünk az idegenbeli győzelmünkkel, és itthon sem várunk semmi különbet. Ehhez mérten készülünk a hétvégére.
 
14300.jpg
 
Nagy László: Azt gondolom, hogy ha arra törekszünk, mint amire az elmúlt időszakban, hogy a hazai meccseinket győzelemmel zárjuk, akkor elérhetjük azt, hogy a Final4-ba kerüljünk. Erre kell törekedni, hogy hazai pályán győzelmet érjünk el a Flensburg ellen. Egy jó védekezéssel, jó kapusteljesítmény párosult a kinti mérkőzésen, és a kipattanó labdákat is jól össze tudtuk szedni. Minden győztes összecsapásnak alapja kell, hogy legyen a jó védelem. A visszavágón is erre fogunk törekedni. Elengedhetetlen továbbá az is, hogy a visszarendeződésünk is hatékony legyen. Ez a két legfontosabb dolog tehát, a védelem és a visszarendeződés.
 
14281.jpg
 
Mirsad Terzic: Nehéz mérkőzésre számítok, mivel tudjuk, hogy a Flensburg milyen együttes, és ehhez mért tisztelettel megyünk bele a meccsbe. Az első összecsapást megnyertük; szép győzelmet arattunk, és szép nap volt az Németországban. Nem fogunk a hazai találkozón sem pihenni. A saját közönségünk előtt még erősebbnek, és még keményebbnek kell lennünk a Flensburggal, hiszen ha kényelmesen érzik magukat, az nekünk nem lesz jó. Teljes fókusszal készülünk a találkozóra, és csak a győzelem lebeg a szemünk előtt.
 
14227.jpg
 
Kent Robin Tonnesen: Kemény meccset várok természetesen, de a saját Szurkolóink előtt fogunk játszani. Nagyon szeretnénk megnyerni a második találkozót is, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy sikerüljön. Flensburgban remekül játszottunk, és most is azon a szinten szeretnénk teljesíteni, hogy megmutathassuk a Drukkereknek, jó kézilabdát tudunk játszani. Erre készülünk szombaton.
 
14309.jpg
 
Fotó: Vörös Dávid

2019. május. 02. 08:11


Tabellák

BL tabella
SEHA liga
Bajnokság tabella
A B csoport állása  
1. HC Vardar 0
2. Telekom Veszprém 0
3. PGE Vive Kielce
0
4. HC Meshkov Brest 0
5. HC Motor Zaporozhye
0
6. Montpellier HB
0
7. FC Porto Sofarma 0
8. THW Kiel 0
 
A B csoport állása
 
1. PPD Zagreb 0
2. Meshkov Brest 0
3. Eurofarm Rabotnik
0
4. Metaloplastika Sabac 0
5. Telekom Veszprém
0
6. Spartak Moscow
0
 
Az alapszakasz végeredménye   
1. MOL-Pick Szeged 0
2. Telekom Veszprém
3. Grundfos Tatabánya KC 0
4. Balatonfüredi KSE
0
5. Csurgói KK
0
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 0
 

Statisztikák

Bajnokság (NB I)
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 1606 gól
Nemzetközi kupa
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Perez Carlos - 640 gól
Összesen
A legjobb góllövő
Frissítve: 2019.06.12.
Éles József - 2548 gól

TAO-s Támogatások

Veszprém Handball Team Zrt. 

Legfrissebb képgalériák

weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés weboldal készítés, honlapkészítés, webáruház készítés
Következő mérkőzés
Előző Mérkőzés
2019. augusztus 27. (kedd), 18:00
Veszprém
Eger
K&H Liga
2019. augusztus 25. (vasárnap), 18:00
Veszprém
40
Füred
28
K&H Liga

Névadó partnereink