NEXT MATCH:
-
26 28 3 2 4 2 6 3
2021-2022
Broadcast:

Eurofarm Rabotnik
26
Telekom Veszprém
24
SEHA League
(SEHA Liga 4. forduló)
Oct. 02. Wednesday, 17:15
Bitola
A Telekom Veszprém kezdte az Eurofarm Rabotnik elleni SEHA – Gazprom Liga találkozót, és az első pár támadásból egyik oldalon sem született gólt. Az első találatra a 4. percig kellett várni, ekkor a hazaiak lőttek gólt Cupara hálójába. Az egyenlítés hamar érkezett, egy perccel később Lauge avatta fel Mitrevskit. A 10. percben 4:3-ra vezetett a Rabotnik, míg a 14.-ben először növelte kétgólosra előnyét. Még ugyanebben a percben három góllal húzott el az Eurofarm (7:4), David Davis rögtön időt is kért. A 18. percre tovább növelte előnyét a hazai csapat, 9:4 állt ekkor a kijelzőn. Az első játékrész végéig tartotta az ötgólos különbséget a macedón együttes, sőt a vége előtt picivel már hat egység volt az előnye, miközben a Veszprém sem védekezésben, sem támadásban nem találta a ritmust. Az eredmény a szünetben 14:8 a Rabotniknak.
 
A második játékrész Gajic góljával indult, majd egyből jött a hazai válasz. A 35. percben továbbra is hat gól volt a Rabotnik előnye. A Veszprém kezdett felzárkózni ellenfelére, és a 39. percben már csak három gól volt a csapatok között (16:13), amelyre válaszolva időt is kért a Rabotnik edzője. A 46. percre egyetlen gólra olvadt a Veszprém hátránya, sőt, egy perccel később már 19:19-es döntetlen volt az állás. Az 54. percben még mindig fej-fej mellett haladtak a csapatok, 23:22-re vezetett az Eurofarm. Cupara fontos helyzetekben védett, illetve Gajic remekül értékesítette helyzeteit. Bármennyire igyekezett a Veszprém, sajnos nem sikerült az egyenlítés, így vereséggel hagyja el Észak-Macedóniát. A végeredmény: Eurofarm Rabotnik – Telekom Veszprém 26:24
 
Eurofarm Rabotnik – Telekom Veszprém 26:24 (14:8)
 
Eurofarm Rabotnik: Mitrevski, Trajkovski – Ojleski 1, Madzovski 1, Churlevski, Stjepanovic 5, Radovic 1, Shevelev, Jotic 8 (3), Vegar 2, Kukoski, Velkovski, Gradjan 4, Djukic, Kuzmanovski, Ostroushko 4 (1)
 
Telekom Veszprém: Cupara, Székely – Manaskov 4, Yahia 1, Moraes, Tonnesen 2, Gajic 9 (5), Nilsson 3, Lauge 2, Terzic, Blagotinsek, Mahé, Mackovsek 1, Lékai 2
 
Hétméteresek: 5/4 ill. 6/5
Kiállítások: 0 perc ill. 6 perc
 
David Davis: Zsinórban három találkozót veszítettünk el. Az utolsó tíz napot leszámítva, eddig elégedett voltam a teljesítménnyel. Azt gondolom, hogy még felállhatunk innen. Sajnálom a Szurkolóinkat, akik nem azt a játékot érdemlik, amit most művelünk. Számomra is nehéz a helyzet, hiszen tavaly nem tudtam felkészíteni a társaságot az előszezonra, de az merőben más volt. Folytatjuk a kemény munkát, ennyi. Lehetne sokkal rosszabb is, de én nem fogom feladni. Amíg itt vagyunk, addig harcolunk.
 
Lékai Máté: Gratulálok a Rabotniknak. Remek együttes, bár kicsit szerencsétlenek voltak a Bajnokok Ligájában, pedig kiváló játékosaik vannak. Nem vagyunk jó formában, zsinórban három meccset veszítettünk el. Ki kell kászálódnunk abból a gödörből, amiben éppen vagyunk, hiszen fontos mérkőzések következnek, és jön a Bajnokok Ligája is jövőhéten. Sokkal jobban és okosabban kell játszanunk. Csalódottak vagyunk, hiszen az első félidő katasztrófa volt, a másodikban pedig csak az eredmény után futottunk.
 
Stefche Alushovski: Hasonlóan kezdtünk, mint tettük azt a Bajnokok Ligája meccseinken, de most jobban koncentráltunk a végén, és szerencsénk is volt. Pár mentális problémán még azért dolgozunk kell. Azt gondolom, hogy ez a győzelem megváltoztathatja az egész idényt.
 
Elmir Gradjnar: Köszönöm a csapattársaimnak a mait, mivel szerintem nem érdemeltünk három vereséget a Bajnokok Ligájában, a maihoz hasonló kezdések után. Ma megmutattuk, mit is tudunk valójában. Pszichológiailag sokat változtathat most rajtunk ez a mai győzelem.
 
 
Other
TAO-S TÁMOGATÁSOK: Veszprém Handball Team Zrt. Chatbot használati útmutató Veszprém Aréna
Statistics
Updated at: 2021.07.12.
Download
 
BAJNOKSÁG (NB I)
Best scorer
Éles József       1606 goal
NEMZETKÖZI KUPA
Best scorer
Perez Carlos       640 goal
ÖSSZESEN
Best scorer
Éles József       2548 goal
Naming sponsor
Featured sponsors
Balluff Kft. // Broadway Ticket Hungary Kft. // MKB Bank Zrt. // OMV Hungária Kft. // Reaszfalt Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. // Ring Autó Kft. // UNI-CITY Betongyártó és Kereskedelmi Kft.
Other supporters
3 for IT Kft. // Agroterm Kft. // Alarmtronic Kft. // Allegro Cafe Kft. // Balaton Ré-busz Kft. // Betekints Wellness és Konferenica Hotel // Continental Automotive Hungary Kft. // Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. // Cső-Kötő Kft. // Danubiana Borkereskedő és Termelő Kft. // Debreczenyi és Társa Építésszervezési, Településtervezési, Tanácsadó Kft. // Elektro-Center Kft. // Geovol Kft. // Gépbér Színpad Kft. // Hor-Koll Kft. // Industrie Elektrik Villamosipari Kft. // Ingaforg Zrt. // Isotonic Kft. // JFT Kft. // Locargo Kft. // LV International Kft. // Maximál Zrt. // McDonald's veszprémi étterme // Mono-A Vill Kft. // MTD Hungária Kft. // Noa Építő Magyarország Kft. // Növényorvos 2005 Kft. // Nutri 8 Kft. // Oliva Hotel & Étterem // Original-Tech Kft. // Pharma Nord Kft. // Pol-S Kft. // Poli Computer PC Kft. // Practical Építőipari Kft. // Presenta Kft. // RKT-Security Hungary Kft. // S.I. 55 Kft. (Hotel Historia) // Solymár-Szalay Kft. // Tensi Tours Kft. // The Cube Kft. // Vesztergombi Pincészet // WOSS Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. // Zolamedia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.


Lost password?