Dinamo Bukarest elleni Bajnokok Ligája mérkőzésünk előtt, vezetőedzőnkkel, Xavier Pascuallal beszélgettünk. Íme, a vele készült interjú!
Idén is összecsapunk a Dinamo Bukaresttel a Bl-csoportban, ráadásul idegenben kezdünk ellenük. Mit gondolsz erről az új csapatról, Pereira edző vezetésével?
Sokat változtattak, csakúgy, mint mi. Azt gondolom, mindkét csapat szinte teljesen megújult, hiszen rengeteg játékos érkezett és távozott ezen a nyáron. Teljesen más lesz, mint a tavalyi mérkőzéseink. Paulo egy fantasztikus edző és egy nagyszerű ember is, biztos vagyok benne, hogy remek munkát fog végezni. A portugál válogatottal és a korábbi klubjaival elért eredményei is ezt bizonyítják.
Számunkra nehéz mérkőzés lesz, ahogy mindig a Bajnokok Ligájában, amikor idegenben játszunk. Természetesen nem könnyű egy ilyen találkozó, és tudom, milyen Bukarestben pályára lépni – mondhatni pokoli élmény lesz számunkra. Kis csarnok, fantasztikus, extra hangulattal. Ott minden ellenfél szenvedni fog, ha nyerni akar. Én is egy kemény és nehéz meccsre számítok. Nagyon fontos lesz nekünk ez a két pont, de természetesen nekik is, mert mindkét csapatnak szüksége van rá.
Mit gondolsz a srácokról? Két győzelem van mögöttünk, köztük egy Bl-siker a Nantes ellen. Hogy láttad a játékunkat a kispadról?
A legfontosabb az, hogy az edzéseken mennyire sikerül önbizalmat szerezni, hogy jó úton járjunk. Úgy gondolom, a hétvégén, a PLER-Budapest elleni meccsen is jó arcát mutatta a csapat. Ezt az irányt kell folytatnunk. Természetesen szeretném, ha egy kicsit jobban játszanánk, mint az előző Bl-mérkőzésen. Ez is a célunk: minden meccsen egy kicsit jobbnak lenni, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.
#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether







HÍREK