A döntő mindig más - XAVIER PASCUAL
2025-05-29 10:00

A bajnoki döntő sorozat előtt vezetőedzőnkkel, Xavier Pascuallal beszélgettünk várakozásairól.

Pénteken kezdjük a bajnoki döntőt. Nagy a tét, és ez a párharc – akár két, akár három mérkőzésből áll majd – egy komoly kihívás lesz. Mik a várakozásaid a sorozattal kapcsolatban?

Azt várom, amit egész szezonban is láttunk: két topcsapat összecsapását, ahol minden egyes mérkőzés kiszámíthatatlan és nagyon szoros.

Szerencsére az első meccset hazai pályán játsszuk, és biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink mögöttünk állnak majd.

Azt várom, hogy a legjobb tudásunkat fogjuk megmutatni – mert ha nem így teszünk, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen az ellenfél egy fantasztikus csapat.

Az ilyen mérkőzések mindig különlegesek. Nagy érzelmek, kemény harc…

Igen, pontosan. Egy döntő mindig más.

Hatvan perc – kőkemény játék, ahol minden egyes pillanat számít. Egész Európában nagy az érdeklődés az ilyen rangadók iránt. Magyarországon pedig különösen így van ez, amikor a két legnagyobb rivális csap össze. És ha ráadásul a bajnoki cím a tét, akkor ez a párharc még különlegesebb. Nekünk csak egy dologra szabad koncentrálnunk: arra, hogy mit tudunk nyújtani a pályán.

Mit gondolsz a Szegedről? Úgy tűnik, jó formába lendültek az idény végére…

Azt gondolom a Szeged egy igazán erős kerettel vágott neki a 2024/25-ös kiírásnak, mégis azt mondták, hogy mi vagyunk Góliát és ők Dávid, de ez egyszerűen nem volt igaz. Nagyon jól igazoltak erre a szezonra: két top irányító, kiváló jobbátlövő, remek kapus – ezek mind erősítést jelentettek. Eljutottak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, és keményen megküzdöttek a Barcelonával. Ha erre képesek voltak, senki nem gondolhatja komolyan, hogy gyenge csapatuk van. Már a szezon elején mondtam mindenkinek, hogy ez egy teljesen más Szeged, minden poszton kiváló játékosokkal. Megértem, hogy Michael próbálja áthárítani a nyomást, de ez nem erről szól – a valóságot kell néznünk: ők kétszer nyertek ellenünk, mi csak egyszer.

Mi a helyzet a saját csapatunkkal, mit vársz a játékosaidtól?

Egy dolgot ígérhetek: azokkal fogunk harcolni, akik 100%-ban készen állnak. Természetesen, mivel döntőről van szó, mindent megteszünk, hogy minél többen bevethetők legyenek – de ha valaki nincs teljesen rendben, hiba lenne játszatni. És amikor azt mondom, „100%”, nem csak a fizikai állapotra gondolok, mentálisan is teljesen készen kell állni a harcra. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyszerű kézilabdameccset láthatunk majd.

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.