AZ EHF cikke Andreas Nilssonnal
2017-05-30 10:45
IN ENGLISH
 
Sokan azt mondják, az első a legjobb és Andreas Nilsson első VELUX EHF Bajnokok Ligája FINAL4-ja valóban felejthetetlen volt. A 2012/13-as szezonban ugyanis megnyerte a Bajnokok Ligáját a HSV Hamburggal, ami azóta is a sorozat egyik legnagyobb szenzációja. A nehezebb utat bejárva, selejtező után a csoportja 4. helyén végzett, ám utána meg sem állt a csúcsig, és elhódította a trófeát.
 
szeged_15.jpg
 
„Természetesen sok nagyon jó emlékem van abból az időből, de őszintén megvallva, hiába a 4. Final4-ra készülök, még mindig ugyanolyan kiváló és ugyanolyan jó móka, mint az első alkalom.” – mondta Nilsson, aki zsinórban harmadik alkalommal jutott Final4-ba a Telekom Veszprémmel, amelyhez 2014-ben csatlakozott.
 
„A Final4-ban játszani a legnagyobb dolog, amit klub szinten elérhetsz, de bevallom, kezdek újra éhes lenni a győzelemre, csakúgy, mint a csapattársaim, mivel ez már zsinórban a 4. négyes döntőnk, és még mindig nem sikerült megnyernünk.”
 
„A Bajnokok Ligája győzelemért edzünk és dolgozunk egész szezonban.” – mondta a 27 éves svéd beállós, aki sajnos túl jól emlékszik a tavalyi Final4-ra.
 
A THW Kiel elődöntőben való 31:28-as legyőzése után, Nilsson és a Veszprém már 9 góllal is vezetett a döntő második félidejében a KS Vive Tauron Kielce ellen – csakhogy a lengyelek visszajöttek és 39:38-ra nyertek. Nilsson 6 gólt szerzett, ám ez a személyes siker nem volt vigasz számára a vereség után.
 
„Bárhogy is, de ezt a csalódást magunk mögött kell most már hagyni. Súlyos mentális teher volt rajtunk pár napig, még azután is, hogy hazaértünk, de nem lehet egy teljes évig keseregni ezen. Tovább kell menni, és mi pontosan ezt tettük. Készek vagyunk újra nekivágni a csúcsnak.”
 
MZS_6987.jpg
 
Harmadik meccs a Párizs ellen
 
A Veszprém szombati ellenfele Kölnben az elődöntőben nem lesz ismeretlen. Azonban nem is egy olyan ellenfél lesz, amelyik jó emlékeket hoz magával. A Veszprém a Paris Saint-Germain ellen játszik, akikkel idén már kétszer is összecsaptak. Mindketten az A csoportban szerepeltek a csoportkörben, és a Veszprém mindkét meccsét elveszítette a franciákkal szemben. Otthon 28:29-re, idegenben pedig 28:24-re.
 
„Már nem nagyon gondolok azokra a meccsekre igazából. A kölni elődöntő már egy teljesen új mérkőzés lesz, más téttel is bír majd, mint a csoportküzdelmek, így nem igazán érdekel, hogy azon a két találkozón kikaptunk. Azt azonban tudom, hogy a PSG, a Barcelonával együtt, talán az egyik legnagyobb favorit az idén. Viszont nem mindig az esélyesek nyerik a Final4-t, erre kiváló példa a 2013-as győzelmünk a Hamburggal. Továbbá, úgy gondolom, hogy mind a négy csapat egyenlő ebben a Final4-ban, így a végső kimenetelt nehéz megjósolni.” – jegyezte meg Nilsson, aki egy újabb találkozóra számíthat svéd válogatott csapattársával, Jesper Nielsennel, aki a PSG beállósa.
 
„Azt hiszem, hogy hiába osztjuk meg a játékperceket egymás között a svéd válogatottban, egyértelműen félre fogjuk tenni a barátságot, amikor az elődöntőben találkozunk. Amikor egy másik svéddel találkozom klub szinten, mindig le akarom győzni. Ettől függetlenül ez a találkozás sem lesz más, mint az összes többi. A jelenlegi szerződésem 2019-ig szól a Veszprémmel, szóval remélem, hogy nem ez lesz az utolsó Final4-om. Nagyon sokat jelentene számomra, ha idén újra megnyerhetném a Bajnokok Ligáját.”
 
Cikk: Peter Bruun
 
MZS_7093.jpg
 
Fotók: Melczer Zsolt és Vörös Dávid
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.