
A K&H Liga 2. fordulójában csapatunk a Balatonfüred otthonában lép pályára. A találkozót az M4 Sport kézilabdás YouTube csatornáján követhetitek élőben.
A Balatonfüredi KSE ellen 18:00-kor kezdődő mérkőzésünket ITT tudjátok élőben követni.
Kis Ákos személyében új vezetőedzővel vágott neki a 2024/25-ös szezonnak a Balatonfüredi KSE. Vasárnapi ellenfelünk játékoskeretében több változás is történt az előző idényhez képest. Dénes János és Kemény László személyében két ízig vérig füredi szívű játékos távozott, mind a ketten a fővárosba igazoltak. Rajtuk kívül Bősz Dániel, Brandt Balázs, Milan Gostovic és Domen Sikosek Pelko is máshol folytatja pályafutását. Az érkezők névsorát erősíti többek között Deményi Xavér, aki kapusposztra érkezett, míg Simotics Mátyás, Melnicsuk Viktor, Tim Rozman és Denis Vasilev a mezőnybe lehetnek a balatonfüredi együttes hasznára. A K&H Liga első fordulójában pont Dénes János és Kemény László új együttese ellen lépett pályára Kis Ákos alakulata. A PLER otthonában egy végletekig kiélezett mérkőzést tudott egy góllal megnyerni a Balaton-parti csapat, így egy forduló után a 4. helyen áll a magyar bajnokságban.
Csapatunk hétközben Berlinben kezdte meg a Bajnokok Ligája szereplését. Xavi Pascual a K&H Liga után a BL-ben is győzelemmel debütált együttesünk kispadján, hiszen egygólos sikert értünk el a csoport egyik rangadóján. A hazai pontvadászatban pedig a Dabast győztük le az 1. körben.
Tavaly két alkalommal találkoztunk a Füreddel. A K&H Ligában idegenben 46-21-re, a Veszprém Arénában 33-20-ra nyertünk.
Távozók: Bősz Dániel (ETO University Handball Club), Brandt Balázs (Szigetszentmiklósi KSK), Dénes János (PLER-Budapest), Kemény László (PLER-Budapest), Milan Gostovic (?), Domen Sikosek Pelko (?)
Érkezők: Deményi Xavér (NEKA), Simotics Mátyás (PLER-Budapest), Melnicsuk Viktor (Carbonex-Komló), Tim Rozman (Förthof UHK Krems), Denis Vasilev (HC Eurofarm Pelister)
A vasárnapi összecsapáson Bóna Szabolcs és Földesi Csaba fújja a sípot, a hivatalos személyek pedig Kovács István Attila és Péli Sándor lesznek.
2024. szeptember 15. | 18:00 | K&H Liga 2. forduló | Balatonfüredi KSE - Veszprém Handball Club | Szabadidőközpont, Balatonfüred
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.