Beharangozó: Komló – Veszprém
2021-04-22 14:00
IN ENGLISH
 
Pénteken 18:00-kor a Sport36-Komló vendégeként lép pályára a Telekom Veszprém a K&H Ligában. A találkozót élőben közvetíti a Sport36 Komló-Komló Sport KFT Facebook oldala!
 
 
A Komló március hatodikán Veszprémbe utazott ahol az egymás elleni első összecsapásra került sor. A találkozó Komlói góllal kezdődött, illetve a Veszprém 5-1-es védekezéssel lépte meg a vendégeket. Nem is kellett sokáig várni az első komolyabb előny megszerzésére, hiszen a hetedik percben már 7:2-re vezetett a házigazda. A mérkőzés magabiztos veszprémi vezetés közben csordogált, egyedül a 43. percben tudott kicsit közelebb kerülni a Komló, de összességében jó játékkal sikerült legyőzni ellenfelünket 40:31-re. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hatgólos Kentin Mahé volt.
 
Ellenfelünk a 10. helyen áll a K&H Ligában, ahol eddig összesen nyolc győzelmet, egy döntetlent és tizenegy vereséget könyvelhet el. A Komló helyzete érdekes, hiszen 11. és a 7. hely között mindössze három pontnyi a különbség a tabellán. Legutóbb Dabason játszott a csapat tegnap, és egy kalandos utazás után, másfél órányi késéssel kezdve végül szorosan sikerült is nyerniük 24:26-ra. A Komló legjobb góllövője Bruno-Vili Zobec, aki eddig mind a 20 meccsen pályára lépett, és összesen 83 gólt szerzett.
 
A Telekom Veszprém a Balatonfüred elleni játszott utoljára mérkőzést, múlt hét szombaton. A megyei derbin két fáradt csapat csapott össze, ez pedig a játék képén is tisztán látszott. A 26:31-es végeredményből Manuel Strlek kilenc góllal vette ki a részét.
 
A válogatott szünet előtti utolsó mérkőzésünk következik Komlón, majd mindenki a nemzeti együttesével lép pályára a jövőhéten.
 
Hajrá Veszprém!
 
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.