Beharangozó: Telekom Veszprém – RK Nexe SEHA Liga negyeddöntő visszavágó mérkőzés
2021-08-25 16:54
A SEHA Liga negyeddöntő visszavágó mérkőzése, augusztus 26-án, csütörtökön 18.00-kor kerül megrendezésre. A találkozót nézők előtt játszák a Veszprém Arénában. A Spíler1 TV pedig élőben közvetíti, 18 óra kezdettel.
Az első találkozó szoros, változatos játékot hozott. Többször vezetett mindkét csapat, majd végül 33-35-ös végeredménnyel, 2 gólos veszprémi sikerrel zárult az összecsapás. A mérkőzés legjobbja Gasper Marguc volt, aki 9 góllal járult hozzá csapata sikeréhez.

A Nexe legjobbjai Halil Jaganjac és Fran Mileta volt, 10, illetve 8 góllal. A Nexe csapata a horvát bajnokság második helyezettje, rendszeresen részt vesz az EHF kupa küzdelmeiben is. A SEHA Liga résztvevői a kezdetektől fogva, legjobb eredményük egy negyedik hely a 2019-20-as kiírásból. 
 
 
A találkozó utáni értékelésen Branko Tamse, a Nexe mestere a védekezésük hibáiról beszélt, majd arról, hogy csapatuk elismerést érdemel, hogy ilyen közel tudott maradni a Veszprémhez. Mégis úgy érezte, hogy eredményben több volt bennük ennél.

Momir Ilic, veszprémi vezetőedző a félidők hajráit emelte ki, mint jó periódusokat, viszont a kijavítandó hibákra is felhívta a figyelmet értékelésében. 

A veszprémi csapathoz a héten újabb két fiatal csatlakozott, Lukács Péter és Ilic Zoran az U19-es Európa-Bajnokságról tért vissza.
A Telekom Veszprém programját a THW Kiel csapatával folytatja, mely még a felkészülési mérkőzések sorozatához tartozik. A mérkőzést a Veszprém Aréna közönsége előtt rendezik meg, augusztus 28-án 17 órától. 

Hajrá Veszprém!
 
Nyilatkozatok a mérkőzés előtt:

Momir Ilic vezetőedző 

Az első mérkőzés első félidejének vége rendben volt, küzdöttünk, hajtottunk a meccsen. De az is látszik, hogy rengeteg kijavítani valónk van még. Időre van még szükségünk, de dolgozni fogunk rajta, hogy kijavítsuk a hibákat. Csütörtökön hasonló mérkőzést várok és jobb játékot tőlünk.
 
Andreas Nilsson #18

Két gól előnnyel fordulunk a visszavágóra, ezzel elégedettek lehetünk. Ma újabb két játékosunk csatlakozik a kerethez, akik eddig a nemzeti csapatukban teljesítettek. Szeretnénk a saját közönségünk előtt jobb játékkal előrukkolni, ismerjük azokat a területeket a játékunkban, amin javítanunk kell. 
 
Gasper Marguc #24
 
Két góllal nyertünk, de hullámhegyek és hullámvölgyek követték egymást a játékban. A következő meccsre jobban kell fókuszálnunk. A Nexe csapata elég erős a gyorsjátékban, ezért a visszafutásra különösen kell figyelnünk. Mindezek felett ez volt az első tétmérkőzésünk az évben és nyertünk, szóval egyszerűen örülnünk kell ennek.
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.