Beharangozó: Veszprém – Brest
2019-11-15 14:42
 
Szombaton 17:30-kor ismét a Meshkov Bresttel találkozik a Telekom Veszprém a VELUX EHF Bajnokok Ligája nyolcadik fordulójában. A találkozót élőben közvetíti a Sport 1.
 
 
Idén már a negyedik találkozónkra készülünk a Meshkov ellen, valamint egy héten belül másodszorra vesszük fel velük a versenyt. Idén eddig nem sok esélyt hagytunk a fehéroroszoknak, hiszen a három találkozóból mindössze egy volt szoros. Az első mérkőzésen egyetlen góllal, 27:28-ra nyertünk kint, majd ez után Veszprémben simán legyőztük őket 32:23-ra. Legutóbb egy hete mértük össze velük tudásunkat, és bár a 10. percig kiélezett volt a küzdelem, végül a Veszprém akarata érvényesült, és fölényes, 30:37-es győzelmet aratott.
 
A Brest legutóbb kedden, a fehérorosz első osztályban játszott mérkőzést a Kronon otthonában. A mérkőzést a Meshkov nyerte 29:33-ra, amellyel maradt az első helyen, holtversenyben az SKA Minszkkel. Eddigi 10 mérkőzéséből kilencszer nyert és egyszer kapott ki, pont az üldözőjével szemben.
 
 
A múlt heti, ellenünk elszenvedett vereségével továbbra is a B csoport végén helyezkedik el a Bajnokok Ligájában a Meshkov, amelynél csak a Motor Zaporozhye gyűjtött kevesebb pontot. A Brest hat vereség mellett egy az ukránok ellen megnyert találkozót tud felmutatni.
 
A Telekom Veszprém a Brest legyőzés után Komló felé vette az irányt, ahol hétfő este játszott magyar bajnoki mérkőzést. A fiúkon látszott az utazás fáradtsága, és a Komló ezt kihasználva többször is visszajött a meccsbe. Végül nyert a tapasztalat, és Székely Márton ragyogó teljesítményével 21:24-re sikerült nyerni, és tartani a veretlenséget, valamint az első helyet a tabellán.
 
Hajrá Veszprém!
 
 
Fotó: Vörös Dávid
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.