Beharangozó: Veszprém – Szeged
2021-06-04 14:30
 
Szombaton 18:30-kor a mindent eldöntő, második felvonás következik a K&H Liga magyar bajnoki döntőjében a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged között a Veszprém Arénában. A találkozót az M4 Sport közvetíti.
 
 
A két csapat remek mérkőzést játszott a döntő szegedi felvonásában. Szinte végig fej-fej mellett haladva, gólra góllal válaszolva játszottak a felek. A félidőben 14:14-es döntetlen állt az eredményjelzőn, majd a második félidő elején sem változott a helyzet. Az első kiugrásra a Szeged volt képes, miután a 38. percben 21:19-re tudott meglépni, azonban ezt percek alatt ledolgozta a Veszprém és visszahozta egyenlőre az állást. Az utolsó percekben többet hibázott a Veszprém, amelyekből nagyobb előnyre tett szert a Szeged, és bár támadhatott az ötgólos különbségért, végül az „Építők” egy gyors kontra után betalált, és háromra faragta hátrányát. A döntő első meccsének legjobb gólszerzői veszprémi oldalról az egyaránt hétgólos Andreas Nilsson és Petar Nenadic voltak, míg a Szegednél Bodó Richárd ötször talált be.
 
A Telekom Veszprém idén már találta magát szemben hátránnyal, akkor nem sikerült felállni belőle, de David Davis vezetőedző meccs előtti interjújában elmondta: „Az élet mindig ad egy második esélyt, nekünk pedig muszáj élni vele. Nincs más lehetőség, nem lehetnek kifogások.” A többi megszólaló mind egyetértett abban, hogy Szurkolóink nélkül ez nem történhetne meg. Nagy szükség van a „Piros-fal” energiájára a holnapi találkozón!
 
A találkozóra ismét szigorú járványügyi- és biztonságiszabályok vonatkoznak, kérünk mindenkit, hogy az alábbi linken található, belépésről szóló cikket figyelmesen olvassák el indulás előtt:
 
Hajrá Veszprém!
 
 
Fotó: Vörös Dávid
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.