Újabb ellenfélmustrával jelentkezünk, ezúttal a román bajnok
Dinamo Bukarest csapatát vesszük górcső alá. Tekintve, hogy örökös nyolcasunk,
Marian Cozma nevelőegyütteséről beszélünk, kiemelt figyelemmel fordulunk Xavier
Pascual együttese felé kis előzetesünkben is.
2005. október 8-án szintén egy Dinamo Bukarest elleni csoportmérkőzésre
készült az akkor még Március 15. utcai Sportcsarnok, bár az MKB simán, 37-27-re
verte román ellenfelét, mindenkinek feltűnt egy 15-ös mezben játszó
fiatalember, aki 9 gólt rámolt be Vlado Sola kapujába. Ez a fiatalember
nemsokára már 8-as mezben vált szép, lassan világklasszissá Veszprémben. Sajnos
a tündérmese gyorsan véget ért, 2009-ben Marian Cozmát meggyilkolták, idén 40
éves lenne a 211 cm magas, csupaszív beállós. Madárkát a Veszprém
és a Dinamo is sajátjának, történelme elválaszthatatlan részének tekinti.

Érdekességként elmondható, hogy ezen a 17 évvel ezelőtti
mérkőzésen is pályára lépett Valentin Ghionea, aki később a Pick Szegedben is
ellenfelünk volt 3 szezonon keresztül, és 38 évesen, ma is jó formában várja a
Veszprém-Bukarest találkozót.
A mai Bukarest alfája és omegája egyértelműen Xavier
Pascual, aki 2021-ben tette át a székhelyét Bukarestbe. A Barcával 2009-től
kezdve, több mint 50 címet, köztük 3 Bajnokok Ligája (2011,2015, 2021)
elsőséget gyűjtött be, a Dinamoval 2021-ben egy új és meggyőző projektbe
kezdett. Elvitathatatlan, hogy a Bukarest játékospolitikája az elmúlt pár
szezonban figyelemreméltó fejlődésen ment keresztül, olyan játékosokat szerződtettek,
mint a francia Sorhaindo, aki szintén a Barcelonából érkezett, a spanyol
Gurbindo, a német Dissinger vagy a frissen igazolt, egyiptomi Ali Zein (szintén
Barcelonából).
A Veszprém az előző szezonban Bukarestben elkeserítő
vereséget szenvedett, a román bajnok 2 góllal bizonyult jobbnak az október végi
mérkőzésen. Veszprémben azonban kiütéses győzelemmel vágott vissza a Telekom, az
eredmény 47-32 lett, amivel a Bajnokok Ligája küzdelmeit tekintve klubrekord
született.
Érdemes lesz tehát kilátogatni a Veszprém Arénába, hiszen
idén is jó és izgalmas mérkőzésre lehet számítani, amire Xavier Pascual neve
abszolút garancia. Érdemes lesz megfigyelni Ali Zein, hogy tud majd beépülni
ebbe a csapatba, ilyen rövid idő alatt. Nem fogunk unatkozni.
Ne feledjétek, szeptember 28, szerda, 18:45: Veszprém –
Dinamo!
DINAMO BUKAREST
Érkezők
Érkezők: Ali Zein (Barcelona), Stanislav Kasparek (Meshkov
Brest)
Eredmények
Bajnokok Ligája
EHF Bajnokok Ligája
9 alkalommal vett részt
Legjobb 16: 2019/20*
Csoportkör: 2005/06, 2016/17, 2017/18, 2018/19, 2021/22
Europa-Liga csoportkör: 2020/21
EHF Kupa: elődöntő: 2003/04; legjobb 16: 2001/02, 2004/05
KEK: negyeddöntő: 2002/03
BEK-győztes: 1965
Román bajnok: 18 alkalommal (1959-62, 1964-66, 1978, 1986,
1995, 1997, 2005,
2016-19, 2021, 2022)
Román kupagyőztes: 7 alkalommal (1979, 1982, 1988, 2017,
2020-22

A veszprémi találkozóra a jegyek megvásárolhatók a
Jegymesteren és meccsnapokon az Aréna jegypénztárában.
2022.09.28 | szerda | 18:45 | Telekom Veszprém – Dinamo
Bukarest
Jegyár: 9.000.- Ft | Szurkolói kártyával: 8.000.- Ft
JEGYINFORMÁCIÓK
Jegymester
Itt érheted el a Telekom Veszprém mérkőzéseit a
Jegymesteren:
https://jegymester.hu/production/110463/telekom-veszprem-c-s-dinamo-bucuresti/11000796
Veszprém Aréna jegypénztár
A Veszprém Aréna jegypénztárában személyesen csak mérkőzés
napokon, kapunyitástól vásárolhatsz.
#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether






HÍREK
ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSERPES-SAJTMŰHELY ÉLELMISZERIPARI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | ENDO-PLUS-SERVICE JAVÍTÓ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | FARM-AGROKER KFT. | FINE FACTORY KFT. | GANZ TRANSZFORMÁTOR -és VILLAMOS FORGÓGÉPGYÁRTÓ ZRT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT.
JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.