2022-10-27 14:32

Sportigazgatónkkal, Nagy Lászlóval az EHF készített interjút. Alább olvashatjátok a magyar fordítását.

Nem egyszerű dolog, tudatosnak maradni egy egész aktív játékos karrier alatt, de kifizetődő. A kétszeres EHF Bajnokok Ligája győztes és kétszeres második helyezett Nagy Lászlónak ez sikerült. 2019-ben a visszavonulása után, számára nem fejeződött be a kézilabda formálása. Ebben az „Ez vagyok én…” epizódban, a magyar legenda végigvezet minket a karrierjén.

Elképzelhetetlen élet a kézilabda nélkül.

Egyértelmű volt, hogy én a „magas srác” egy nap kézilabdázni vagy kosárlabdázni fogok. A testvéremmel, Leventével nőttem fel, aki mindig labdázott. Édesapám, aki szintén László, kosárlabdázó volt. Én is a kosárral kezdem, de kézilabda áthúzott. Van egy két hosszú labdarúgó karrierem is, de mindenki nagyon gyorsan rájött, hogy kézilabdával a kezemben születtem. Ki kellett állnom a döntésem mellett, de otthonról csak biztatást és segítséget kaptam, és ahogy a korai években jöttek a sikerélmények bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztam.

Szegeden töltöttem el életem első húsz évét, ahol a kézilabda a minden; a régi aréna atmoszférája pedig megragadott és soha nem engedett el. Általános iskolában kötelező sportág volt a kézilabda, de számomra ez egy újabb nagyszerű lehetőség volt és kiélveztem minden percét.

Nagyon tisztán emlékszem az első nemzetközi trófeáimra, amiket nyertem. Több tornát is nyertem fiatalként, például Svájcban és Olaszországban, valamelyik MVP díjat is megnyertem. Ez egy teljesen új dolog volt a számomra, nagyon menőnek éreztem magam és tudtam mi fog következni: a kézilabda volt és lesz is az életem.

Attól a perctől kezdve semmi máson nem járt az agyam, soha nem tudtam volna elképzelni az életemet a sport és kézilabda nélkül, még akkor is ha nagyon kevés szabadidőm lesz, ezt tudtam. Fiatal srácként, el kellett fogadnom a tényeket és az áldozatokat, de miért is? Azért, hogy napról napra fejlődjek és jobb legyek!

A kedvenc BL emlékem, a legelső BL meccs győzelmem a Barcával, még 2005-ben a Palau Blaugrana arénában. 2001-ben kikaptunk a Portland San Antonio ellen, utána valamelyik évben nem is kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligájába, szóval egy igazi érzelmi hullámvasút volt.

A legjobb edző, akivel valaha együtt dolgoztam, az Valero Rivera volt, aki a kezdetek kezdetén rengeteget tanított nekem és segített beilleszkedni és játéklehetőséghez jutni a Barcában. Antonio Carlos Ortega pedig a legprecízebb volt, a játék minden egyes elemét ismerte és a játékos nyelvére fordította.

Rengeteg olyan játékos is volt, akiktől sokat tanultam. Az egyik ilyen játékos Staffan Olson volt, és nem csak azért, mert neki is hosszú haja volt. A játékstílusa és higgadtsága volt az, ami szimpatikus volt számomra. De nehéz volt utánozni és lekövetni az olyan játékosat is, mint Mikkel Hansen, Nikola Karabatic vagy Uros Zorman; mindegyikőjük rettentően gyors és bárhonnan tudtak gólt szerezni.

Az az érzés, hogy a kézilabda lesz az életem, soha nem változott meg, még mindig döntő szerepet játszik az életemben, köszönhetően a Telekom Veszprémnek és a Magyar Kézilabda Szövetségnek, viszont manapság már csak a pályán kívül tevékenykedek. Ugyanolyan szorgalmasnak gondolom magamat, mint játékos koromban, ugyanúgy megvannak a további céljaim és az álmaim. Ami hiányzik a karrieremből az egy éremszerzés egy nagy világeseményen és a hőn áhított Bajnokok Ligája trófea a Veszprémmel, amit szintén nem sikerült begyűjtenem, pedig kétszer is voltunk a döntőben.

20 év rengeteg idő, nagyon sok tapasztalatot szereztem mind Spanyolországban és otthon is. Természetesen mindenki változik, és annak a Nagy Lászlónak is megvannak a saját gondolatai, akivé lettem. Rájöttem, hogy mi szükséges a siker eléréséhez és ehhez is tartottam magam.

A kézilabda nagyon gyors, nincs idő gondolkodni, hezitálni különben el is úszott a mérkőzés. A két évtized alatt voltak rossz döntéseim és hibáim a pályán, de sokáig nem agyaltam ezeken, hanem a következő feladatra koncentráltam. Úgy hiszem, hogy mentális felkészültség és mentális erő nélkül nem lennék az, aki ma vagyok. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit Barcelona-ban megtanultam.

12 évet töltöttem Katalóniában; Barcelona a második otthonom, ez az a hely ahol felnőtt emberré váltam, nem csak a karrierem szempontjából, de a magánéletemben is előre tudtam lépni. A helyi kultúra, a gondolkodásmód és az emberek is formáltak engem. Manapság a kézilabdát nagyrészt spanyol edzők és játékosok irányítják, nem szégyen, ha az ember a legjobbaktól és győztesektől tanul. Ez az a mentalitás, amit be akarunk beépíteni a játékosok fejében mind Veszprémben és a magyar válogatottnál is.

Egy profi sportolónak sajnos sok esetben kijár az érzelmi magány, még akkor is, ha egy évig fiatalabb játékosokkal éltem együtt. Egyedül éreztem magam mert a családom és a barátaim nagyon messze voltak Barcenlonától. De nem szabad hagyni, hogy a mentális állapotunk vezéreljen minket a pályán és hogy őszinte legyek nem is volt sok lehetőség ilyen dolgokra gondolni, mert a sok edzés, meccs és utazás elvette az időnk nagy részét. Minden a teljesítményről szólt, és nagyon élveztem az ott töltött időt.

Egy sportoló életében mindig vannak jobb és rosszabb időszakok és meg kell tanulni felállni, ha valami rossz történik. 2010 környékén, a magyar válogatott háza táján nem volt minden a legnagyobb rendben mivel én Spanyolországban voltam, a spanyol szövetség elindította a folyamatot, hogy nemzetiséget váltsak. Időközben pedig megkeresett a Veszprém, elfogadtam az ajánlatukat és hazaköltöztem. Ezzel a döntéssel egyértelművé vált, hogy a 3 éves kihagyás után, ismét piros-fehér-zöldben fogok játszani. Szeretném azt hinni, hogy a körülmények stabilizálódtak a visszatérésemmel és ezáltal a nemzeti csapatunk is tudott tovább fejlődni.

Barca-ban szerettem volna visszavonulni, ez volt az álmom. Azonban, ott nem adnak hosszú távú szerződéseket 30 feletti játékosoknak. Csábított a Szeged, a Kiel és Párizs is, de Veszprém volt a legkitartóbb, és hazaköltöztem, hogy segítsem elérni a céljaikat, megnyeri Európa legrangosabb kupasorozatát. Sajnálatos módon, Veszprém színekben nem tudtam felemelni a trófeát.

Veszprém nem csak játékosként volt óriási lehetőség a számomra, hanem egy olyan hely ahol folytathattam a karrieremet miután visszavonultam. 38 évesen eljött ez az idő is és elég hamar bele is kezdtem a pályán kívüli munkába. Egyértelmű volt, hogy a kézilabda világában szeretnék maradni és a rekord-bajnoktól meg is kaptam a lehetőséget. Mindemellett a Magyar Kézilabda Szövetségtől is kaptam megbízatást; minden percét élvezem!

A Veszprém Aréna Európa egyik legjobb arénája, mert a szurkolók fanatikusok, a B közép pedig olyan közel van a játéktérhez, hogy minden csapat megérzi a nyomást, amikor ellátogatnak Veszprémbe. Úgy gondolom, hogy minden játékos, aki valaha játszott Veszprémben, a TOP 3-ba rakná a Veszprém Arénát.

Ahogy telt az idő, egyre tudatosabban odafigyeltem a testemre, a lelkemre és a terveimre. Természetesen idővel kaptam a jeleket, hogy melyikekre kell több figyelmet szánnom. A rendszeres masszázsterápiák és a jóga segített minél hosszabb ideig kitolni a karrierem, de mostanra őszintén kimondhatom, hogy nem hiányzik a kézilabdázás. Talán ez annak is betudható, hogy szerencsére még mindig a kézilabdában dolgozom. Ameddig aktívan dolgozok, azt a sportban szeretném csinálni.

Mindig is megvoltak céljaim az életemben, és ha visszamehetnék az időben, semmin sem változtatnék.

Nagy László
2022. október

Forrás: https://ehfcl.eurohandball.com/men/2022-23/news/en/this-is-me-laszlo-nagy/

MEGOSZTÁS