A tegnapi, Borac Banja Luka elleni SEHA Liga mérkőzésen 500. alkalommal lépett pályára a veszprémi csapat színeiben magyar válogatott jobbszélsőnk, Gulyás Péter. A Klub nevében Polyák Sándor elnökségi tag köszöntötte egy 500-as számú mezzel a kezdősípszó előtt.

 

 

Jelenlegi keretünk helyettes csapatkapitánya Veszprémben született 1984. március 4-én, és itt is nevelkedett. 1997 óta igazolt játékosa a Veszprémi Kézilabda Clubnak. Végigjárva a helyi korosztályos utánpótláscsapatokat végül itt lett felnőtt játékos is. 2001. március 7-én debütált az első csapatban – akkori nevén Fotex KCV-ben - a Tiszaföldvár elleni idegenbeli győztes bajnoki meccsen (17:31), és egy góllal hálálta meg Zdravko Zovko mester bizalmát. A legutóbbi, tegnapi találkozóján öt gólt szerzett.

 

Az eddigi 500 mérkőzésénél csak öten játszottak nála többet Veszprémben: Csoknyai István 601, Iváncsik Gergő 593, Perez Carlos 584, Pásztor István 551 és Gyurka János 502 mérkőzést számlál. Ez azt is jelenti, hogy „Gulyi” még ebben a hónapban felléphet az örökranglista ötödik helyére.

 

Magyar válogatott jobbszélsőnk az eltelt idő alatt 13x lett magyar bajnok, 11x Magyar Kupa győztes, 1x KEK győztes és Bajnokok Ligája Final Four résztvevő. Összesen 1229 gólt szerzett eddig veszprémi színekben. Emellett 80x lépett pályára a magyar válogatottban, amellyel legnagyobb sikere a 2012-es londoni olimpián elért negyedik helyezés.

 

Gulyás Péter statisztikái versenysorozatokra bontva (meccs/gól):

Magyar bajnokság: 321 mérkőzés / 838 gól

Magyar Kupa és Szuperkupa: 45 + 2 / 120

Bajnokok Ligája és KEK : 113 + 4 / 238

SEHA Liga: 15 / 33

Összesen: 500 / 1229

Átlagosan: 2,458 gól meccsenként

 

 

Az ünnepelttel beszélgettünk a jeles esemény kapcsán:

 

Nagy szám, nagyon nagy szám. Nem gondoltam volna annak idején, hogy elérhetek egy ilyen magas mérkőzés számot a Veszprém színeiben.

 

Abszolút! Egyáltalán nem számítottam rá. Nagyon jól esett, nagyon örültem neki.

 

Nagyon jó volt. Nagyon izgultam, de hatalmas érzés volt. Az első félidőben küldött csak a pályára Zovko mester, és sikerült nem sokkal a lecserélésem előtt betalálnom.

 

 

Van pár szerencsére. A legnagyobb győzelmek természetesen köztük vannak, de minden egyes meccs érték önmagában itt Veszprémben. A tavalyi Final Fourba való bejutás, és az azt követő ünneplés örök emlék marad. Fantasztikus érzés volt, és soha nem fogom elfelejteni, ahogy a párizsi játékosok tátott szájjal bámulják a mi diadalünnepünket. Mindenképpen ki kell még emelnem a KEK győzelmet is, illetve azt a találkozót, amikor 12-13 góllal is vezettünk hazai pályán a Barcelona ellen. Felejthetetlen az első Veszprém Arénában játszott teltházas meccs is, miután átjöttünk a kis csarnokból, míg a Marian Cozma halála után aratott győzelműnk egészen speciális emlék. Visszaidézve a régi időket, eszembe jut a Március 15. úti Sportcsarnokban a Montpellier elleni visszavágó, amikor a vezérszurkolók által lengetett zászlókon át futottunk be a bemutatásnál, ráadásul már a melegítés alatt is teltház volt. Ám, ha egyetlen egyet kellene kiemelnem, akkor életem első teltházas meccsét mondanám a régi otthonunkban, amikor Saracevicék oldalán játszhattam bajnoki döntőt az örök rivális Szeged ellen.

 

Először Nagy Róbertnét említeném, aki most is a veszprémi utánpótlásban dolgozik. Amikor 5-6. osztályos voltam a Dózsa György Általános Iskolában, egy kisebb holtponthoz érkeztem, az úszás és a kézilabda között vacilláltam, ám ő segített a döntésben, és az utóbbi mellett tartott engem. Kiemelném még a kezdetekből Ifj. Kiss Szilárd nevét, aki leigazolt a Veszprémhez, és Zdravko Zovkot, aki 2000 júliusában felvitt az első csapatba, miután megnyertük a középiskolás bajnoki címet. De mellettük természetesen nagy hálával tartozom a többi edzőmnek, a csapattársaimnak és a szurkolóknak is. Visszatekintve büszke vagyok rá, hogy a világ legjobbjaival játszhattam, dolgozhattam együtt ebben a fantasztikus közegben.

 

Még ötszáz biztos, hogy nem lesz, de még jó sokat szeretnék játszani!

 

A statisztikákért és régi forrásokért köszönet Lang Zoltánnak, a fotókért Melczer Zsoltnak.