Készen kell állnunk a meccsre - LUDOVIC FABREGAS
2024-03-27 09:45

OTP Bank - Pick Szeged elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő mérkőzésünk előtt Ludovic Fabregasszal beszélgettünk.

Ebben az évben is az OTP Bank - Pick Szegeddel találkozunk a Bl-nyolcaddöntőben, a sorsolás talán ugyanaz, de mit várhatunk most, mit gondolsz?

Ez egy új kihívás, egy másik történet és azt gondolom, hogy egy új fejezet kezdődik számunkra a Bajnokok Ligájában. Befejeztük a csoportkört, igaz nem sikerült a végén nyerni a Magdeburg ellen, de szerintem nagyszerű munkát végeztünk a szezon elejétől kezdve. Most itt vagyunk a nyolcaddöntőben és a Szegeden át vezet az út. Csakis erre kell koncentrálnunk, meg kell próbálnunk nyerni vagy egy jó eredményt elérni ott, hogy itthon ki tudjuk harcolni a továbbjutást.

Mit gondolsz a Szegedről ebben az évben, mintha két éra között lennének, de ebben a szezonban is értek el jó eredményeket?

Jól játszanak, különösen hazai pályán. Nyertek a Kielce ellen, közel voltak a Kielhez. Ez egy újabb motiváció, hogy nyerjünk ellenük, de persze tudjuk mi vár ránk a Pick Arénában. Készen kell állnunk a meccsre, mint ahogy mindig. Egy jó csapattal nézünk szembe, mindent meg fognak próbálni és meg is fognak tenni azért, hogy legyőzzenek minket.

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.