Komoly csata lesz a két együttes között - Sergei Kosorotov
2024-03-05 09:04

Sergei Kosorotovval beszélgettünk az SC Magdeburg elleni találkozónk előtt.

Egy nagyon fontos meccsen fogunk pályára lépni a Magdeburg ellen, ahol a negyeddöntő a tét. Mit vársz ettől a mérkőzéstől?

Egy nagyon kemény és küzdelmes összecsapást várok. Komoly csata lesz a két együttes között a pályán, hiszen ahogy te is mondtad, a negyeddöntőbe kerülés a tét. Mentálisan és fizikálisan elkezdtük a felkészülést a Magdeburg ellen. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a mi akaratunk érvényesüljön a pályán.

A nyitófordulóban egy fantasztikus meccset játszottunk ellenük. Lehet arra a találkozóra építeni vagy ez egy teljesen más mérkőzés lesz?

Szerintem minden meccs más és más. Szeretnénk hasonlóan jó vagy még jobb teljesítményt is nyújtani és egy újabb győzelmet aratni. Ez most a legfontosabb. Minden csapatnak, ahogy nekik is, szeretnénk megmutatni a csapatunk erősségét.

A Bajnokok Ligája címvédője ellen játszunk, ez sokat elárul róluk. Mit gondolsz, mire kell majd a legjobban odafigyelni ellenük?

Jelenleg ez most nem számít, hogy ők a címvédők. Itt vagy győztes, vagy vesztes leszel. Mi győzni szeretnénk és ez az, ami számít. Döntő lehet, hogy érzelmileg és mentálisan hogyan készülünk fel erre az összecsapásra.

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.