Laluska Balázs, Nagy Kornél és Nikola Eklemovic az első edzés előtt
2010-07-20 09:45
Laluska Balázs: „A családommal a napokban költöztünk Veszprémbe, minden rendben ment. Új csapatban játszani mindig nagy kihívást jelent, ez alól természetesen a mostani sem kivétel. Szeretném bebizonyítani, hogy itt a helyem, érdemes voltam arra, hogy az MKB szerződtessen. Jó lenne a csapattal megnyerni a Magyar Bajnokságot és a Magyar Kupát is, nekem még egyiket sem sikerült eddig megnyernem, az lenne az igazi, ha egyből duplázni tudnék. Mindemellett hatalmas fegyvertény lenne, ha a BL-ben a Final Four-ba tudnánk jutni. Kemény munka vár ránk a következő hetekben, ez a kézilabdaidény legkellemetlenebb szakasza, de ezt a munkát el kell végezni ahhoz, hogy az idény során sikeresek legyünk.”
 
MG_0063.JPG
 
Nagy Kornél: „A szünetben volt lehetőségem arra, hogy néhány napot Nádudvaron a szüleimnél töltsek, ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy fel tudjak töltődni. A Balaton mellett is nyaraltam a barátnőmmel, kipihenve várom az új idényt. Úgy érzem, hogy erős lesz a csapat, Mocsai Lajosnak sok variálási lehetősége van a belső posztokon. Sokat kell dolgoznunk, megfelelő alapot kell kialakítanunk az idényre. Bő a keret, úgy érzem, hogy szükség is van ennyi játékosra, hiszen nagyon hosszú szezon vár ránk.”
 
MG_0138.JPG
 
Eklemovic Nikola: „A pihenő nagyon rövid volt, azért annyi időnk volt, hogy a családommal elutazzunk egy kicsit és pihenjünk, természetesen a mozgást sem hanyagoltam el. Muszáj kicsit mozogni ilyenkor is, hogy karban tartsam magam, de természetesen nem olyan intenzitással, mint a felkészülési időszakban vagy az idény során. Most sok munka vár ránk, az alapozás nehéz, de tudjuk, hogy miért dolgozunk.”
 
A csapat felkészülését az Amed-Tech Kft. által biztosított készülékek is segítik:
 
MG_0076.JPG
 
MG_0089.JPG
 
Megosztás
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.