
2009-11-16 17:16
- Régen hallottunk konkrét információt az állapotodról. Milyen fejleményekről tudsz beszámolni?
- Két hétig dolgoztam egy szerb specialistával, aki olyan híres sportolók térdét gyógyította, mint a teniszező Djokovic vagy az Interben focizó Stankovic. Szerencsém volt, mert látta a TV-ben a Magyarország – Szerbia meccset, látta, ahogy megsérültem és hívott telefonon, hogy szeretné segíteni a gyógyulásomat. A Budapesten elvégzett vizsgálatok után elutaztam hozzá további vizsgálatokra és az általa megállapított diagnózis alapján – a klubbal közösen – úgy döntöttünk, hogy vele kezdem el a rehabilitációt. 11 napot dolgoztam vele, napi kétszer két és fél órában, mostantól Veszprémben az ő programja szerint folytatom a munkát. Elmondhatom, hogy sokkal jobb állapotban van a lábam és folyamatosan javul, napról-napra jobban érzem magam, most már futok, kondizok, nagyobb súlyokkal is tudok dolgozni. Ő úgy ítéli meg, hogy két hét múlva már teljes értékű edzésmunkát végezhetek és reményeim szerint hamarosan pályára is léphetek. Én hiszek az orvosomban, hiszek a munkájában. Lelkileg is sokkal jobb, hogy csak 3-4 hetet kell kihagynom, a többhónapos kihagyás nagyon kilátástalannak tűnt. Nagy feladatok várnak rám a válogatottban és februártól Veszprémben, nem engedhetek meg magamnak hosszabb kihagyást!

- Hogy értékeled a csapat nélküled nyújtott teljesítményét?
- Sajnos TV-ben nem tudtam nézni a meccseket, de az első dolgom volt Veszprémbe érkezésem után, hogy megnézzem a Velenje és a BOSNA elleni összecsapást. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem lehettem a pályán és még a meccset sem láthattam élőben, folyamatosan kaptam az eredményt SMS-ben, de annyira ideges voltam, hogy föl-alá mászkáltam a lakásban, Anyukám meg is jegyezte, hogy „komplett idióta vagyok”. Fantasztikusak voltak a szurkolók mindkét meccsen, nagyon hiányoznak és remélem, hogy minél előbb pályára léphetek előttük!
MEGOSZTÁS
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
2026-06-03 11:54
Bajnokavatás 2026
2026-06-03 11:33
OTP Bank- Pick Szeged - One Veszprém 34 - 36
2026-05-30 09:59
Búcsúztató 2026.05.29.
2026-05-30 09:31
One Veszprém - OTP Bank - PICK Szeged 38-36
2026-05-11 09:55
ETO University Handball Team - One Veszprém 26-44
2026-05-07 21:02
Füchse Berlin - One Veszprém 31 - 30 (4-3)
2026-05-03 09:10
One Veszprém - Carbonex-Komló 41-34
2026-05-01 09:08
One Veszprém - Füchse Berlin 35 - 34
Kövess minket
FACEBOOKON!
Kövess minket
YOUTUBE-ON!
Kövess minket
INSTAGRAMON!