Megnyertük a szezon harmadik Veszprém-Szeged rangadóját
2025-04-18 22:25

Hazai pályán visszavágtunk a hazai riválisnak, a One Veszprém Arénában 36–33-ra legyőztük az Otp Bank-Pick Szeged együttesét, és már nyolc ponttal vezetjük a K&H Ligát.

Nyolc perc, tíz gól, négy kétperces kiállítás – így kezdődött a szezon harmadik One Veszprém–Otp Bank-Pick Szeged rangadója, második a K&H Ligában, illetve az első a One Veszprém Arénában ebben az idényben, természetesen teltház előtt.

Mindkét védelem keményen állta a sarat, ment az adok-kapok rendesen, egyik oldalon Bodó Richárdot, a másikon Mikita Vailupaut kellett ápolni, miután egy ütközés után a földön maradtak. Az első félidő nagy részében döntetlen volt az állás a két együttes között, 17–17 maradt a szünetre, miután Mikler Roland védte Sergei Kosorotov időn túli szabaddobását.

Orosz balátlövőnk egyébként négyszer talált be a szünetig, ugyanennyinél állt meg a balszélső Hugo Descat is, az ellenfélnél pedig Bodó Richárd és Mario Sostaric. A kapusok egyik csapatban sem kapták el a fonalat, összesen öt labdát fogtak, viszont mindkét gárda nyolcvan százalék körüli pontossággal lőtt, így az iksz reális állás volt harmincpercnyi játék után.

A második félidőt kemény védekezéssel kezdtük, és miközben a lelátókról zúgott az "Építők, Építők!" és a "Harcoljaok, harcoljatok", kétgólos lépéselőnyt harcoltunk ki, többek között Luka Cindric szerencsés találatával, egy rossz passza  a blokkról éppen a kezébe hullott vissza, amit habozás nélkül értékesített, majd Hugo Descat találatával először mentünk hárommal (23–20).

Palasics Kristófban ezután három lövés is elakadt a második játékrész első tíz percében, és miközben már négy góllal elszakadtunk, a feszültség nőtt, a játék olykor lökdösődésbe torkollt, a századik Veszprém-meccsén pályára lépő Nedim Remilit, majd Borut Mackovseket is kiszórták két percre. Sőt, indokoltlanul hosszú, türelmetlen füttykoncerttel kísért videózás után Lucovic Fabregast és Bánhidi Bencét is, így a pályán kézilabdában ritkán látott jelentek játszódtak le: öt támadó, négy védő ellen.

A különbség azonban nem csökkent, köszönhetően például Lukas Sandell duplájának, Descat hetesének, Sebastian Frimmel kapufájának, és hogy Bodó Richárd tiszta lövőhelyzetből, hatalmas erővel vagy másfél méterrel bombázott Palasics kapuja fölé, aki aztán 24 másodpercen belül a szegedi balátlövő két ziccerét is hárította. 

A hajrában tartottuk az előnyünket, és ügyesen játszottunk az idővel is, így a két pont sorsa már percekkel a mérkőzés vége előtt eldőlt a javunkra, de a 36–33-as győzelmünk egyben azt is jelent, hogy biztosan ott leszünk a bajnoki döntőben. A lefújás után a szurkolóink felállva ünnepeltek együtt a csapattal.

ONE VESZPRÉM HC–OTP BANK-PICK SZEGED 36–33 (17–17)

VESZPRÉM: Corrales – Vailupau 4, Remili 5, Fabregas 3, Grahovac, Kosorotov 8, Descat 9 (4). Csere: Palasics (kapus), Casado 2, Sandell 2, Pechmalbec 1, Cindric 2, Marguc, Ligetvári. Edző: Xavier Pascual

SZEGED: Thulin – Sostaric 7 (1), Garciandia 6, Smárason 3, Bánhidi 5, Bodó 4, Frimmel 3 (1). Csere: Mikler R. (kapus), Mackovsek 2, Kalarash 2, Kukic 1, Toto, Röd. Edző: Michael Apelgren

Veszprém, One Veszprém Aréna, 4900 néző. Vezette: Bíró Ádám, Kiss Olivér.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–3. 14. p.: 7–9 18. p.: 11–9. 25. p.: 14–14. 36. p.: 23–20. 41. p.: 25–21. 48. p.: 29–24. 56. p.: 34–29.

Kiállítások: 12, ill. 14 perc.

Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2.

NYILATKOZATOK

Xavier Pascual, a Veszprém vezetőedzője: Szeretném megköszönni a szurkolóknak, mindhárom Szeged elleni meccsen elképesztő volta hangulat, nekem kicsit meglepetés, hogy az emberek itt mennyire szeretik a kéziklabdát. Kicsit jobbak voltunk náluk, kiegyenlített volt az első félidő, a második elején Palasics védett néhány lövést, és az ebből szerzett előnyt meg tudtuk tartani, megérdemeltük a győzelmet.

Michael Apelgren, a Szeged vezetőedzője: Jól megérdemelt győzelmet aratott a Veszprém, de éreztük, hogy lett volna esélyünk a pontszerzése. A szünet után jobban játszottak nálunk, és kényelemesebben is az elején megszerzett nagyobb előny miatt. Apró dolgok döntöttek, fantasztikus volt hangulat, ami miatt itt legnehezebb játszani Európában.

Sergei Kosorotov, a Veszprém balátlövője: Nagyszerű meccs volt, köszönöm a Szegednek és a szurkolóknak, hogy ennyien kilátogattak.

Mikler Roland, a Szeged kapusa: Nekem különösképpen kellemes érzés visszajönni ide és itt játszani, még ellenfélként is. Mostanság kis dolgokon múlik, hogy a két csapat között melyik oldalra billen a mérleg, szerintem ha második félidőben tőlünk jött volna több támogatás hátulról, akkor talán jól jöhettünk volna ki belőle, de ez most így sikerült. Hatvan percen át küzdöttnk, szeretném megköszönni a szegedi szurkolóknak, hogy eljöttek, sok ilyen meccset kívánok még!

Hajrá Veszprém!

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.