Molnár Robin távozik
2026-05-23 12:00

Egy év után távozik csapatunktól Molnár Robin. A 22 éves, szélsőként és olykor beállóként is szerepeltetett játékos első veszprémi heteit egy súlyos sérülést követő rehabilitáció nehezítette, aztán viszont a hazai sorozatokban nagy segítségére volt együttesünknek. Magyar Kupát nyert, a K&H Liga alapszakaszában 19 mérkőzésen elért 36 góllal járult hozzá első helyünkhöz, valamint több alkalommal helyet kapott Bajnokok Ligája-keretünkben is.

„Sajnálom, hogy nem a terveim szerint alakult a Veszprémben töltött időszakom. Több szempontból tanulságos év van a hátam mögött, emellett sokat tanultam a stábtól és a játékostársaimtól is, amit próbálok kamatoztatni a jövőben. A nyártól olyan csapatnál tudom folytatni a pályafutásomat, amelynél az eredeti posztomon, valamint védekezésben is számítanak rám. Nagyon örülök, hogy ilyen nagy múltú klubhoz igazolhatok, azt gondolom, megmutatták az idei szezonban, mire képesek. Sok ismerős arc lesz a csapatban, alig várom, hogy együtt küzdhessünk a közös sikerekért” – jelentette ki a Tatabányára szerződő Robin.

„Köszönjük Robinnak az elmúlt egy évet. Az ő korában nagyon fontos a kellő mennyiségű játékidő, amit mi a következő idényben az ő posztján lévő versenyhelyzet miatt nem tudunk neki garantálni. Új csapatában nem csupán a hazai, de a nemzetközi porondon is értékes tapasztalatokkal gazdagodhat, amiből ő is, a magyar kézilabda is hasznot húzhat. A fejlődése érdekében meg kellett tennie ezt a lépést, remélem, bátorsága elnyeri a jutalmát” – üzent távozó játékosunknak Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója.

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSERPES-SAJTMŰHELY ÉLELMISZERIPARI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | ENDO-PLUS-SERVICE JAVÍTÓ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | FARM-AGROKER KFT. | FINE FACTORY KFT. | GANZ TRANSZFORMÁTOR -és VILLAMOS FORGÓGÉPGYÁRTÓ ZRT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. 

JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. |  TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.