2024-11-07 14:06

191 nap után a Gyöngyös elleni bajnoki mérkőzésen tért vissza a pályára Gasper Marguc, akinek karrierje során ez volt a leghosszabb kézilabda nélküli időszak. Vele beszélgettünk arról, hogyan élte meg ezt, hogy milyen volt ismét befutni a Veszprém Arénába, valamint arról, hogy mit jelentett neki a csapattársak meglepetése a meccs előtt.

Pályafutásod során még sosem hagytál ki ennyit sérülés miatt. Hogy élted meg ezt az időszakot?

Egy sérülést szerintem sosem egyszerű megélnie egy sportolónak. Számomra kifejezetten stresszes volt ez a periódus, hiszen kiszámíthatatlan volt, hogy mennyi időt fog igénybe venni a teljes felépülésem. Amikor anno megtörtént, akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig távol leszek. Meg se fordult a fejemben, hogy közel fél évet ki kell hagynom. Azt hittem, hogy korábban visszatérhetek majd, ami sajnos nem jött össze. Persze ennek következtében csalódott voltam. Nehéz pillanatokat éltem át, főleg mentálisan. Nem volt egyszerű optimistának és motiváltnak maradni úgy, hogy nem láttam fejlődést annak ellenére sem, hogy mindent megtettem az előrelépés érdekében. A legrosszabb talán az olimpia és a szezonkezdés közötti időszak volt, hiszen akkor úgy éreztem, hogy egyáltalán nem javul az állapotom. Persze, hogy stresszes voltam. Azonban az elmúlt egy-másfél hónapban sokat változtak a dolgok pozitív irányba és azt éreztem, hogy napról napra jobban vagyok. Ez pedig extra motivációt adott és megerősített abban, hogy jó utón haladok a visszatérésem felé.   

Nap mint nap láttunk téged, hogy azért dolgozol és edzel, hogy újra pályára léphess. Milyen érzés volt ismét magadra ölteni a veszprémi mezt és befutni a Veszprém Arénába?

Igen, minden nap ott voltam az Arénában és minden tőlem telhetőt megtettem a fejlődés érdekében. Felvenni a mezt és pályára lépni az valami eszméletlen volt. Ezért dolgoztam az elmúlt hat hónapban és nagyon hiányzott már ez az érzés. A meccs előtt egy kicsit ideges is voltam, olyan volt, mintha most kezdtem volna el kézilabdázni és ez lenne az első mérkőzésem. Félév kihagyás után így futottam be a pályára, egy kicsit izgultam. Azonban borzasztó boldog voltam, hogy újra játszhattam és ott lehettem a társaimmal a pályán. Mindig szeretnék részese lenni a csapatnak és megélni együtt a jó és akár a rossz pillanatokat is, ez is a csapatsport szépsége. Most pedig úgy érzem, hogy szépen fokozatosan visszatérhetnek ezek az érzések.

A srácok is várták már, hogy újra ott legyél velük és ezt jól bizonyítja az is, hogy a mérkőzés előtt megleptek téged és neked adták a csapatkapitányi karszalagot. Mit jelentett ez neked?

Egy órával a meccs előtt volt a csapattal a megbeszélésünk, ahol a vezetőedző elmondta az elvárásait, majd Ligi, aki a csapatkapitány szokott lenni a magyar bajnokikon, is felszólalt. Azt mondta, hogy szeretné nekem adni a csapatkapitányi karszalagot a visszatérésem alkalmából. Nagyon meglepődtem, nem is számítottam rá egyáltalán, sőt egy kicsit el is érzékenyültem. Megható pillanat volt. Ez egy „üdv újra a fedélzeten” meglepetés volt a csapattársaimtól, ami kifejezetten jól érintett. Éreztem a támogatásuk és azt is, hogy őszintén örülnek, hogy újra velük vagyok. Le se tudom írni pontosan, hogy ez mit jelentett nekem. Az, hogy én boldog voltam a visszatérésem miatt, az nem kérdés, de az, hogy a csapattársaimat is hasonlóan felhőtlen hangulatban láttam, még különlegesebbé tette ezt a napot.

A jövőben is kell majd még kezelésekre járnod vagy külön edzésmunkát végezned vagy most már mondhatjuk, hogy 100%-os állapotban vagy?

Ez volt az első meccsem és hogy ha őszinte akarok lenni, akkor még nem értem el a 100%-os állapotomat. Közel hat hónapig nem kézilabdáztam, így még biztos, hogy szükségem lesz egy jó pár edzésre a csapattal és néhány meccsre is, hogy azt mondhassam, hogy visszanyertem a régi formámat mind fizikálisan, mind pedig a játék tekintetében. Egy dolog felkészíteni magadat egyénileg, a csapattal edzeni és meccseket játszani viszont teljesen más. Tisztában vagyok vele, hogy még időre van szükségem, de jelenleg az a legfontosabb, hogy ismét ott vagyok a csapatban. Azt szerintem már nem is kell mondanom, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb teljes értékű munkát végezhessek majd és hogy számíthassanak rám 100%-ban. Szeretnék minél nagyobb segítségére lenni a klubnak. Boldog vagyok, hogy már majdnem magam mögött tudhatom ezt a nehéz periódust és most már elkezdhetek a kézilabdára fókuszálni. Nagyon hiányzott már, csakúgy, mint az a hangulat, amit a szurkolók varázsolnak a Veszprém Arénában. Igaz kint voltam minden meccsen, de a lelátóról teljesen más megélni ezt az atmoszférát, a pályán még különlegesebb. Alig várom, hogy a válogatott szünet után újra pályára léphessek a csapattársaimmal együtt a szurkolótáborunk előtt.  

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

MEGOSZTÁS