Nem utazunk Dobojba
2024-08-27 08:48

A hétvégén a németországi Halle városában szerepelt csapatunk a So-Tech Cup elnevezésű felkészülési tornán, ahol amellett, hogy az első helyen végeztünk, sajnos több megbetegedés is sújtotta együttesünket. Nemcsak a két mérkőzés, de a hazautazás is viszontagságosra sikeredett, mivel egy nap késéssel érkeztünk haza a hannoveri reptérről. A megbetegedések oka sajnos még mindig nem tisztázott, ezért további vizsgálatok szükségek. Ezen tényezőket figyelembe véve a klub vezetése úgy döntött, hogy nem kockáztatja a játékosok egészségi állapotát és lemondja a doboji felkészülési tornát.

Mint ahogy már beszámoltunk róla, a So-Tech Cup, Füchse Berlin elleni elődöntője alatt, illetve után több játékosunknál és stábtagunknál ételmérgezésre vagy vírusos fertőzésre utaló tüneteket állapítottak meg. Néhányuk korházi kezelést is kapott. Vasárnap reggelre a betegek száma nyolc főre emelkedett és sajnos azóta is gyarapodtak az esetszámok. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a hazaút során is váratlan problémák léptek fel, így csapatunk Németországban ragadt a reptéren és egy nappal később érkezett vissza Veszprémbe. Tekintettel arra, hogy további vizsgálatok szükségesek az okok feltárásához, valamint az orvosok pihenést javasoltak, a vezetőség és a szakmai stáb úgy döntött, hogy nincs más választásunk, mint lemondani a Bosznia-Hercegovinában megrendezésre kerülő felkészülési tornát.

„Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudunk részt venni a kupán és elnézést kérünk a szervezőktől, de a csapat egészsége a legfontosabb, és nem utolsó sorban pedig egy esetleges vírusfertőzés következtében a többi alakulat épségét is szem előtt kell tartanunk.” - nyilatkozata Dr. Bartha Csaba, klubunk vezérigazgatója.

Ahhoz, hogy újult erővel és teljesen egészségesen tudjunk nekivágni a szezonkezdésnek a hét hátralévő részére a teljes keret pihenőt kap, nem terheljük edzésmunkával az amúgy is legyengültek szervezetét. Emellett további orvosi vizsgálatok is várnak a srácokra, hogy feltárjuk a probléma okát és megfelelő kezelést biztosítsunk számukra.

A játékosainknak és stáb tagjainknak mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether   

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.