One Veszprém – Füchse Berlin 32-33
2025-03-06 21:04

A Bajnokok Ligája utolsó, 14. csoportmeccsén hazai környezetben fogadtuk a Füchse Berlin-t. A hétvégi kerethez képest két helyen is változtatott vezetőedzőnk, Végh és Gáncs-Pető került ki, Descat és Marguc pedig be. A találkozó elején Xavi Pascual a következő kezdőnek szavazott bizalmat: Corrales, Descat, Pálmarsson, Cindric, Fabregas, Remili és Marguc. Védekezésben szlovén szélsőnket pedig Ligetvári váltotta. A találkozó eleje Marsenic-ről szólt, az első bő 5 percben ugyanis csak a horvát beálló tudott betalálni, igaz ő háromszor is. Csapatunk első találatát Cindric szerezte, majd Pálmarsson is beköszönt, ezzel pedig egyre jöttünk fel (7. perc, 2-3). A folytatásban többször is sikerült egyenlítünk, azonban az előnyt nem sikerült megszereznünk. Majd bő tíz perc után érkeztek az első cserék, Pechmalbec és Kosorotov jelentkezett játékra. A vezetést azonban ezután sem tudtuk magunkhoz ragadni, sőt a Berlin Av Teigum találatával háromgólosra növelte a különbséget (16. perc, 6-9). Ezt követően szinte sorcserét hajtott végre vezetőedzőnk, jött Casado, Vailupau, Elísson és Sandell is, védekezésben pedig Grahovac. Alig egy perc leforgása alatt Elísson és Pechmalbec is gólt szerzett, ezzel pedig egyre zárkóztunk. Jött is a vendég időkérés, ami után Casado szépségdíjas góljával egyenlítettünk (21. perc, 11-11). Az első játékrész hajrájára Xavi Pascual ismét pályára küldte Remili-t és Fabregas-t. Ekkor a németek újfent megléptek kettővel, azonban sokáig nem örülhettek, hiszen Remili és Vailupau góljaival sikerült egyenlítenünk. Az utolsó szó viszont Freihöferé volt, így a szünetben 17-16-ra a Füchse vezetett.

A második félidőt a Corrales, Descat, Pálmarsson, Casado, Fabregas, Remili, Marguc összeállításban kezdtük. Védekezésben pedig Pechmalbec jött Casado helyére. Ezúttal is a vendégek kezdtek jobban és Andersson gólja után már három volt a differencia. Xavi Pascual gyorsan változtatott is, a kapuba Jensen érkezett, azonban ez sem segített és Andersson újabb találata után már négy volt közte (36. perc, 18-22). A folytatásban állandósult ez a különbség, így a 44. percben időt kért vezetőedzőnk, ami után Cindric és Kosorotov is érkezett. Azonban továbbra sem találtuk az ellenszert a Berlin ellen, így pár perccel később ismét időt kértünk, ami után 7 a 6 elleni játékra váltottunk és visszajött Pálmarsson és Pechmalbec is. Ennek köszönhetően sikerült is visszajönnünk három, így ezúttal a németek kértek időt, amivel meg is állították a felzárkózásunk. Azonban a hajrára fordulva Pechmalbec találatával kettőre jöttünk fel (56. perc, 29-31). Sőt, miután Descat is gólt szerzett, az utolsó percben az egyenlítésért támadtunk. Marguc pedig hétméteresből be is talált, ami után kikérte harmadik idejét Jaron Siewert. A Berlin pedig értékesíteni tudta utolsó helyzetét, így 33-32-re nyertek.     

One Veszprém – Füchse Berlin 32:33 (16:17)

One Veszprém: Corrales, Jensen – Grahovac, Descat 2, Sandell, Elísson 2, Ligetvári, Marguc 5, Cindric 3, Remili 3, Pálmarsson 4, Pechmalbec 4, Vailupau 2, Casado 3, Fabregas 2, Kosorotov 2

Füchse Berlin: Ludwig, Milosavljev – Wiede 1, Darj, Prantner, Strlek, Andersson 8, Lichtlein, Gidsel 5, Freihöfer 9, Pichiri, Langhoff 1, Beneke, Herburger, Av Teigum 2, Marsenic 7

Kiállítások: 8 perc ill. 14 perc

Hétméteresek: 6/5 ill. 4/4

NYILATKOZATOK

Edzői értékelések

Jaron Siewert: Nagyon boldogok vagyunk, hogy nyerni tudtunk, büszke vagyok a csapatomra. Veszprémben sosem egyszerű nyerni, szóval azt gondolom, hogy ez egy történelmi siker volt. Az első félidőben irányítottuk a találkozót, majd a Veszprém magasabb fokozatba kapcsolt, aminek köszönhetően sikerült egyenlíteniük. A második játékrészben nagyobb nyomás alá helyeztük őket, aminek meg is lett az eredménye, azonban a 7 a 6 elleni játékuk okozott némi fejtörést. Küzdöttünk viszont a végéig, aminek meg is lett az eredménye. Berlinben is egygólos meccs volt, most is, csak ezúttal mi nyertünk. Innentől kezdve nem a mi kezünkben van a sorsunk, szurkolunk a Plock-nak a Sporting ellen. A Veszprémnek pedig minden jót kívánok és bízom benne, hogy találkozunk Köln-ben.  

Xavi Pascual: Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen hihetetlen hangulatot varázsoltak ma az Arénába. A csapat harcol, de szükségünk van a támogatásukra is. Köszönjük! Nem kezdtük jól a találkozót, talán azt gondoltuk, hogy már kvalifikáltunk a következő körbe. A védekezésünk jó volt, különösen a második félidőben a 7 a 6 elleni játékunkra vagyok büszke, de sajnos 5 védéssel nem lehet meccset nyerni a Berlin ellen. Holnaptól még jobban fogunk edzeni és javítunk a játékunkon!

Játékos értékelések

Mijajlo Marsenic: Nagyon örülünk, hogy be tudtuk húzni ezt a mérkőzést. Ahogy a vezetőedzőnk is mondta, Veszprém sosem egyszerű nyerni. Ezt már megtapasztaltam az előző klubommal, a Vardarral is. Büszke vagyok a fiúkra és azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Bízunk benne, hogy a Plock győzni tud, de igazából az sem érdekel, ha nem, hiszen ha így játszunk, mint ma, akkor bárkit legyőzhetünk. Minden jót kívánok a Veszprémnek a jövőben.

Dragan Pechmalbec: Nagyszerű élmény volt egy ilyen TOP csapat ellen játszani, ilyen atmoszférában, a saját szurkolóink előtt. Az irány jó, de azt gondolom kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk. Vár ránk majd a negyeddöntő, erre kell készülnünk! Gratulálok a Berlinnek, nekünk pedig most már a Csurgóra kell készülnünk, hiszen voltak ott problémáink két évvel ezelőtt.

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.