One Veszprém – SC Magdeburg 23–20 (9-11)
2025-09-30 17:59

Nagy motivációval és elszántsággal készültünk ellenfelünk, az SC Magdeburg ellen, akik felé bőven van törleszteni valónk, ha csak az idei évet nézzük. A szervezőknek ezúttal nem sikerült sok szurkolót kicsábítani a mérkőzésre, így a megszokottól eltérően csendesebb atmoszférában kezdődött az elődöntő.

A találkozót a Magdeburg kezdte támadással. A falunkban Cindric, Zein, Marguc, Martinovic, Petrus és Pechmalbec kaptak helyet, a kapuban Corrales, míg a kispadon Elísson várta a cserét.

Kapusparádéval indult a mérkőzés: Hernandez és Corrales is bemutatott egy-egy bravúrt, a gólgyártást pedig Martinovic nyitotta a 3. percben. Ezt követően azonban bő tíz percig nem találtunk a kapuba, a németek dominálták a játékot. Szerencsére a két kihagyott hetesük és a mieink jó védekezése miatt 3–1-nél messzebbre nem tudtak ellépni. A 12. percben sikerült is egyenlítenünk (3–3). Rodrigo remek formában védett, a fal is jól dolgozott előtte, a gond inkább a támadásainkkal volt: nehezen találtunk megoldást a magdeburgi védelemmel szemben. Beállóban nem tudtunk kellően érvényesülni, így főként átlövésekkel próbálkoztunk – többnyire ott és akkor, ahol azt az ellenfél szerette volna. A 19. percben így ismét háromgólos hátrányba kerültünk (5–8), a németek pedig könyörtelenül kihasználták hibáinkat.

Negyedóra elteltével érkeztek a cserék: Elísson, Remili és ElDeraa is pályára lépett. A Magdeburg is változtatott, ami visszavetette a támadásaik hatékonyságát, mi pedig összeszedtük magunkat, és 9–9-nél utolértük őket, a három balkezes játékunkat alkalmazva. A hajrában azonban Martinovic kétperces kiállítása újra a németeknek kedvezett, így a szünetre kétgólos hátránnyal vonultunk: 9–11.

A második játékrészt mi kezdtük a kezdősorral a pályán. Nagy lendülettel és lelkesedéssel vetettük bele magunkat a második harminc percbe: 11–12-nél ElDeraa góljával egyre zárkóztunk fel. Ezt követően Ali Zein percei következtek, aki remek formában játszott, miközben a védekezésünk is extrát nyújtott ebben a szakaszban. A 41. percben már a vezetésért támadtunk, és Zein találatával át is vettük az előnyt. A lendületet meglovagolva folyamatosan növeltük a különbséget, 19–15-nél ElDeraa révén már négy góllal vezettünk. Okosan, higgadtan szerveztük a támadásokat, miközben a védekezésünk továbbra is remekül működött.

A végjáték a Veszprém–Magdeburg rangadókhoz méltón szoros küzdelmet hozott. Három perccel a vége előtt emberhátrányba kerültünk, de ezt a periódust is sikerült megnyernünk. Az akarat és a küzdőszellem minket jellemzett jobban: Hugo Descat hetese háromgólos előnyt jelentett, ami eldöntötte a mérkőzést és a döntőbe jutást.

A vége: 23-20.

A mérkőzés legjobbja Luka Cindric!

 

One Veszprém – SC Magdeburg 23–20 (9–11)

One Veszprém HC: Appelgren, Corrales – Petrus, Martinovic 2, Descat 2, Elísson 1, Ligetvári, Marguc, Cindric 2, Remili 2, ElDeraa 4, Pechmalbec, Gáncs-Pető, Adel 5, Molnár, Zein 5.

SC Magdeburg: Hernandez, Mandic – Claar 4, Zechel, Kristjansson 4, Pettersson, Magnusson 1, Hornke 5, Jonsson 1, Weber, Lagergren 1, Mertens 2, Saugstrup 2, O’Sullivan, Barthold, Bergendahl.

Kiállítások: 8 perc ill. 4 perc

Hétméteresek: 1/1 ill. 7/9

NYILATKOZATOK

XAVIER PASCUAL
Ez egy olyan nap, amikor edzőként nemcsak, hogy büszke vagy a csapatodra – ennél sokkal többről van szó. Az összes problémánk ellenére, az új játékosokkal együtt, mindegy volt, mert amit ma a játékosaim beletettek – a szívüket, a lelküket – az egészen elképesztő. Számomra ez nem egy cím, hanem valami olyan dolog, amiből tanulnunk kell. Ha ez a csapat képes erre, akkor rengeteg mindent elérhetünk. Mert amikor alázatról beszélünk, az nem taktikai dolgokról, nem védekezésről és támadásról szól. Ez arról szól, hogy ki akar igazán nyerni, ki akar igazán harcolni. És a második félidőben tüzet láttam a játékosaim szemében. Edzőként ez valami fantasztikus érzés. Ezt szeretném minden egyes alkalommal látni. Tudom, hogy ez nehéz, de ma, ha egyetlen edző boldog lehet a világon, akkor az én vagyok. Rendkívül boldog vagyok ezzel a csapattal ma. Hihetetlen. Büszke vagyok rájuk teljes szívemből. Köszönöm.

YEHIA ELDERAA
Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük ezt a mérkőzést. Örülök, hogy döntőbe jutottunk, hogy megvédhetjük a címünket, és külön öröm, hogy ezt a saját hazámban, a barátaim között tehetem meg. Játékosként úgy érzem, hogy folyamatosan tudunk fejlődni. Két hónapja dolgozunk azért, hogy itt lehessünk és megnyerjük ezt a találkozót. De azt is látom, hogy én ma csak a tudásom felét adtam ki magamból – képes vagyok ennek a duplájára is. Ez mutatja meg igazán, hogy kik vagyunk csapatként. Személy szerint pedig szeretném megosztani, hogy többet akarok adni ennél. Szeretném, ha a szezon hátralévő részében még ennél is jobban teljesítenénk. Köszönöm mindenkinek.

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.