Összefoglaló: Európa-bajnokság döntő és bronzmeccs
2018-01-29 09:17
Alábbi cikkünkben a horvátországi Európa-bajnokság bronz mérkőzésében és döntőjében történteket foglaljuk össze.
 
Bronzmeccs:
Franciaország – Dánia 32:29
Legjobb góllövők: Nikola Karabatic: 9 gól ill. Hans Lindberg: 12 gól
 
A francia válogatott egy 3:1-es futással kezdte a meccset, de a dánok hamar visszazárkóztak. Mindkét kapus remek formában védett az első félidőben, 30 perc alatt 7-7 védést tudtak bemutatni. Karabatic és Sorhaindo vezetésével újra a francia csapat tudott felülkerekedni, és már nem adták ki a kezükből a vezetést, 3 gólos előnnyel várhatták a második félidőt. Ott aztán folytatódott a francia fölény, végig 3-4 gólos előnyben játszottak, miközben mindkét csapaton a fáradtság jelei látszottak. Ahogy a tempó lelassult, úgy csapott át a mérkőzés taktikai harcba. Ebből a dánok jöttek ki jobban, és 1 gólra fel is jöttek, azonban ismét villant Karabatic és Abalo góljához adott asszisztnál már biztos volt a harmadik hely. Franciaország 3. lett a tornán, míg az olimpiai bajnok Dánia a negyedik helyen végzett.
 
FRA_DEN.jpg
 
Döntő:
Spanyolország – Svédország 29:23
Legjobb góllövők: Ferran Sole és David Balaguer: 5 gól ill. Jesper Nielsen: 5 gól
 
A svédek kőkemény védekezésüknek köszönhetően megfogták a spanyol támadószekciót az első félidőben, a kapuban pedig Appelgren remekelt. A svéd kapus 50% fölött teljesített az első játékrészben. Már 9:6-ra is vezetett Svédország, de ellenfele mindvégig a nyakán lógott, így csak két gólos előnyt szerzett a szünetre. A második 30 percben azonban fordult a kocka, a svédek 12 percig mindössze 1 gólt tudtak szerezni, miközben a spanyolok 9 alkalommal voltak eredményesek. Jordi Ribera szövetségi kapitány óriásit húzott azzal, hogy a második félidőben szinte végig zavarót védekezett csapata, labdacsapdákra és gyors indításokra berendezkedve. Ezzel nagyon megzavarták a svédeket, akik nem tudtak mit kezdeni ezzel a védekezéssel. Spanyolország a mérkőzés vége előtt pár perccel már akkora előnyben volt, hogy a csere játékosok felállva ünnepeltek a kispadon, miközben a pályán lévők már széles mosollyal az arcukon támadtak. Ezzel Spanyolország megtörte átkát, és hosszú idő után Európa-bajnoki aranyéremnek örülhetett, miközben Svédország a második helyen végzett, ami, mint ahogy a játékosok elmondták, bőven várakozáson felüli eredmény számukra.
 
ESP_SWE.jpg
 
Fotó: cro2018.ehf-euro.com
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSERPES-SAJTMŰHELY ÉLELMISZERIPARI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | ENDO-PLUS-SERVICE JAVÍTÓ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | FARM-AGROKER KFT. | FINE FACTORY KFT. | GANZ TRANSZFORMÁTOR -és VILLAMOS FORGÓGÉPGYÁRTÓ ZRT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. 

JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. |  TAKÁCS MŰVEK KFT. | VIBE EVENT KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.