PPD Zagreb – Telekom Veszprém 29-26
2022-11-30 23:00

A Machineseeker EHF Bajnokok Ligája 2022/23-as szezonjának nyolcadik mérkőzésén csapatunk a PPD Zagreb ellen lépett pályára idegenben. A találkozó első gólját Yahia szerezte, amire a másik oldalon egyből jött a válasz Dibirov révén. Támadásban több helyzetet is kihagytunk, ami meg is bosszulta magát és a 8. percben Srna találatával már hárommal vezettek a horvátok (5-2). Ezt követően kettős emberelőnybe kerültünk, amit ki is használtunk és a 12. percben Mahé üreskapus góljával egyenlítettünk (5-5). Jött is a horvát időkérés, ami láthatóan segített is a hazaiaknak, ismét két találattal vezettek Slavko Goluza tanítványai (7-5). A folytatásban állandósulni látszódott a kétgólos horvát vezetés, egészen a 20. percig, amikor először Nilsson révén egyenlítettünk, majd Vailupau találatával a vezetést is megszereztük (10-11). Ezt követően felváltva potyogtak a gólok, majd a félidő vége előtt Nilsson harmadszorra is betalált, amivel a szünetben 14-12-re vezettünk.         

A második játékrészt a zágrábiak kezdték jobban, szűk három perc alatt Klarica kétszer is betalált, amivel sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak (14-14). Sőt, a 38. percben egy újabb Klarica találattal újra a házigazdánál volt az előny (18-17). A folytatásban feljavult a védekezésünk és elől is jöttek a gólok, aminek köszönhetően sikerült fordítanunk (19-20). Ezt követően azonban több technikai hibát is vétettünk, amit ki is használtak Leimeter Csabáék és ismét magukhoz ragadták az előnyt a 47. percben (22-21). Momir Ilic időt is kért és próbálta felrázni a fiúkat. Azonban egyre többet hibáztunk támadásban, így a horvátoknak az 55. percben sikerült meglépniük 4 találattal (26-22). A mérkőzés hajrájában semmi sem jött össze csapatunknak így a szezonban elszenvedtük első vereségünket. PPD Zagreb – Telekom Veszprém 29-26.   


PPD Zagreb – Telekom Veszprém 29-26 (12-14)

PPD Zagreb: Slavic, Pantjar – Cavar, Faljic, Klarica 4, Gojun 1, Srna 4, Kraljevic 1, Musa, Sirotic 6, Cupic 2, Dibirov 3, Dodic 4, Kavcic, Leimeter 1, Grahovac 3

Telekom Veszprém: Corrales, Cupara – Yahia 7, Nenadic 2, Nilsson 7, Elísson, Ligetvári, Marguc, Strlek 1, Lukács, Mahé 4, ElDeraa 1, Ilic, Pechmalbec 1, Vailupau 3, Sipos

Kiállítások: 10 perc ill. 10 perc

Hétméteresek: 8/6 ill. 2/2


NYILATKOZATOK

Edzői értékelések

Slavko Goluza: Fantasztikusan kézilabdáztunk ma. A játékosaim már nagyon vártak erre a pillanatra. Számomra nagyon érzelmes mérkőzés volt. Nagyszerű érzés, hogy nyerni tudtunk a Veszprém ellen. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen hangulatot varázsoltak az arénába.  

Momir Ilic: Először is szeretnék gratulálni a Zágrábnak a győzelemhez, megérdemelten nyertek ma. A zágráb játszotta a saját játékát, mi pedig rengeteg ziccert rontottunk el. Mindig problémánk van, amikor velük játszunk, nem tudom miért, de ennyi lövést nem lehet elhibázni. A találkozó előtt azt beszéltük meg, hogy gyorsítjuk a játékot, megpróbálunk futni, nem tudom ezt így elfogadni, nem vagyok elégedett. Ez az első vereségünk ebben a szezonban, de folytatjuk tovább a munkát.

Pályán belülről:

Karpo Sirotic: Nagyon jól játszottunk a Veszprém ellen, főleg védekezésben voltunk kiemelkedők. Az előző héten is többet érdemeltünk volna mint 0 pont, ezt ma megmutattuk. Tudtuk, hogy hogyan kell játszanunk a Veszprém ellen és ennek meg is lett az eredménye. Boldogunk vagyunk, de dolgoznunk kell tovább.

Andreas Nilsson: Egyetértek Momóval, volt egy tervünk a mai mérkőzésre és ezt nem sikerült véghez vinni. Azért jöttünk ide, hogy gyors játékot játszunk, és ezt nem sikerült megvalósítani. Ez az első vereségünk, jobban kell dolgoznunk és fel kell vennünk újra a fordulatszámot.

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

 

Néhány kép a mai mérkőzésről:

Galéria hamarosan.



LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.