
2021-08-17 13:09
A Telekom Veszprém csapatkapitánya a 2021/22-es szezonban Rasmus Lauge, helyettesei Lékai Máté és Andreas Nilsson. Vezetőedzőnk által kinevezett újdonsült kapitány olyan klasszisok stafétáját veszi át, - természetesen a teljesség igénye nélkül-, mint Csoknyai István, Dejan Peric vagy Nagy László például. Igazi felelősség ez, folyamatos, elszánt kiállás a csapat és a csapat célkitűzései mellett.
Csapatkapitányunk, Rasmus Lauge szerint megtiszteltetés és öröm a csapat élére állni. Arról kérdeztük, mit gondol a kinevezéséről, a csapat előtt álló kihívásokról és a saját szerepéről.
Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy a Telekom Veszprém csapatkapitánya lehetek, ez a veszprémi történetemnek egy igazán nagy mérföldköve. Mikor legutóbb beszélgettünk, szóba került, milyen személyiségnek tartom magam és akkor említettem, hogy persze szeretnék a hozzáállásommal és az akaratommal példát mutatni, külön öröm, hogy erre most csapatkapitányként lesz lehetőségem.
Számomra, most az első lépés a legfontosabb, ha tetszik, a közös utunk első lépése is, ez pedig a visszatérésem a pályára. Nem szeretnék változtatni semmit magamon, egyszerűen extra motivációval segíteni a csapatnak a jó útra lépni, a győzelem útjára.
MEGOSZTÁS
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
2026-10-15 09:10
One Veszprém - RK Partizan 38 - 28
2026-10-10 09:20
One Veszprém HC - Eger 48 - 29
2026-10-08 09:20
RK Partizan AdmiralBet - One Veszprém HC 26 - 37
2026-10-01 09:20
FC Barcelona - One Veszprém 33 - 42
2026-09-30 09:20
One Veszprém - Burgan SC 44 - 19
2026-09-27 09:20
Füchse Berlin - One Veszprém 34 - 35
2026-09-25 19:10
Al Ahly- One Veszprém 23-31
2026-09-24 09:20
Sydney University HC -One Veszprém HC 19 - 45
Kövess minket
FACEBOOKON!
Kövess minket
YOUTUBE-ON!
Kövess minket
INSTAGRAMON!