SC Magdeburg – Telekom Veszprém 32-25
2023-02-16 23:02

A Machineseeker EHF Bajnokok Ligája 2022/23-as szezonjának tizenkettedik mérkőzésén a német SC Magdeburg együtteséhez látogattunk. A találkozót a hazaiak kezdték és egyből büntetőhöz jutottak, amit Cupara védeni tudott. Azonban a meccs első találatát így is a németek szerezték Smits révén. Csapatunk első gólját Lauge szerezte a 7. percben, amivel 2-1-re jöttünk fel. Nikola Portner a veszprémi meccshez hasonlóan most is jól védett és több ziccert is fogott, aminek köszönhetően gyorsan háromgólos előnyre tettek szert a magdeburgiak (8. perc 4-1). A folytatásban sikerült egy találatra zárkóznunk, a hazaiak viszont gyorsan visszaállították az összecsapás elején kialakított előnyüket (14. perc 7-4). A játékrész feléhez érve Nilsson első találatával ismét csak egy volt közte. A 19. percben azonban Momir Ilic kikérte első idejét, miután ismét háromra nőtt a Magdeburg előnye. Az időkérés láthatóan segített, hiszen vissza tudtunk zárkózni egyre, de egyenlíteni nem sikerült. Sőt, hiába kerültünk egygólos hátránynál emberelőnybe, a németeknek így is sikerült újfent három góllal meglépniük (27. perc 14-11). A félidő vége csapatunknak sikerült jobban és a szünetre sikerült 16-15-re zárkózni.      

A második játékrész elején Vailupau büntetőből egyenlíteni tudott. Ezt követően felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott komolyabb előnyre szert tenni, egészen a 40. percig, amikor Weber találatával 21-19-re módosult az állás. Nem sokkal később Mertens is betalált, jött is az időkérés. Ami láthatóan nem segített, a 46. percben már 25-20-ra vezettek a hazaiak. Mi több, Pechmalbec arcara ütésért piros lapot kapott. Ezt követően csak tartani tudok az ötgólos hátrányunkat, közelebb nem tudunk zárkózni. A hajrára fordulva újabb egy találatot tettek hozzá a németek, így hatgólos hátrányból vártuk az utolsó perceket (55. perc 29-23). Végül 32-25.ös vereséget szenvedtünk a Magdeburg otthonában.


SC Magdeburg – Telekom Veszprém 32:25 (16:15)

SC Magdeburg: Jensen, Portner – Meister, Chrapkowski, Lipovina 1, Musche, Kristjansson 2, Hornke 2, Kloor, Weber 9, Mertens 6, O’Sullivan 1, Bezjak, Smits 9, Damgaard, Bergendahl 2

Telekom Veszprém: Corrales, Cupara – Nenadic 3, Nilsson 5, Elísson, Ligetvári, Marguc 1, Lauge 5, Strlek 5, Lukács, Mahé, ElDeraa 2, Ilic, Pechmalbec 1, Vailupau 3, Sipos

Kiállítások: 6 perc ill. 14 perc

Hétméteresek: 6/4 ill. 3/2


NYILATKOZATOK

Bennet Wiegert: Természetesen nagyon boldogok vagyunk a teljesítményünk miatt. Egy nagyszerű, de egyben kemény összecsapás volt a Veszprém ellen. Két kiváló együttes küzdött a győzelemért, a végén azonban mi örülhettünk, nagyszerű este volt. Nagyon jó volt a hangulat. Hátra van még két meccsünk és bízunk benne, hogy meg tudjuk őrizni a második helyet.

Momir Ilic: Szeretnék gratulálni a Magdeburgnak, megérdemelték a győzelmet. Az első félidőben mind a két együttes jól teljesített, sajnos a második játékrészben nem tudtunk olyan jól kézilabdázni. Sok problémánk volt, főleg támadásban. Két meccs vár még ránk a csoportkörben, szóval folytatjuk a munkát.

Nikola Portner: Azt gondolom nagyszerű esténk volt, egyrészt, hogy nyertünk, másrészt, hogy hosszú idő után a saját közönségünk előtt játszhattunk. Már nagyon hiányoztak nekünk, hiszen ők a mi családunk. Természetesen boldogok vagyunk, de elégedettek még nem, hiszen hátra van még két meccs a csoportból. Azt hiszem az út, amire léptünk ma este, messze röpíthet bennünket.

Manuel Strlek: Jó estét kívánok mindenkinek! Először is gratulálok a Magdeburg csapatának a győzelemhez. Azt gondolom, nincs kérdés, megérdemelték ezt. Harcoltunk, küzdöttünk, de sajnos a kulcs momentumokban hibáztunk. Portner jól védett a hazai kapuban és nagyon sok hibát vétettünk ellene. Azt gondolom a koncentrációnk nem volt rendben, védekezésben is voltak hibáink. Az utolsó 10 percben már nem maradt nyitott kérdés. Küzdünk, harcolunk tovább, van még két meccsünk a csoportban, amit meg szeretnénk nyerni, nem lesz könnyű, de hiszünk benne, hogy sikerülhet.

Fotó: Peka Roland

Néhány kép a mai mérkőzésről, galériával holnap jelentkezünk!

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.