Semmi sem dőlt még el – Hugo Descat
2025-06-02 14:57

A Szeged elleni bajnoki döntő második felvonása előtt csapatunk balszélsőjével, Hugo Descat-tal beszélgettünk.

Jön a második összecsapása a bajnoki döntőnek, ezúttal idegenben, Szegeden. Milyen összecsapásra számítasz?

Az első találkozón aratott siker önbizalmat adhat, de mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy semmi sem dőlt még el. A Szeged pénteken is megmutatta, milyen erős és szervezett együttest alkotnak, így most, a saját közönségük előtt, még elszántabban fognak küzdeni. Az alapszakaszban sajnos vereséget szenvedtünk a Pick Arénában, ahol ezúttal sem lesz egyszerű dolgunk. Ugyanakkor tudjuk, hogy nagy lehetőség előtt állunk, hiszen szerdán akár le is zárhatjuk a párharcot és a magasba emelhetjük a bajnoki trófeát. Ehhez viszont maximális koncentrációra, fegyelmezett játékra és kemény munkára lesz szükség. Egy biztos, mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni ezért.

Miben kell előre lepnünk a pénteki összecsapáshoz képest, hogy idegenben is sikerrel járjunk?

Az első mérkőzés tapasztalatai világosan megmutatták, hogy nem kezdhetjük még egyszer így a mérkőzést, főleg egy ilyen kvalitású ellenféllel szemben. Pénteken az első 15-20 percben nem tudtuk hozni azt az intenzitást és pontosságot, amire képesek vagyunk. Azonban továbbra is mentünk és küzdöttünk minden labdáért, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen a szünetben már csak két találat volt a hátrányunk. Szerdán azonban már az első perctől kezdve magasabb fokozatban kell teljesítenünk. Stabil védekezéssel és koncentrált támadójátékkel kell előállnunk. Emellett jobban kell gazdálkodnunk majd a helyzeteinkkel is, mert egy kiélezett párharcban minden elhibázott lehetőség megbosszulhatja magát.

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.