Siker az élő sajtótájékoztató a Bajnokok Ligájában
2019-10-25 12:58
Az idei szezontól kezdve, minden VELUX EHF Bajnokok Ligájában résztvevő csapatnak kötelező a közösségi médiában történő élő sajtótájékoztató közvetítése, amely a felmérések szerint hatalmas sikernek örvend a szurkolók körében. A sajtótájékoztatók célja, hogy egy adott csapat szurkolói minél nagyobb betekintést nyerjenek a kulisszák mögé.
 
A jelenleg legtöbb megtekintéssel rendelkező sajtótájékoztató a Telekom Veszprém – HC Vardar utáni, amelyet közel 20.000 szurkoló követett élőben. Ez volt a két csapat első összecsapása a júniusi Bajnokok Ligája döntő óta, így nem csoda, hogy nem érdeklődés kísérte a sima, 39:30-as veszprémi sikerrel zárult mérkőzés utáni sajtótájékoztatót.
 
 
A nőknél a legtöbb nézőt hozó konferencia a drámai, 23:23-as döntetlennel végződő CSM Bucuresti – Roston-Don meccs volt, amelyet közel 16.000-es néztek élőben.
 
Aki idegenbeli mérkőzéseink után is szeretné nyilatkozni látni kedvenceit, az az alábbi linkre kattintva megtalálhatja az összes férfi Bajnokok Ligája csapat közösségi oldalát, ahol a találkozót követő nagyjából 15 percen belül kezdődik az élő közvetítés.
 
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.