Telekom Veszprém - HE-DO B.Braun Gyöngyös 26-22
2021-10-31 19:27
A Telekom Veszprém a Gyöngyös csapatát látta vendégül a Veszprém Arénában. Egy elhibázott vendég akció után Marguc szerezte az első gólt, amit Yahia duplázott meg. 5 perc után már 4-0 állt az eredményjelzőn és a Gyöngyös utána is nehezen talált rést a hazai védekezésen. Néhány támadásban elkövetett hibát kihasználva közelebb zárkózott a vendég együttes (13. perc 6-4). A félidő közepén Ilic frissített több poszton, de a két gólos különbség állandósult a csapatok között. Klasszikus balszélső nélkül állt ki a mérkőzésre a Veszprém, de Mahé és Lukács is betalált abból a pozícióból. Az első időkérésre 20 percet kellett várni, a vendégek mestere elégelte meg, hogy csapata nem tud túljárni Corrales eszén (9-6). Mindkét oldalon jó kapusteljesítmény jellemezte az első félidőt, a Gyöngyös ezért is tudta szorosan tartani magát a szünetig.
 
A második félidőt Mahé góljai nyitották és a Veszprém nagyon hamar 5 gólos előnyre tett szert. Mahé kapott kétperces büntetést és a vendégek két gólt gyorsan faragtak hátrányukból (36. perc 16-13). A hazai védekezés rendkívül jól zárt a mai napon és remek volt az összhang Corralesszel. 10 perc játék elég is volt az újabb vendég időkéréshez, mert a különbség folyamatosan nőtt. Cupara érkezett a kapuba és szép védésekkel segítette csapatát. Többször is emberhátrányba került a Veszprém, de a fáradó Gyöngyös egyre kevésbé tudta kihasználni ezeket a lehetőségeket. Cupara hetest hárított, de támadásban Maqueda rontott tiszta ziccert emberelőnyben. Mahé szerzett gyorsan két gólt és növelte hét gólosra az előnyt (54. perc 24-17). Pár eladott labdának köszönhetően 4 gólra zárkózott a Gyöngyös, de a biztos győzelem így sem forgott veszélyben és a hazai közönség újabb sikert ünnepelhetett.
 
 
Telekom Veszprém – HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26:22 (13:10)
 
Telekom Veszprém: Corrales, Cupara – Yahia 4, Nenadic 2, Maqueda 2, Nilsson 2, Ligetvári 4, Marguc 2, Lukács 1, Blagotinsek 1, Mahé 6, Ilic, Dörnyei 2, Lékai, Sipos
 
HE-DO B BRAUN Gyöngyös: Nagy, Tomic – Vasic 3, Nkousa, Ubornyák 6, Mátyás, Gábori, Duris, Vilovski 3, Rosta 1, Gerdán, Papp 2, Gyallai, Hamidovic 3, Gráf 1, Markez 3
 
Kiállítások: 10 perc ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/3 ill. 4/2

 
Statisztikák:
 
Nyilatkozatok:
 
Konkoly Csaba
 
Gratulálok a Veszprémnek! Elértük az előzetesen kitűzött célunkat, hogy jó, vállalható mérkőzést játsszunk a Veszprémmel, emiatt nagyon büszke vagyok a csapatomra. Az első félidőben ugyan sok hibát vétettünk, de jó végjátékunknak köszönhetően 13-10-re hoztuk. A második játékrészben 21-15-nél beragadtunk kicsit, de összességében – részben a jó kapusteljesítményeknek köszönhetően – jó hajrával ismét felhoztuk magunkat. Nehéz sorozat vár most ránk, erre remek felkészülésként szolgált a mai meccs, sok sikert kívánok a Veszprémnek a BL-ben.

Papp Bence

Gratulálok a Veszprémnek, esélyeshez méltóan nyertek. Kicsit fáradtan kezdtünk, de aztán feljavultunk. A kapusainak remek teljesítményt nyújtottak. A második félidőben tudtuk tartani a lépést a Veszprémmel és sikerült jó mérkőzést játszani ellenük.
 
Momir Ilic
 
Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, a Gyöngyösnek pedig a jó meccshez! A csütörtöki BL-meccs után nem volt elég időnk regenerálódni, ez látszódott is a pályán. Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget adni, a fiataloknak is, ez néha működött, néha nem. A koncentrációval ezúttal is adódtak problémák, ez már az elmúlt pár meccsen is előfordult – ennek nem örülök. A válogatott szünet után nagyon nehéz meccsek várnak ránk, erre kell majd felkészülnünk.
 
Ligetvári Patrik

Jó mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel. Nem volt sok időnk felkészülni, de igyekeztünk jó mérkőzést játszani és örülök a győzelemnek. A válogatott szünet után nehéz periódus következik, de készen kell állnunk a kihívásokra.
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.