2025-09-07 17:48

Nem akárkivel erősödött a One Veszprém HC védelme a nyáron, a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes brazil Thiagus Petrussal, akit két éve a legjobb védőnek választottak Európában. Beszélgettünk vele arról, hogyan vált belőle a posztján a világ egyik legjobbja, ki volt a legkeményebb ellenfele és milyen együtt dolgozni a veszprémi falban Ligetvári Patrikkal.

Régen a nagy hajad volt az egyik ismertetőjeled. Mi történt vele?

Egy betegség miatt vágattam le, mivel szerettem volna, ha gyorsabban meggyógyul. Most már sokkal jobb, egészséges, és hagyom megnőni, hogy újra olyan legyek, mint Ali Zein! Időre lesz szükség, hogy olyan legyen, mint régen, de megérte, mert most már minden rendben van vele.

36 éves vagy. Miben változtál meg leginkább az eddigi pályafutásod alatt?

Sokkal jobban értem és olvasom a játékot. Korábban is sok videót néztem, elemezgettem a játékosokat, de nem értettem meg mindent, idő kellett hozzá, és most ennyi tapasztalattal a hátam mögött jobban meg tudom állni a helyem. Egy-két lépéssel mindig előre tudok gondolkodni, még akkor is, ha az ellenfél gólt szerez, mert tudom, mi miért történt, mit tehetünk ellene és mit kell megpróbálnunk legközelebb, hogy ne találjanak be hasonló helyzetből. Sokkal jobban megértem a játékosok és az ellenfelek működését, ezzel próbálok segíteni a csapattársaimnak is, hogy ki tudjuk használni ezt az előnyt. Szerencsés vagyok, mert nem volt sok sérülésem, fizikailag remekül érzem magam, a testem rendben van, ami sokat segít, hogy 36 évesen is a legmagasabb szinten játszhassak.

A pályán kívül mi volt a legnagyobb változás?

Az, hogy idén nyáron megnősültem! Ennél nagyobb dolog nem is történhetett volna velem. Tizenhárom éve élek távol a hazámtól, Brazíliától, 2012-ben jöttem Spanyolországba, aztán Magyarországra, aztán újra Spanyolországba, és most visszatértem Magyarországra. A pályán kívül kedvesebb lettem, megtanultam élvezni az életet, napról napra, minden pillanatot megélni.

A csapattársad, Ali Zein azt mondta rólad, hogy a nyugodtságodat szereti a legjobban. Valóban az vagy?

Nem feltétlenül. Középen nekem kell koordinálnom a védelmet, folyamatosan beszélnem a srácokkal, és mivel én vagyok az egyik középső ember a falban, a célom és a munkám része az is, hogy segítsek a többieknek minél jobban védekezni. És van, akivel nyugodtabbnak kell lenni, másokra szinte rá kell ugranom, hogy feltüzeljem őket. Meg kellett tanulnom, kivel hogyan kell beszélni, mert mindenki más, és másképp lehet motiválni. Nem szólhatok ugyanúgy Alihoz, mint mondjuk Patrikhoz, mert más személyiség mindkettő. Az évek alatt megtanultam, hogyan kell vezetni a védelmet, és azt sugározni a többiek felé, hogy nem baj, ha gólt kapunk, mert minden ellenfél jó, és nem kell aggódni, mert ebben a sportágban nem lehet kapott gól nélkül lehozni egy meccset. Tudnunk kell alkalmazkodni, és megtalálni a megoldást.

Egyébként jól megértitek egymást a veszprémi falban Ligetvári Patrikkal?

Szeretek vele játszani a védelem közepén, mert megkönnyíti a dolgom, erős és gyors, és néhány dolgot egyszerűen jobban tud, mint én. Szerintem nagyon jó párost alkotunk a védelemben, a felkészülési mérkőzéseken jól működött a kettősünk. Patrik nagyon jó srác, nehéz őt nem kedvelni, és amikor igazán elemében van, folyamatosan hibára kényszeríti az ellenfél támadóit, nem veszíti el az egy-egy elleni csatákat, ráveszi a támadókat, hogy passzoljanak a beállónak, amire én már készülök, és labdát tudok belőle szerezni. Jól megértjük egymást, remélem, meglesz az eredménye.

A világ egyik legjobb védőjátékosa lettél. Hogyan dolgoztál a védekezéseden?

Nekem a védekezés olyan volt, mint maga a kézilabda: mindig is ezt akartam csinálni. Minden csapatban, ahol játszottam, könnyebb volt védekeznem, mint támadnom. Mindig is fontos szerepet kaptam a hátsó falban, de úgy hét-nyolc éve már csak védekezem. A legnagyobb titok az, hogy akarni kell. Ez tesz valakit jó védővé! Szerencsés voltam, hogy nagyon jó edzőim voltak, akik megtanítottak különböző módszerekre, így szert tettem bizonyos képességekre, és tudok váltani, ha kell. Több dologhoz tudok nyúlni, és a mai napig sok mérkőzést nézek vissza videón, gondolkodom, elemzek és felkészülök a következő összecsapásra.

A hazádban, Brazíliában mindenki inkább focista akar lenni, nem? Te is kipróbáltad?

Hogyne! Emlékszem, még csak négyéves voltam, mikor már az utcán fociztam a többi gyerekkel, engem állítottak a kapuba, mert én voltam a legfiatalabb... Szerintem vagy tizenöt éves koromig rúgtam a labdát, de két évig párhuzamosan kézilabdáztam is, mert 13 évesen iskolát váltottam, a város egyik negyedéből a másikba költöztem, ami messzebb volt. Az új iskolámban kézilabdáztak, az edzések rögtön a tanítás után kezdődtek, így kezdődött. A kettő között az döntött, hogy a kézilabdában egyszerűen boldogabb voltam, könnyebbnek éreztem, és jobb volt a társaság, több barátom volt. Nem is tudom, valahogyan más volt a közeg, jobban megfogott.

Három évig játszottál Szegeden? Hogyan emlékszel Magyarországra és a Veszprém Arénára?

Nagyon szerettem Magyarországot, sokat tanultam itt, és nagyon jó barátokat szereztem. A Veszprém ellen nagyon-nagyon nehéz volt játszani, ez a párharc mindig is óriási rangadó volt. Talán tizenkétszer játszottunk egymás ellen, amíg itt voltam, és a Szegeddel csak néhányszor nyertünk. Különösen igaz volt ez a Veszprém Arénára, ahol a legtöbbször alig hallottuk egymást, olyan hangulat és szurkolás volt. Ez volt az egyik legnagyobb kézilabda-derbi, amin pályára léptem. A magyar drukkerek hihetetlenek, már órákkal a meccs előtt kint vannak, támogatják a csapatot, bármi is történjék, és ez sokat segít a játékosoknak. Szerintem ez nagyon szép, ilyet nem sok helyen tapasztalni.

Támadóként ki volt a legkeményebb ellenfeled?

Rengeteg játékossal néztem farkasszemet, de érdekes módon nincs olyan, akit a legerősebb ellenfelemnek tartanék közülük. Mindenkinek van hibája, de hol ők nyerték meg a párbajunkat, hol én. Ha már neveket kell említenem, akkor elsőként Nikola Karabaticot mondanám, aki mindig a megfelelő ritmusban és időben tudott gólt szerezni, de nehéz volt tartani a vagy a spanyol beállót, Julen Aguinagaldét is, és persze ott volt Chema Rodríguez, aki játszott Veszprémben is. Összességében mégis azt mondanám, hogy egy párbajt megnyerhetsz vagy elveszíthetsz, mindkettő benne van a pakliban, de ezeket sosem vettem magamra, mert nekem mindig is az volt legfontosabb, hogy a csapat nyer vagy veszít.

Rengeteg nagy csatán vagy túl, pályafutásod alatt számos trófeát nyertél már. Mi motivál most a leginkább?

Ahogy mondani szokták, nem a győzelem a legnehezebb, hanem megismételni. Egyszer mindenkinek összejöhet, de a csúcson maradni nagyon nehéz. Itt, Veszprémben néhány sráccal már játszottam korábban, szinte mindegyiküket ismerem, és nagy kihívás, hogy elérjük azt, amit ez a klub még soha. A győzelem mindig is motivált, és óriási szerencse, hogy szinte minden klubomban trófeákért küzdhettem. De végül is, azért hagytam el Brazíliát, hogy a lehető legmagasabb szinten játszhassak, és mindent megnyerjek. Márpedig ha egyszer nyersz, akkor újra nyerni akarsz, ez nálam is így működik. A győzelem boldoggá tesz, de rengeteg munka áll mögötte, és hosszú az út, míg az ember eljut idáig.

Hogyan kapcsolsz ki? Mit csinálsz, ha nem kézilabdázol?

Nagyon szeretek éttermekbe járni, új ízeket megismerni, új dolgokat kipróbálni, legyen ez ebéd vagy vacsora, reggel vagy este. Néha olvasok, sorozatokat, filmeket nézek, de ha elkezdődnek a meccsek, és beindul a szezon, másra nem is nagyon jut idő. Igyekszem élvezni az életet.

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

MEGOSZTÁS