Vélemények a tegnapi meccs után
2009-12-03 13:07
Fazekas Nándor: „Annak ellenére, hogy több, mint tíz góllal nyertünk, ez egy nehéz mérkőzés volt, ebben a csarnokban még nagyon sok csapat fog nehéz mérkőzést játszani. Az első perctől az utolsóig kellőképpen koncentráltan játszottunk, ennek köszönhető a jelentős gólkülönbség. Amikor lehetőséget kapok, szeretnék minden alkalommal hasonló teljesítményt nyújtani.”
 
Gál Gyula: „Szerettünk volna túlesni ezen a mérkőzésen, egyáltalán nem számított nekünk ez a meccs, hiszen a Veszprém sokkal jobb csapat nálunk. A mai és a szombati mérkőzésen azt szerettük volna megtudni, hova kell eljutnunk. Szerettünk volna lazán felszabadultan játszani, mindent kiadni magunkból, amit csak tudunk. Úgy érzem, ezeknek az elvárásoknak sikerült megfelelnünk. A mai játék alapján is azt kell mondanom reális a különbség a két csapat között, a Veszprém egy élcsapat, a Tatabánya pedig egy feltörekvő, nagyon egységes, ügyes gárda. A szegedi meccsre is úgy fogunk készülni, mint eddig, tehát a győzelem a célunk, de a vezetőség és a csapat sem rugaszkodik el a valóságtól, nincsenek irreális céljaink. Azt biztosan ígérhetem, hogy ugyanolyan elánnal fogunk játszani, mint ma a veszprémiek ellen. A legfontosabb mérkőzésünk a jövő héten fog következni a Mezőkövesd ellen. Nagyon jól érzem magam Tatabányán, a klubvezetés és a játékosok is nagyon nagy örömmel fogadtak. Nagyon jó a csapategység és a csapatszellem, így sikerült gyorsan beilleszkednem a társaságba.”
LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.