VfL Gummersbach – One Veszprém HC 25–27 (12–13)
2025-08-16 22:24

A döntőhöz méltó hangulatban, teltház előtt, a helyi speaker hosszúra nyúlt, hangulatos felvezetésével vette kezdetét a finálé. A következő kezdősorral indítottuk útnak a doboji torna utolsó felvonását: Elísson, Zein, ElDeraa, Remili, Marguc, Adel, a kapuban pedig Corrales, míg a padon Petrus várta a bevetést.

 Az első percekben kevés gól született, támadásban sok hibával játszottunk, a Gummersbach kapusa több bravúrt is bemutatott – így a németek diktálták a tempót. A 10. percben 5–3 állt a doboji eredményjelzőn, majd egy újabb eladott labda és gyorsindítás után Xavier Pascual időt kért.

Ezután jött a fordulat: zsinórban négy gólt szereztünk, átvettük a vezetést, és ekkor már a német kispad is időt kért. A folyamatos cserék dinamizmust hoztak a játékunkba, de a Gummersbach is tartotta a lépést, így egy gólos előnnyel vonultunk szünetre (12–13).

A második játékrész rögtön egy német találattal indult – Appelgren váltotta Corrales-t, (kapusaink ezúttal is felezték a meccset.) A gólok felváltva estek, 19–19-nél ismét egál volt az állás. A hajrára igazi izgalmakat élhettünk át: az 53. percben Hesham kiállításával kettős emberhátrányba kerültünk, amit kihasználva a Gummersbach átvette a vezetést.

Ám a végén megmutattuk, miért vagyunk egy csapat: feszes védekezéssel és pontos befejezésekkel újra nálunk volt az előny. 24–26-nál két perccel a vége előtt a német mester időt kért, de okos mendzselve le mind a hatvan percet, már nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet.

Végeredmény: 25–27 – a Doboji torna győztese a One Veszprém HC!

Vfl Gummersbach – One Veszprém HC 25-27

Vfl Gummersbach: Kuzmanovic, Obling – Gomes 3, Vidarsson 5, Kodrin 2, Vujovic 3, Köster 6, Blohme 2, Einrsson, Mahe 1, Pregler, Horzen, Kiesler, Smits, Zeman.

One Veszprém HC: Appelgren, Corrales – Petrus, Martinovic 4, Descat 3, Hesham 2, Elísson 3, Ligetvári, Marguc 2, Cindric, Dopjera,  Remili 3, ElDeraa, Kardos, Adel 5, Molnár, Zein 5, Szabó.

Kiállítások: 4 perc illetve 8 perc

Hétméteresek: 2/4 illetve 3/3

#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.