Vissza szeretnénk hozni a bajnoki címet Veszprémbe - Gasper Marguc
2023-05-31 10:19

Gasper Marguccal beszélgettünk a Szeged elleni meccs előtt.

A Szeged ellen játszunk pénteken a bajnoki döntőben. Mit vársz ettől a találkozótól?

Természetesen magasak az elvárásaink. Egy trófeával szeretnénk zárni a szezont. Tudjuk, hogy a Szeged elleni összecsapások mindig nehezek. Szerintem egy kicsivel sikeresebbek voltunk ebben a szezonban, de szinte ugyanez volt a helyzet tavaly is, és akkor végül ők ünnepelhettek. Ezen szeretnénk változtatni, három év után bajnokságot akarunk nyerni, és vissza szeretnénk hozni a bajnoki címet Veszprémbe, ahová tartozik. Ennek érdekében minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.

Különböző mérkőzéseket játszottunk a Szeged ellen ebben az évben. A Bajnokok Ligájában 13 góllal nyertünk, de aztán az alapszakaszban vereséget szenvedtünk. Milyen meccsre számítasz most?

Szerintem nem lesz könnyű meccs, inkább az alapszakaszban lejátszott mérkőzésekre vagy a Magyar Kupa döntőjére fog hasonlítani. Kemény és szoros összecsapást várok. Nagy küzdelem lesz a két csapat között, sok fizikai kontaktussal és szabálytalansággal. A saját szintünkön kell kézilabdáznunk és meg kell mutatnunk a pályán, hogy mi vagyunk a jobb csapat. 

Fotó: Peka Roland

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
NÉVADÓ SZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSYS TRADEL KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENICA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CORECOMM SI KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | GÉPBÉR SZÍNPAD KFT. | HOR-KOLL KFT. | INDUSTRIE ELEKTRIK VILLAMOSIPARI KFT.| INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | LIMELOG KFT. | LOCARGO KFT.

MAXIMÁL ZRT. | MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NOA ÉPÍTŐ MAGYARORSZÁG KFT. | NÖVÉNYORVOS 2005 KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SOLYMÁR-SZALAY KFT. | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | TENSI TOURS KFT. | UNI-CITY BETONGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. | VESZTERGOMBI PINCÉSZET | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.