Xavi Pascual: Mindenki azt gondolja, hogy simán nyerünk, mert a múlt héten egyszer már nyertünk...
2025-11-18 11:59

Vezetőedzőnk, Xavi Pascual szerint hiba lenne azzal foglalkozni, hogy az első mérkőzésen 43-29-re megvertük a Kolstadot. Ezt már el kellett felejteni, és csak az a fontos, miképp lehet szerdán újabb lépést tenni a helyes irányba.

Az idegenbeli mérkőzésen meggyőző győzelmet arattunk. Mit vár a szerdai találkozótól?
Elsősorban két pontot, illetve azt, hogy sok szurkoló jön ki, és segít bennünket elérni a céljainkat. Remekül játszottunk idegenben, de most a nulláról indulunk, nem 43-29-ről folytatjuk. Tiszta sor, mindenki azt gondolja, hogy nyerünk, mert a múlt héten egyszer már nyertünk. Ez a célunk, de ehhez az első pillanattól kezdve küzdenünk kell, mert kézilabdában, sőt, úgy általában a sportban mindig az elejétől kell küzdeni. Fontos két pontot lehet most szerezni, különösen annak fényében, hogy elérjük a célunkat, és a lehető legjobb helyen végezzünk a csoportban.

Egy 14 gólos siker után milyen plusz motivációt lehet kitűzni a csapat elé? Mondjuk a hazai közönség kiszolgálását?
Nem hiszem, hogy külön motivációról kellene beszélni. A motiváció az, hogy valaki Bajnokok Ligája-mérkőzést játszhat. Minden ellenfelünket tiszteljük, így természetesen a Kolstadot is. Ők is nyerni akarnak, mi is. Az első pillanattól kezdve összpontosítanunk kell, nincs mese, meg kell szereznünk a két pontot!

Mi lehet a döntő faktor a találkozón? Elégedett lenne, ha ugyanolyan mérkőzés lenne, mint a kinti volt vagy akad terület, ahol fejlődést szeretne látni?
A kinti meccsel elégedett voltam, de az már a múlt. A csapattal együtt már csak a szerdán gondolkozunk. Szeretném, ha a fiúk újabb lépést tennének előre védekezésben és támadásban is. Mindig javulni, fejlődni kell, jobban játszani.

 #RedUnited #HabdballCity #StrongerTogether

LEGFRISSEBB
GALÉRIÁK
HÍREK
Legújabb hírek Összes hír
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:

ADACTA SYSTEM KFT. | AGROTERM KFT. | ALARMTRONIC KFT. | ALBENSIS TRADER KFT. | ALLEGRO CAFE KFT. | BALATON RÉ-BUSZ KFT. | BALLUFF KFT. | BECK MÉRNÖKI MENEDZSMENT KFT. | BERILL KFT. | BETEKINTS WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL | BROADWAY TICKET HUNGARY KFT. | CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | CONTROLSOFT AUTOMATIKA SZOLGÁLTATÓ KFT. | CSŐ-KÖTŐ KFT. | ELEKTRO-CENTER KFT. | FARM-AGROKER KFT. | GEOVOL KFT. | HOR-KOLL KFT. | INGAFORG ZRT. | JFT KFT. | JOST HUNGÁRIA KFT. | KÁBELSZAT KFT. | MÉSZÁROS M1 AUTÓKERESKEDŐ KFT.

MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.