Xavi Pascual a 2025-26-os idényben a Magyar Kupát már megnyerte csapatunkkal, most pedig arra készül, hogy pénteken megtegye az első lépést a bajnoki cím felé is. Ha a fináléban összesítésben is az OTP Bank-Pick Szeged fölé kerekedünk, spanyol edzőnk először duplázhat Magyarországon!
Az idény során a Szeged elleni mindhárom meccsből jobban jöttünk ki. Mi kell a mesternégyeshez?
Ha egy csapattal négyszer találkozunk egy szezonban, sohasem azon gondolkozom, hogy miképp lehet ellene négyből négyet nyerni. Engem mindig csak a következő meccs érdekel. Minden más csak a múlt, azzal nem szabad foglalkozni. Pénteken a bajnoki döntő első mérkőzése vár ránk, remek csapat lesz az ellenfelünk, nekem erre kell figyelnem.
Ilyen hosszú idény végén mire kell helyezni a hangsúlyt a felkészülésben?
Kétségtelen, ez sem volt rövid idény… Aminek nagyon örülök, ahogyan az évad során fejlődtünk. Az utolsó hónapban remekül játszottunk, a legjobbkor vagyunk a csúcson, de ez is volt a célunk. Kölnbe is nagyon szerettünk volna eljutni, fájdalmas, hogy lemaradtunk róla, de már felépülőben vagyunk a csalódásból. Szükség is van rá, mert döntőbeli ellenfelünk védekezésben és támadásban is rengeteg taktikai variációt képes használni. A Szegednek remek kerete van, játékosai pedig különösen motiváltak, ha ellenünk küzdhetnek. Két hihetetlenül jó meccsre van szükségünk, ha meg akarjuk szerezni az aranyérmet. Remélem, szurkolóink pénteken hozzásegítenek bennünket az első győzelemhez.
Edzőként inkább a normál bajnoki rendszert szereti vagy az ilyen klasszikus döntővel zárulót?
Nekem az a szimpatikusabb, ha az a bajnok, aki az alapszakaszt megnyeri. Sok torna zajlik egyenes kieséses rendszerben, azokkal nincs bajom, de ha egész szezonban küzdesz, majd csak annyi a jutalmad, hogy eggyel több meccset játszhatsz otthon, az nem túl sok. De ez a szabály, nem gond, tudjuk ezt jól az eleje óta. Most az a feladatunk, hogy pénteken megtegyük az első lépést az arany felé. Ki kell használnunk, hogy otthon kezdünk, előnyt kell szereznünk. Nyerni kell és kész.
Először duplázhat a Veszprém edzőjeként, ez mekkora plusz motivációt jelent?
Nekem nem a dupla vagy kimondottan egy cím a motivációm. Én mindig a következő címért akarok küzdeni. Igazából mindig, minden címet meg akarok nyerni a csapatommal. Mindig, mindenhol meg akarom mutatni, hogy már az elejétől számolni kell velünk. Mindig nyerni akarunk, ahogyan, gondolom, az ellenfeleink is. Most is bízom a csapatomban, de tudom, nagyon nehéz feladat vár ránk.






HÍREK