A Machineseeker EHF Bajnokok Ligája 2023/24-as szezonjának második összecsapásán a Montpellier csapatát fogadtuk a Veszprém Arénában. A mérkőzés első támadását a franciák vezették és Skube jóvoltából egyből kiharcoltak egy emberelőnyt, illetve egy büntetőt is, amit Karlsson értékesített. Mi az első lehetőségünket elhibáztuk, amit Desbonnet egyből megbüntetett (2. perc 2-0). Sokáig azonban nem voltunk hátrányban, előbb Yahia, majd ElDeraa volt eredményes. A folytatásban hasonlóan alakult a forgatókönyv, a Montpellier ismét meglépett két találattal, amit 9. percben sikerült háromgólosra hizlalnia. Jött is az időkérés Momir Ilictől. Ez láthatóan segített is, hiszen nem sokkal később Casado találatával sikerült egyenlítenünk (12. perc 7-7). Innen a franciák újra megléptek, de Marguc első találatával a 19. percben először vezettünk a találkozón 10-9-re. Ezt követően a Montpellier pillanatai következtek, zsinórban öt gólt szereztek és 14-10-re megléptek. A gólcsendet Nilsson törte meg és a négygólos hátrányunkból a szünetre kettő maradt. A félidőben 13-15.
A második játékrész elején felváltva potyogtak a gólok, így a félidei differencia nem változott (35. perc 16-18). Háromgólos francia vezetésnél Momir Ilic kikérte második idejét is. Ez ismét segített és a 42. percben Vailupau harmadik találatával, köztük a 200. veszprémi góljával, sikerült 22-22-nél utolérni Patrice Canayer alakulatát. Sőt, Remili találata után az előnyt is magunkhoz ragadtuk. Biosca több védést is bemutatott, amit elöl sikerült is kihasználni és bő tíz perccel a vége előtt sikerült három találattal meglépnünk (49. perc 27-24). A hajrára fordulva tovább növeltük előnyünket és Pechmalbec gólja után már 31-26-ra vezettünk. Végül egy hajtós mérkőzésen megszereztük második győzelmünket és hibátlanok maradtunk a Bajnokok Ligájában. Telekom Veszprém - Montpellier HB 33 - 31
Patrice Canayer: Vegyes érzéseim vannak, hiszen jól játszottunk, de pontot nem sikerült szereznünk. Jól kezdtünk, de a második félidőben a Veszprém visszajött a meccsbe és fordítani is tudott, majd meg is léptek. Mi hiába teljesítettünk jól ezt követően is, pontot már nem tudtunk szerezni. Szeretném megköszönni a veszprémi csapatnak és a szurkolóknak is azt a fogadtatást, amiben részesítettek. Tisztelem a klubot és azt kívánom nekik, hogy nyerjék majd meg egyszer a Bajnokok Ligáját. Természetesen nekünk is ez a célunk.
Momir Ilic: Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak, ez egy nehéz mérkőzés volt. A Montpellier egy nagyon jó csapat, azt gondolom, hogy ők bárkit képesek elkapni ebben a csoportban. Sok lövést rontottunk, eladtunk pár labdát, szóval a támadásunkban volt a legtöbb hiba. A félidőben beszéltünk az öltözőben a srácokkal és a második játékrészre a védelmünk fel is javult. Meg tudtuk változtatni a játékot Kentin Mahé és Dragan Pechmalbec jó teljesítményével. Elégedett lehetek azt gondolom a győzelemmel, de az látszik, hogy nagyon sokat kell még dolgoznunk és időre van szükségünk.
A pályán belülről
Remi Desbonnet: Úgy gondolom, hogy nagyon jól játszottunk és küzdöttünk végig. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatunkra, hiszen az utolsó utáni pillanatig hajtottunk. A két pontért jöttünk, de sajnos anélkül kell haza mennünk.
Hugo Descat: Gratulálok, a Montpelliernek, nagyon jól küzdöttek ma és harcoltak a pályán. Mindig nehéz ellenük játszani. De ez persze a Bajnokok Ligája, itt bárki megverhet bárki. Azt gondolom, hogy a védekezésünk volt a kulcs, a kapuban feljavultunk a második félidőben, szerencsére át tudtuk venni a vezetést. A csapat mentalitása nagyon jó volt azt gondolom, ezzel sikerült nyernünk!
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":14,"wins":12,"defeats":2,"drawns":0,"goals":468,"concede":408,"goal_difference":60,"points":24,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":14,"wins":8,"defeats":4,"drawns":2,"goals":454,"concede":399,"goal_difference":55,"points":18,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":469,"concede":440,"goal_difference":29,"points":18,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":462,"concede":456,"goal_difference":6,"points":18,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":14,"wins":6,"defeats":8,"drawns":0,"goals":426,"concede":439,"goal_difference":-13,"points":12,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":14,"wins":5,"defeats":8,"drawns":1,"goals":370,"concede":366,"goal_difference":4,"points":11,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":14,"wins":3,"defeats":9,"drawns":2,"goals":346,"concede":406,"goal_difference":-60,"points":8,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":14,"wins":1,"defeats":12,"drawns":1,"goals":395,"concede":476,"goal_difference":-81,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":24,"wins":23,"defeats":1,"drawns":0,"goals":959,"concede":632,"goal_difference":327,"points":46,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":24,"wins":20,"defeats":4,"drawns":0,"goals":867,"concede":690,"goal_difference":177,"points":40,"name":"OTP Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-05T09:06:20.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":24,"wins":18,"defeats":5,"drawns":1,"goals":829,"concede":754,"goal_difference":75,"points":37,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":24,"wins":15,"defeats":7,"drawns":2,"goals":778,"concede":737,"goal_difference":41,"points":32,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":24,"wins":11,"defeats":7,"drawns":6,"goals":709,"concede":718,"goal_difference":-9,"points":28,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":24,"wins":13,"defeats":10,"drawns":1,"goals":761,"concede":744,"goal_difference":17,"points":27,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":24,"wins":9,"defeats":10,"drawns":5,"goals":687,"concede":715,"goal_difference":-28,"points":23,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":24,"wins":7,"defeats":12,"drawns":5,"goals":639,"concede":698,"goal_difference":-59,"points":19,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":24,"wins":7,"defeats":13,"drawns":4,"goals":683,"concede":753,"goal_difference":-70,"points":18,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":24,"wins":7,"defeats":15,"drawns":2,"goals":692,"concede":773,"goal_difference":-81,"points":16,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-05T09:06:20.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":24,"wins":6,"defeats":15,"drawns":3,"goals":680,"concede":761,"goal_difference":-81,"points":15,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":24,"wins":6,"defeats":17,"drawns":1,"goals":668,"concede":748,"goal_difference":-80,"points":13,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":24,"wins":3,"defeats":16,"drawns":5,"goals":645,"concede":741,"goal_difference":-96,"points":11,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":24,"wins":4,"defeats":17,"drawns":3,"goals":653,"concede":786,"goal_difference":-133,"points":11,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2025-01-16T14:32:17.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.