A K&H liga 4., előrehozott fordulójában a Veszprém Arénában fogadtuk a HE-DO B. Braun Gyöngyös együttesét. Kapusvédésekkel indult a találkozó, előbb Tomic, majd Biosca hárított. Ezt követően Pechmalbec pillanatai következtek, egymás után kétszer is betalált, amivel 2-0-ra vezettünk a 2. percben. Biosca védést védésre halmozott, elöl pedig sorra jöttek a gólok, aminek köszönhetően már hét találattal vezetünk (10. perc 8-1). Jött is az időkérés Bíró Balázstól. A játékmegszakítás után állandósulni látszódott a hétgólos differencia. Egészen a 18. percig, amikor Marguc második találata után már 14-4-re sikerült meglépnünk. A félidő hajrájára fordulva, 18-7-es állásnál kikérte második idejét is a Gyöngyös. A játék képe ez után sem változott sokat. Egy perccel a szünet előtt Bodor Márk begyűjtötte harmadik kiállítását is, így számára idő előtt véget ért a találkozó. A félidőben 22-12 állt az eredményjelzőn.
A második játékrész elején felváltva potyogtak a gólok, így a különbség nem változott (33. perc 25-15). A folytatásban Nagy védések és Fabregas találatok jellemezték az összecsapást, az állás pedig 32-20 volt miután Bőti Dominik is megszerezte első találatát a K&H Ligában. Az olló pedig tovább nyílt a két együttes között, miután Vailupau megszerezte saját maga negyedik találatát (43. perc 36-21). A találkozó hajrájára fordulva továbbra is tartottuk tizenöt gólos előnyünket. A Gyöngyös ellen az összes mezőnyjátékosunknak sikerült betalálnia és végül magabiztosan nyertük meg első bajnoki meccsünket. Telekom Veszprém – HE-DO B. Braun Gyöngyös 49-31.
Telekom Veszprém – HE-DO B. Braun Gyöngyös 49:31 (22:12)
Bíró Balázs:Először is gratulálok a hazai csapatnak. Nehéz ezt így értékelni, hiszen nincs egy súlycsoportba a két csapat. Világsztárokkal játszottunk ma és pont ezért sem vette ellenfelünk ezt félvállról. A tempóból, minőségből kaptunk ma egy kis ízelítőt. Úgy jöttünk ma ide, hogy a munkát, amit beletettünk az alapozásba szerettük volna viszont látni, kicsit halványabb volt a teljesítményünk, de természetesen a srácok küzdöttek. Ma ez erre volt elég. Még mindig nagy élmény itt kézilabdázni, gratulálok és a legjobbakat kívánom a Veszprémnek.
Momir Ilic:Az első tétmeccset játszottuk itt ma ebben a szezonban a Veszprém Arénában. Nagyon szuper volt, elégedett vagyok. Az első 15 percben komoly rajtot tudtunk venni. Tudtunk futni. Összességében elégedett vagyok.
Hegedűs Márk:Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek. Kaptunk ma egy kis Ízelítőt, hogy csinálják a kézilabdát a legfelsőbb szinteken. Ilyen keret talán még nem volt itt Veszprémben mióta én kézilabdázom. Sok sikert kívánok nekik!
Ignacio Biosca:Büszke vagyok a csapatra, hiszen az első perctől kezdve látszódott, hogy mindenki meg akarja nyerni a találkozót. Védekezésben és támadásban is jól játszottunk, elégedett vagyok a Gyöngyös elleni mérkőzéssel.
One Veszprém HC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 46–32 (22–15)
2026-10-30 17:00
Beharangozó: One Veszprém HC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2026-10-30 11:02
Bajnokok Ligája-menetrend
2026-10-29 11:02
Bérlethosszabbítás információk
2026-10-28 20:30
FC Porto - One Veszprém HC 29-34 (15-17)
2026-10-27 09:20
Xavi Pascual: Ez nem csak az eredményről szól. Minden mérkőzésen a legjobb arcunkat kell mutatnunk.
2026-10-26 09:20
Yanis Lenne: Szeretnénk tovább fejlődni, még jobb teljesítményt nyújtani, és csapatként is tovább építkezni. Egyetlen célunk van ebben a szezonban: minden mérkőzést meg akarunk nyerni.
FŐSZPONZOR:
KIEMELT PARTNEREINK:
TOVÁBBI TÁMOGATÓINK:
POL-S Kft
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.