A K&H liga 7., fordulójában a HSA NEKA csapatához látogattunk. A találkozót a Veszprém kezdte egy megindító (veszprémi) szurkolói kezdődobás után. A Vailupau, Sandell, Remili, Pechmalbec, ElDeraa, Descat sorral kezdtük, a kapuban Corrales. Védekezésben Ligetvári érkezett. Az első gólt a NEKA szerezte meg, Molnár Robin révén, melyre Descat, majd Vailupau válaszolt, 1-2. Nagy volt az iram, sok a gól, 5 perc után 3-5 volt az eredményjelzőn. Az első tíz percben a NEKA akarata érvényesült, gyorsabban, dinamikusabban mozogtak támadásban, Mikler kapus pedig 3 védést is bemutatott ezidő alatt, 12 perc játék után az állás 9-9 volt. A 16. percben jöttek a már-már szokásos cserék, Casado, Nilsson, Kosorotov lépett a pályára, de a védekezés valahogy továbbra sem akart összeállni. 20 perc után az állás 15-16 volt. A kapuban is cseréltünk, Nagy Benedek lépett a pályára. Először hárommal a 22. percben vezettünk, Kosorotov bombázta a labdát a jobb alsóba. Sótonyi László időt kért. Időkérés után Nagy Benedek mutatott be két gyönyörű védést, Vailupau majd Kosorotov talált be, az állás 16-21. A 25. percben beállt Kentin Mahé irányítóba, de a NEKA jól védekezett, és közelebb is jött -2-re, mikor Momir Ilic időt kért. Casado állt vissza irányítóban, két szélsőgól után egy kihagyott hetes és így a félidő egy időntúli NEKA hetessel: 20-23.
A második félidőt a NEKA kezdte, Kovács Tamás góljával el is indították a második félidei gólgyártást. A pályán: Marguc, Remili, Pechmalbec, ElDeraa, Casado, Elísson. A kapuban Nagy Benedek, aki jól kezdte a második félidőt, 4 perc alatt 3 védést mutatott be, az állás a 36. percben 23-26. Majd egyre szorosabb lett, a -2 kezdett állandósulni, mikor is irányítóba visszatért Mahé, a kapuba pedig Corrales. 41. perc: 26-28. Dragan Pechmalbec percei következtek, aki a kiállítása után gólokat szerzett, jól védekezett. 44. pecrben: 27-31-es állásnál Sótonyi László időt kért. De a Veszprém tovább hengerelt, jó védekezésből indult többször is, Nedim Remili találatával már 6 volt közte, így Sótonyi László kikérte harmadik idejét is. Az 50. percben az állás 28-35. Corrales kapus mutatott be szép védéseket, támadásban pedig Mahé adta a dinamikát, de nagyobb különbséget nem tudtunk kialakítani. Az 54. percben 29-35-ös állásnál Momir Ilic kikérte második idejét. A NEKA nem fáradt és nem vett vissza a tempóból a végére sem, de Corrales továbbra is jó teljesítményt nyújtott, támadásban pedig folyt a labda, így a vége: 32-40.
Sótonyi László: Először is gratulálok a Veszprémnek, a Telekom elleni meccsek mindig kiemelten fontosak számunkra. Itt tudjuk igazán lemérni hol tartunk és találkozhatunk a világelittel. A Veszprém jobb volt ma, de mindig vissza tudtunk jönni a meccsbe. Ezeket a tapasztalatokat tudjuk továbbvinni, felhasználni a fejlődésre. Felkészülni valaki ellen, és megtapasztalni, szembesülni vele az két különböző dolog.
Momir Ilic: Pontosan ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy ma a visszafutásunk lesz majd a kulcs. Rossz tapasztalatot gyűjtöttünk itt az előző szezonban, és a NEKA egy jó, fiatal, dinamikus csapat. Mindenki tudja, hogy jó csapatunk van, de ezt ilyenkor be is kell bizonyítani. A mérkőzés kulcsa a második félidei védekezés volt, cseréltünk Dragan Pechmalbec és ElDeraa érkezett, így gyorsabban mozogtunk. Ez működött és nyertünk. Sok sikert kívánok a NEKA csapatának!
A pályán belülről
Lukas Sandell: Kicsit fáradtak vagyunk ma, csütörtökön játszottunk Bl-mérkőzést, ma itt, hétfőn pedig már kezdjük a felkészülést a Barca ellen. Gyors és kemény meccs volt a mai, a kulcs úgy gondolom, a második félidei védekezésünk volt. Ez győzelmet ért ma.
Kovács Gergő: Gratulálok a Veszprémnek! Ilyen mérkőzésre számítottunk, azt gondolom, hogy jól tartottuk magunkat. Nagyon jó dolog ilyen játékosok ellen játszani, hiszen ezeket a tapasztalatokat tudjuk vinni tovább.