A K&H liga 9. fordulójában az OTP Bank – Pick Szeged csapatához látogattunk az első rangadóra a szezonban, egyenese a hazai rivális otthonába, a Pick Arénába. A találkozót a Szeged kezdte, a veszprémi falban Descat, ElDeraa, Ligetvári, Fabregas, Remili, Marguc, a kapuban Corrales, a cserepad szélén pedig Lukas Sandell várta, hogy érkezhessen támadásba. A gólgyártást a Szeged kezdte el beállóból, Kalarash révén. Majd a túloldalon Gasper Marguc szerezte első gólunkat a 3. percben egy indulásból. (2-1) 2-2-nél egalizáltunk ElDeraa révén, majd Gasper Marguc percei következtek ismét, aki gyönyörű indításgólokat szerezett, az állás 3-4 volt. Rodrigo Corrales kapus jól kezdte a találkozót, 4 védésnél járt 8 perc játék után! Neki is köszönhetően 10 perc után ElDeraa szerezte a 6. gólunkat, ezzel az állás 3 - 6 volt. A Szeged cserélt, Martins, Bodó, Garciandia lépett a pályára, de Marguc csúcsformában játszva tartotta az előnyt a Veszprémnek, 6-9. A 15. percben. Dragan Pechmalbec gólja után (6-10) Kárpáti Krisztián időt kért. Mikler Roland állt a kapuba, nálunk pedig Cassado vette át az irányító szerepet. Védekezésben Dragan Pechmalbec halászott el pár labdát, de a támadásunk eléggé lassú volt ebben az időszakban, így maradt a 2-3 gólos különbség. (9-12) A Szeged átlövésből eredményes volt többször is ebben az időszakban, 11-13-as állásnál Momir Ilic időt kért a 26. percben. Ezután sajnos kapkodó játék, több hiba támadásban, Kosorotov találatával 12-14 a 29. percben. Bombac irányított az utolsó percekben, amit a Veszprém védelme jól olvasott, de Fabregast kiállították 2 percre, így a Szeged közelebb tudott jönni, félidőben 13-15.
A második félidőt a Veszprém kezdte, Elísson, ElDeraa, Cassado, Pechmalbec, Remili, Marguc, a kapuban maradt Corrales, az első gólt Remili szerezte egy szép átlövésből. Védekezésbe pedig Ligetvári Patrik érkezett. A 32. percben 14-16 volt az állás. Majd lassú támadás, hibák, elejtett labda és a Szeged át is vette a vezetést. 17-16-ra, majd 18-17-re is. Bombac jól irányította csapatát ezekben a percekben és a védekezés is laposabb volt. Nedim Remili rázta meg magát, így 18-19-re újra nálunk volt az előny. 42 perc játék után 20-21 volt az állás, Kalarash kapott 2 perces kiállítást, a másodikat rövid időn belül. A Szeged időt kért. Jó védekezés után újra kettő, Sergei Kosorotov szerzett gólt. Az 50. percben Bjarki Már Elísson révén újra 3 volt közte 22-25. Persze kellett ehhez Rodrigo Corrales is, aki újra elkapta a fonalat. Visszatért a pályára Fabregas, Pechmalbec pihenhetett, aki komoly munkát végzett ma. Ligetvári Patrikot állították ki, de a hetest már nem tudta értékesíteni a Szeged, Biosca tartotta a kaput. Kosorotov góljával 22-27 volt az állás. 54:51-kor Momir Ilic időt kért. Nyitott védekezés következett szegedi részről, melyet Nedim tört fel egy gyönyörű átlövés góllal. 23-28. A vége így Veszprém siker: 25-30.
OTP Bank - Pick Szeged - Telekom Veszprém 25:30 (13:15)
Kárpáti Krisztián: Először is gratulálok a VP csapatának megérdemelten viszik el a két pontot innen a Pick Arénából. Nehéz volt belülről megélni ezt a mérkőzést, vannak nekünk is új játékosaink, új stábtagok is, akiknek nem volt ilyen élménye még. Csodálatos dolog volt. Sajnos a bemelegítés közben Bánhidi Bence megsérült és nem tudtunk már módosítani a jegyzőkönyvön. Hullámzó volt a játék, de persze az egyik, ha nem a legjobb csapattal kellett játszanunk ma. Össze kell még érnünk, a második félidő közepén vesztettünk kicsit a ritmusból, az egyes és kettes között sokat hibáztunk. Próbáltunk végig küzdeni, de egy ilyen közönség előtt ez nem is lehetett másként. A legfontosabb mérkőzések tavasszal lesznek, remélem lesz még alkalmunk visszavágni a Veszprémnek.
Momir Ilic:Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak. Nagyon sok új játékosunk van, akiknek ez volt az első rangadójuk a Szeged ellen. Mindenki azt várta, hogy simán nyerni fogunk. A sport azonban nem olyan, mint egy autó, hogy beindítod és után hibátlanul megy minden. A játékosaim is emberi lények, nekik is időre van szükségük. Nagyon boldog vagyok, hogy nyerni tudtunk, különösképpen az új játékosok miatt, akik megízlelhették, hogy milyen is egy ilyen rangadón pályára lépni. Az első félidőben sok tiszta helyzetet kihagytunk és a Szeged is jól kézilabdázott. A 40. perctől kezdve kifejezetten jól védekeztünk, egészen a meccs végéig. Köszönjük szépen a szurkolóinknak a buzdítást. A Szegednek további sok sikert kívánok és köszönjük szépen nekik a jókívánságokat.
A pályán belülről
Dragan Pechmalbec:Szegeden sosem egyszerű nyerni, főleg nem ebben az arénában. Jól játszottak ma is és a Bajnokok Ligájában is bizonyítottak már, legyőzték az Aalborg-ot és döntetlent értek el a Kielce ellen. Azt gondolom, hogy az elejét leszámítva irányítottuk a meccset. A második félidőt jól kezdte a Szeged, át is vették a vezetést. Az utolsó 20 percben azonban fantasztikusan védekeztünk és Rodrigo is sokat segített nekünk a kapuban. Ezzel sikerült megnyernünk a meccset.
Szita Zoltán: Nyilván nem esik jól senkinek egy ilyen vereség után… Gratulálok a Veszprémnek, azt gondolom, meccsben voltunk, főleg a második félidő első felében, a krízis pillanatokban viszont hibákat vétettünk és így kialakult egy nagyobb különbség, amit a Veszprém kihasznált és jól menedzselt. Készülünk tovább, fontos Bl-meccs jön, ki kell javítanunk a hibákat, dolgozunk tovább! Sok sikert továbbra is a Veszprémnek!
#RedUnited #HandballCity #StrongerTogether
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":14,"wins":12,"defeats":2,"drawns":0,"goals":468,"concede":408,"goal_difference":60,"points":24,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":14,"wins":8,"defeats":4,"drawns":2,"goals":454,"concede":399,"goal_difference":55,"points":18,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":469,"concede":440,"goal_difference":29,"points":18,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":14,"wins":9,"defeats":5,"drawns":0,"goals":462,"concede":456,"goal_difference":6,"points":18,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":14,"wins":6,"defeats":8,"drawns":0,"goals":426,"concede":439,"goal_difference":-13,"points":12,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":14,"wins":5,"defeats":8,"drawns":1,"goals":370,"concede":366,"goal_difference":4,"points":11,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":14,"wins":3,"defeats":9,"drawns":2,"goals":346,"concede":406,"goal_difference":-60,"points":8,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2025-03-07T07:55:11.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":14,"wins":1,"defeats":12,"drawns":1,"goals":395,"concede":476,"goal_difference":-81,"points":3,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2025-03-06T20:08:46.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":24,"wins":23,"defeats":1,"drawns":0,"goals":959,"concede":632,"goal_difference":327,"points":46,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":24,"wins":20,"defeats":4,"drawns":0,"goals":867,"concede":690,"goal_difference":177,"points":40,"name":"OTP Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-05T09:06:20.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":24,"wins":18,"defeats":5,"drawns":1,"goals":829,"concede":754,"goal_difference":75,"points":37,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":24,"wins":15,"defeats":7,"drawns":2,"goals":778,"concede":737,"goal_difference":41,"points":32,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":24,"wins":11,"defeats":7,"drawns":6,"goals":709,"concede":718,"goal_difference":-9,"points":28,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":24,"wins":13,"defeats":10,"drawns":1,"goals":761,"concede":744,"goal_difference":17,"points":27,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":24,"wins":9,"defeats":10,"drawns":5,"goals":687,"concede":715,"goal_difference":-28,"points":23,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":24,"wins":7,"defeats":12,"drawns":5,"goals":639,"concede":698,"goal_difference":-59,"points":19,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":24,"wins":7,"defeats":13,"drawns":4,"goals":683,"concede":753,"goal_difference":-70,"points":18,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":24,"wins":7,"defeats":15,"drawns":2,"goals":692,"concede":773,"goal_difference":-81,"points":16,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-05T09:06:20.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":24,"wins":6,"defeats":15,"drawns":3,"goals":680,"concede":761,"goal_difference":-81,"points":15,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":24,"wins":6,"defeats":17,"drawns":1,"goals":668,"concede":748,"goal_difference":-80,"points":13,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":24,"wins":3,"defeats":16,"drawns":5,"goals":645,"concede":741,"goal_difference":-96,"points":11,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":24,"wins":4,"defeats":17,"drawns":3,"goals":653,"concede":786,"goal_difference":-133,"points":11,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2025-05-03T18:18:24.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"One Veszpr\u00e9m","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2025-01-16T14:32:17.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.