A K&H liga 12. fordulójában csapatunk hazai környezetben lépett pályára a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen. A mérkőzést csapatunk kezdte jobban, Biosca több védést is bemutatott, amit elöl sorra kihasználtunk (4. perc 3-1). A folytatásban is gyors kézilabdát játszottunk, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Marguc második találata után már 9-4-re sikerült meglépnünk. A 13. percben Biosca is bevette a vendégek kapuját, így már nyolc gól volt az előnyünk, időt is kért Danyi Gábor. A játékmegszakítás sem segített sokat a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek, Elísson lerohanás gólja után már tíz volt a különbség (18. perc 18-8). Ezt követően egy-két hibát vétettünk támadásban, amit ki is használtak a vendégek és nyolcra jöttek fel. Momir Ilic időkérése után azonban gyorsan visszaállítottuk tízgólos előnyünket (25. perc 24-14). A hajrában tovább nőtt a differencia a két csapat között, a szünetben 28-15-re vezettünk.
A második játékrészt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk. Nagy védései után előbb Fabregas, majd Descat talált be (32. perc 30-15). Pechmalbec hetedik találata után már húsz gól volt a különbség a két alakulat között. A félidő feléhez érve továbbra is magabiztos teljesítményt nyújtottunk, az állás 42-17 volt. Nagy továbbra is ihletett formában védett, amit támadásban sorra kihasználtunk (53. perc 49-22). 2023 utolsó hazai összecsapásán végül 54-27-re nyertünk a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen.
Danyi Gábor:Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek a győzelemhez. Annak kifejezetten örülök, hogy megtisztelt minket a hazai csapat azzal, hogy ugyanazzal a komoly tempóval kézilabdázott, amivel az egész ősz folyamán. A magunk szintjén voltak részcéljaink, amit az első félidőben sikerült is teljesítenünk. A második játékrészben Nagy Benedek komoly fejfájást okozott nekünk, 8-10 veszélyes gólhelyzetet akadályozott meg. Sok sikert a Veszprémnek a folytatásban. Mi is küzdeni fogunk a saját céljaink elérés érdekében.
Gulyás Péter:Szeretnénk megköszönni a ma meccset a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek, nagyon jó tempót hoztak a mai mérkőzésre, nagy szükségünk volt a Barca elleni után erre a sebességre. Visszatérni arra az útra, amit korábban folytattunk. Sok sikert szeretnék kívánni nekik, rájuk fér azt gondolom. Mi pedig megpróbáljuk tisztességgel befejezni az évet!
Khaled Nourelden:Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek a győzelemhez. Azt gondolom, hogy mi is jól teljesítettünk a magunk szintjén. Mindig öröm ilyen szintű csapat ellen játszani, még akkor is, hogy ha ilyen eredmény is születik, hiszen ezekből a meccsekből sokat tanulunk. Sok sikert a Veszprémnek a folytatáshoz. Mi pedig minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.
Barna János Dániel:Először is szeretnék gratulálni a Veszprémnek, azt gondolom mindent megtettek. Nagyon jól éreztem magamat a mai meccsen, az elején kifejezetten jó ütemmel kezdtünk, majd a sorcserét követően én is pályára kerültem, természetesen próbáltam mindent megtenni. Az eredmény számunkra hízelgő, de a vendégcsapat is beleadott apait, anyait, így én is nagyon sok sikert kívánok nekik!
""
{"98":{"id":98,"seasons_id":17,"cups_id":28,"seasons_teams_id":["406","417","418","419","420","421","422"],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":"EHF Champions League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":28,"name":{"hu":"EHF Bajnokok Lig\u00e1ja","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:26:23.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:23:44.000000Z","updated_at":"2024-09-12T17:26:17.000000Z","standings":[{"id":332,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":419,"matches":3,"wins":3,"defeats":0,"drawns":0,"goals":110,"concede":78,"goal_difference":32,"points":6,"name":"Sporting CP","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-09-25T20:39:44.000000Z"},{"id":333,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":420,"matches":3,"wins":3,"defeats":0,"drawns":0,"goals":99,"concede":79,"goal_difference":20,"points":6,"name":"Dinamo Bukarest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-09-27T06:45:47.000000Z"},{"id":331,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":406,"matches":3,"wins":2,"defeats":1,"drawns":0,"goals":99,"concede":86,"goal_difference":13,"points":4,"name":"F\u00fcchse Berlin","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-09-27T06:45:47.000000Z"},{"id":328,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":0,"matches":3,"wins":2,"defeats":1,"drawns":0,"goals":103,"concede":98,"goal_difference":5,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-09-25T20:39:44.000000Z"},{"id":334,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":421,"matches":3,"wins":2,"defeats":1,"drawns":0,"goals":83,"concede":93,"goal_difference":-10,"points":4,"name":"Paris Saint-Germain Handball","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-09-27T06:45:47.000000Z"},{"id":327,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":417,"matches":3,"wins":0,"defeats":3,"drawns":0,"goals":78,"concede":86,"goal_difference":-8,"points":0,"name":"Orlen Wisla Plock","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-09-27T06:45:47.000000Z"},{"id":349,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":422,"matches":3,"wins":0,"defeats":3,"drawns":0,"goals":76,"concede":95,"goal_difference":-19,"points":0,"name":"HC Eurofarm Pelister","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-12T18:46:49.000000Z","updated_at":"2024-09-27T06:45:47.000000Z"},{"id":330,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":98,"seasons_teams_id":418,"matches":3,"wins":0,"defeats":3,"drawns":0,"goals":79,"concede":112,"goal_difference":-33,"points":0,"name":"Fredericia Handboldklub","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-18T08:41:50.000000Z","updated_at":"2024-09-27T06:45:47.000000Z"}]},"96":{"id":96,"seasons_id":17,"cups_id":27,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"K&H Liga","en":"K&H League"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"K&H Liga","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":27,"name":{"hu":"K&H Liga","en":null},"deleted_at":null,"created_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z","updated_at":"2023-05-23T07:23:20.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","updated_at":"2024-07-02T09:22:54.000000Z","standings":[{"id":345,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":435,"matches":6,"wins":6,"defeats":0,"drawns":0,"goals":221,"concede":161,"goal_difference":60,"points":12,"name":"OTP-Bank - Pick Szeged","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":348,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":0,"matches":4,"wins":4,"defeats":0,"drawns":0,"goals":164,"concede":107,"goal_difference":57,"points":8,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-10-06T19:05:15.000000Z"},{"id":341,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":431,"matches":4,"wins":4,"defeats":0,"drawns":0,"goals":133,"concede":110,"goal_difference":23,"points":8,"name":"ETO University Handball Team","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":338,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":426,"matches":3,"wins":2,"defeats":1,"drawns":0,"goals":105,"concede":95,"goal_difference":10,"points":4,"name":"FTC-Green Collect","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":347,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":409,"matches":4,"wins":2,"defeats":2,"drawns":0,"goals":136,"concede":128,"goal_difference":8,"points":4,"name":"MOL Tatab\u00e1nya KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":339,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":429,"matches":4,"wins":2,"defeats":2,"drawns":0,"goals":125,"concede":127,"goal_difference":-2,"points":4,"name":"Balatonf\u00fcredi KSE","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":336,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":424,"matches":4,"wins":1,"defeats":1,"drawns":2,"goals":110,"concede":116,"goal_difference":-6,"points":4,"name":"Csurg\u00f3i KK","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":343,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":433,"matches":4,"wins":2,"defeats":2,"drawns":0,"goals":102,"concede":120,"goal_difference":-18,"points":4,"name":"Carbonex-Koml\u00f3","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":346,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":436,"matches":4,"wins":1,"defeats":2,"drawns":1,"goals":111,"concede":114,"goal_difference":-3,"points":3,"name":"PLER-Budapest","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":340,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":430,"matches":4,"wins":1,"defeats":2,"drawns":1,"goals":111,"concede":121,"goal_difference":-10,"points":3,"name":"HE-DO B.Braun Gy\u00f6ngy\u00f6s","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":344,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":434,"matches":4,"wins":1,"defeats":3,"drawns":0,"goals":110,"concede":129,"goal_difference":-19,"points":2,"name":"NEKA","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":342,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":432,"matches":5,"wins":1,"defeats":4,"drawns":0,"goals":128,"concede":166,"goal_difference":-38,"points":2,"name":"Eger","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-10-06T19:05:15.000000Z"},{"id":337,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":425,"matches":4,"wins":0,"defeats":4,"drawns":0,"goals":113,"concede":143,"goal_difference":-30,"points":0,"name":"Dabas KC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"},{"id":335,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":96,"seasons_teams_id":423,"matches":4,"wins":0,"defeats":4,"drawns":0,"goals":112,"concede":144,"goal_difference":-32,"points":0,"name":"CYEB-Budakal\u00e1sz","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-08-26T07:17:28.000000Z","updated_at":"2024-09-30T09:40:44.000000Z"}]},"100":{"id":100,"seasons_id":17,"cups_id":33,"seasons_teams_id":[],"seasons_players_id":[],"seasons_name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"logo":null,"sponsors":null,"name":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","is_tabelles":1,"collection_data":{"cups_id":{"id":33,"name":{"hu":"IHF Klubvil\u00e1gbajnoks\u00e1g","en":"IHF Club World Championship"},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:33:07.000000Z"}},"deleted_at":null,"created_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","updated_at":"2024-07-11T09:35:15.000000Z","standings":[{"id":350,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":0,"matches":2,"wins":2,"defeats":0,"drawns":0,"goals":77,"concede":44,"goal_difference":33,"points":4,"name":"Veszpr\u00e9m Handball Club","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":352,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":440,"matches":2,"wins":1,"defeats":1,"drawns":0,"goals":57,"concede":59,"goal_difference":-2,"points":2,"name":"Zamalek SC","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"},{"id":351,"seasons_id":17,"seasons_cups_id":100,"seasons_teams_id":439,"matches":2,"wins":0,"defeats":2,"drawns":0,"goals":42,"concede":73,"goal_difference":-31,"points":0,"name":"Handebol Taubat\u00e9","collection_data":null,"deleted_at":null,"created_at":"2024-09-27T12:31:59.000000Z","updated_at":"2024-09-29T16:08:43.000000Z"}]}}
MIKROHUNGÁRIA SPORT KFT. | MHS MAGYARORSZÁG KFT. | NUTRI 8 SALES GRUOP KFT. | OMV HUNGÁRIA KFT. | PANNON EGYETEM | PHARMA NORD KFT. | POLI COMPUTER PC KFT. | POL-S KFT. | PORSCHE HUNGÁRIA KFT. | PRACTICAL ÉPÍTŐIPARI KFT. | RING AUTÓ KFT. | RKT-SECURITY HUNGARY KFT. | S.I. 55 KFT. (HOTEL HISTORIA) | SPORTOPUS KFT. | STIGA GARDEN CARE | TAKÁCS MŰVEK KFT. | VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. | VALEO EAUTOMOTIVE HUNGARY KFT. | ZOLAMEDIA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Adatvédelmi tájékoztató
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.
Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt, a felhasználói preferenciák tárolásához, valamint az Ön számára releváns tartalom és hirdetések biztosításához. Ezeket a sütiket csak az Ön böngészőjében tároljuk az Ön beleegyezésével. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet a böngészési élményére.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a sütik segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
A teljesítmény-sütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, amelyek hozzájárulnak a látogatók jobb felhasználói élményének biztosításához.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.