Balatonfüredi KSE
![]() |
21-46 |
![]() |
K&H Liga
Szabadidőközpont, Balatonfüred
A 2023-as év utolsó mérkőzésén, a K&H Liga 13. fordulójában a Balatonfüredi KSE otthonában léptünk pályára. A találkozót csapatunk kezdte jobban, előbb Sandell, majd Descat talált be, amivel 2-0-ra vezettünk a 2. percben. Ezt követően is a mi akaratunk érvényesült a pályán, zsinórban három találatot szereztünk, aminek köszönhetően már öt góllal megléptünk (5. perc 0-5). Időt is kért György László. A játékmegszakítás után két büntetőt is kiharcolt a Balatonfüred, azonban az elsőt fölé lőtték, a másodikat pedig Corrales hárította. Ezeket sorra kihasználtuk elöl, így már 8-0-ra vezettünk. A hazaiak első gólját Szmetán szerezte a 9. percben. A játékrész feléhez érve már tíz találat volt az előnyünk, miután Mahé is megszerezte első gólját (18. perc 6-16). Corrales, aki a 150. meccsét játszotta Veszprém mezben, továbbra is pazar formában védett. Ligetvári első találata után pedig már 8-20 állt az eredményjelzőn. György László ki is kérte második idejét. Azonban ez sem segített a csapatán és a különbség tovább nőtt. A félidőben 23-10-re vezettünk.
A szünet után sem változott sokat a játék képe, folyamatosan növekedett a két együttes között a differencia (32. perc 10-25). Corrales-hez hasonlóan a második félidőre érkező Nagy is ihletett formában védett. Marguc helyett Végh érkezett, aki első alkalommal lépett pályára a felnőtt csapatban. Nilsson második gólja után már tizennyolc találat volt az előnyünk. A 48.percben fiatal jobbszélsőnk, Végh Bálint is megszerezte első találatát a felnőtt alakulatban, majd csapatkapitányunk is bevette Bősz kapuját, így már húsz volt a két alakulat között. A hajrára fordulva tovább nyílt az olló a két gárda között, 5 perccel a vége előtt 43-19-re vezettünk. Végül végig vezetve, 46-21-es győzelmet arattunk az év utolsó mérkőzésén.