Handball Veszprém
![]() |
36-27 |
![]() |
K&H Liga
Veszprém Aréna
A K&H liga 22. fordulójában csapatunk az OTP Bank-Pick Szeged együttesét fogadta hazai környezetben. A találkozót a Descat, ElDeraa, Remili, Fabregas, Omar, Marguc, Corrales összeállításban kezdtük, védekezésben pedig Omar helyére Ligetvári érkezett. Csakúgy, mint az elmúlt meccseken a Szeged ellen, ezúttal is erős rajtot vett csapatunk, Omar, Fabregas és Descat találataival gyorsan megléptünk hárommal (4. perc 3-0). A folytatás azonban a Szegedről szólt, Kárpáti Krisztián alakulata egy 4-1-es periódus után egyenlíteni tudott a 10. percben. Bő negyed óra játék után Descat megszerezte saját maga harmadik, a csapat nyolcadik gólját, amivel ismét három találat volt az előnyünk. Ezt követően jöttek a jól megszokott cserék, Casado, Pechmalbec és Sandell mellett Kosorotov is játékra jelentkezett. Orosz válogatott átlövőnk nem is tétlenkedett sokáig, első labdaérintéséből egyből gólt szerzett, amivel már ötgólosra nőtt a differencia (23. perc 11-6). A hátralévő időben egyet még hozzátettünk egy különbséghez, így 16-10-es vezetésről várhattuk a folytatást.
A szünet után két változtatás történt, Jensen Corrales, míg Elísson Descat helyére érkezett. Igaz a második játékrész első pár perce kiegyenlített játékot hozott, ezt követően azonban sikerült ritmust váltanunk és Fabregas szépségdíjas ejtése után már nyolc találattal megléptünk. Jött is a vendég időkérés. A játékmegszakítás után felváltva estek a gólok, így a differencia nem változott. Egészen a 43. percig, amikor Remili lőtt passzát Elísson váltotta gólra, ezzel pedig már 26-16-ra vezettünk. Jött is fiatal akadémistánk, Végh Bálint a pályára, aki pár perccel később be is vette Mikler kapuját (47. perc 29-18). Ezt követően több hibát is vétettünk, amit a Szeged kihasznált és hétre zárkózott a hajrá előtt. A mérkőzés vége, még úgy is, hogy kettős emberhátrányba kerültünk, csapatunknak sikerült jobban. Végül 36-27-es sikert arattunk, amely győzelemmel alapszakaszgyőztes lett Momir Ilic együttese.